8 dolog, amiről fogalmam sem volt, mielőtt autista gyerekem lett
Egy édesanya megérintő és tanulságos vallomása arról, mennyire megváltozott a felfogása azóta, hogy kiderült, a gyermeke autizmussal él.
Egy budapesti édesanya fogalmazta meg a papasmamasmagazin.hu-nak, miben változott a felfogása, mióta tudja, hogy a kisfia autista.
A szülést követően 3-4 év boldogságban volt részem, olyanban, mint mindenkinek, aki gyereket vállal. Úgy éreztem minden rendben alakul velem és körülöttem, éltem a boldog, fiatal anyukák életét, akinek talán azt volt a legnagyobb gondja, hogy melyik játszótérre vigye a gyerekét aznap. Mi is lehetett volna a baj? Hiszen volt egy gyönyörű, egészséges kisfiam, és ráadásul csodájára jártak a környéken, mert a korát meghaladóan, gyönyörűen mondott mondókákat akkor, amikor a kortársai még meg sem szólaltak igazán.
Kaptam három nyugodt évet a sorstól, hogy aztán éles fájdalommal belém hasítson a felismerés: a gyermekem autista.
Felfogni, megérteni és elfogadni azt, hogy a gyereked autista, egy hosszú folyamat, nem megy egyből, és valóban igaz: amikor a padlón vagyunk, akkor tudunk másként tekinteni dolgokra. Amikor a legnagyobb mélypontok történnek az életünkben, akkor jövünk rá arra, hogy mennyi mindenre vagyunk képesek, meddig tartanak a saját fizikai és lelki határaink. Olyan dolgok kerülnek előtérbe, ami a kényelmünkben és nyugalmunkban soha nem tolakodtak volna elő.
Mint ahogy a “Carly hangja” című könyvben is olvasható: “Vannak évek, amelyek kérdéseket tesznek fel, és vannak, amelyek a válaszokat adják”.
Milyen igaz! És csakis tőlünk függ, hogy mikor kezdődhetnek azok az évek, amikor a válaszok jönnek. Előre megsúgom: akkor, amikor te nyitott vagy rá, és onnantól, hogy elfogadtad: a gyereked autista.
Milyen szép is a magyar nyelv, két szava is létezik arra, hogy megszokjuk azt, amit ránk mért a sors: beletörődés és belenyugvás.
És tudod, hogy mi a kettő közt a különbség?
- A beletörődésben benne rejlik a megtörés jelentéstartalom, hogy valami összetörik, károsodik, kettéhasad.
- A belenyugvás, az egészen más: nyugodtan és békével fogadni, ami megtörtént, elfogadni az újat.
A belenyugvás számomra nem azt jelenti, hogy az autista gyerekemért semmit nem teszek. Sőt! Milliókban lehet mérni az összeget, amit évente a kisfiúnkra költöttünk fejlesztés címén.
A gyerekkel való éveken át tartó törődésen és elfogadáson keresztül alakulunk át mi magunk, és értjük meg a lényegét, hogy miért is kaptuk ezt a nehéz szülői feladatot.
Megjegyzem, mindenki másért.
Összeírtam 8 dolgot, amitől én más embernek érzem magam azóta.
1. Volt egy álmom.
Már a gyerekem születése előtt “biztosra” tudtam, hogy milyen oviba, iskolába járatom majd, hogyan fogom őt nevelni, milyen nevelési elveket tartok fontosnak. Részletekbe menően elkészítettem a tervet a fejemben, hogy milyen életet szánok neki…
… rájöttem, hogy nem mi tervezünk.
Rájöttem arra is, hogy nem a gyereknek kell olyannak lennie, mint amire én vágytam, hanem nekem kell az ő képességeiből várat építenem. Viszonylag hamar rádöbbentem: nem lehetek indulatos, szigorú, büntető szülő, amilyen akkor lennék, ha nem lenne autista a gyerekem. Más nevelési eszközökhöz kellett nyúlnom, szelíd nevelési módszereket kellett megtanulnom.
2. Keserűen figyeltem, hogy milyen szépen fejlődnek a gyerekem kortársai.
Irigy voltam mindenkire. Szomorúan olvastam a barátok, ismerősök “kifogástalan” gyerekeiről szóló ömlengéseit a Facebookon. Egyszer egy anyukatársam azt írta, hogy “olyan boldog vagyok, mióta gyerekem van”. Én aznap meggyötört és fáradt voltam a több órás fejlesztés után, és végtelenül elkeseredett, mert az én gyerekem viszont semmire nem válaszolt rendesen, csak ugrált, és borzasztóan viselkedett.
Rájöttem, hogy a gyerekem különb, mint azok, akikre irigy voltam. Az autista kisfiamnak olyan értékei vannak már most, amik nekik felnőtt korukra is küszködve lesz meg. A gyerekem bölcs, egy szellemileg bölcs lélek, és ez nap mint nap megnyilvánul, csak az önsajnálattól eddig nem vettem észre.
Igaza van Albert Einsteinnek, aki azt mondta: egy embernek nem sikeresnek kell lennie, hanem értékesnek.
3. A kisfiamat nem hívták meg az óvodás évei alatt egyetlen egy gyerekzsúrba sem.
Talán ez volt a legfájóbb az óvodás évek alatt.
Rájöttem, hogy ez nekem sokkal rosszabbul esik, mint a kisfiamnak. Ő nem volt ettől boldogtalan, csak én, mert azt akartam, hogy ő úgy legyen boldog, ahogy én akarom. De neki megvan a saját boldogság ládikója, csak azt én nem fogadtam el.
A felsorolás csodás dolgokkal folytatódik, olvassátok el a papasmamasmagazin.hu oldalon!
(A nyitókép csak illusztráció! Forrás: Pixabay)