Mit tegyenek a szülők, ha nem értenek egyet

Mit tegyenek a szülők, ha nem értenek egyet

A legjobb családban is előfordul, hogy a szülők másképp gondolkodnak a nevelésről. De kimutathatjuk-e ezt a gyerek előtt, vagy elvonulva „meccseljük le”, és álljunk elő az egységes döntéssel?

A Gordon-módszer vezető trénerének cikkét közölte a famiily.hu, ebből idézünk.

A szülőknek nem kell egyformán gondolkodniuk, de a különbözőségüket vegyék természetesnek, fogják fel sokszínűségként, érveljenek a maguk értékeiért, és ne a másiké ellen. Ha képesek ilyen megközelítésben kommunikálni, a gyerek is megtanulja tisztelni a véleménykülönbséget, és biztonságos átjárást tapasztal majd a különféle értékrendek között. Egy 4–5 éves ovis már képes alkalmazni az egyeztető vitát, érvel, meghallgatja mások érveit, alternatív viselkedést választ. Aki ezt a példát követi, annak növekszik az önfegyelme, szótárából pedig hiányozni fog a „megengedem” és a „megtiltom”.

Mit szabad és mit nem

Apa szeretné a kisfiát az ölébe ültetve tanítani autót vezetni – persze néptelen földutakon. Anya ellenzi a dolgot. Apa nem hessegeti el anya félelmeit, de azzal érvel, mennyire örült volna, ha annak idején a saját apja így tanította volna vezetni, és megígéri, hogy nagyon figyel a biztonságra. Mindent szeretne végigcsinálni a gyerekeivel, amire valaha ő is vágyott – horgászni, fát vágni, célba lőni –, és ez az indoklás az anya számára is elfogadható. Ő inkább pizzát süt a gyerekekkel, tapétáznak, IKEA-bútort szerelnek össze. Nevelési különbözőségeinket felfoghatjuk úgy is, mint önmagunk különbözőségét: én ebben vagyok jó, te pedig abban, és ettől
a kétféle halmaztól a gyerekeink csak gazdagabbak lehetnek.

A gyerekek egyébként alapvetően jól alkal­mazkodnak ahhoz, ha különböző felnőttek, a maguk territóriumán belül, különböző kereteket állítanak nekik. Mást szabad az egyik nagyinál, mint a másiknál, másképp kell viselkedni az óvó nénivel, mint a bébiszitterrel.

De kinek tartozom lojalitással, amikor anya és apa is mást vár el tőlem, ám időben egyszerre, pláne, ha a fejem felett csapnak össze a vélemények? A szülők szeretik azzal áltatni magukat, hogy a gyerek „tudja, kinek van igaza”, ilyenkor magukban felnőtt gondolkodással ruházzák fel őt, jellemzően persze a sajátjukkal. Csakhogy a gyerek számára a szülői harcok nem az „igazságról” szólnak, hanem a kifeszítettségről. Mert egyszerre, egyidőben, nem tud kétféleképpen viselkedni, ez olyan bravúr, amelybe a felnőtteknek is beletörne a bicskája.

Egy véleményre kell-e jutnunk?

Laci és Tünde kisiskolás gyermekük mellett érezte úgy, hogy a közös kommunikációban akarnak előre lépni, tudatosabbá válni.

A Gordon-módszer elsajátítása után máshogy gondolkodnak az eltérő nevelési nézetekről:

„Ha különbözik az álláspontunk, ott és akkor megvitatjuk. Nem minősítgetjük egymást, igyekszünk a lehető legtisztábban megmondani, mit miért tartunk jónak vagy éppen veszélyesnek, és végighallgatjuk, hogy a másik máshogy látja, érzi. Tízéves fiunk ilyenkor nagyon figyel minket, és megismerve mindkettőnk véleményét, sokszor maga változtat az eredeti felvetésén. Gyakran ennyitől meg is oldódik a probléma, de az is előfordul, hogy nem születik közös álláspont. Ilyenkor egyikünk átengedi a döntést és a felelősséget a másiknak, elfogadva az ő helyzetkezelését. Vagy alszunk rá egyet, mindhárman. Nem hiszünk az egységfrontban, számunkra
a személyes hitelesség a lényeg.”

A teljes cikk további példákkal és magyarázattal a famiily.hu oldalán olvasható.