Ezt érzi a gyerek, ha kiabálnak, ordítoznak vele a felnőttek

fülét befogó kislány

Ezt érzi a gyerek, ha kiabálnak, ordítoznak vele a felnőttek

A kiabálás méreg a gyerek lelkének! Egy gyerek a verbális erőszaktól legalább annyira tud sérülni, mint a testi fenyítéstől.

Az, hogy egy anya vagy apa kiabál a gyerekkel, emberi dolog, és nem jelenti feltétlenül a gyereknevelés kudarcát, ugyanakkor nem árt odafigyelniük a szülőknek magukra még jobban – írta a papasmamasmagazin.hu.

Daniella Graf bestseller író, blogger úgy gondolja, hogy a kiabálás méreg a gyerek lelkének. Az ordítozás kihatással lehet a gyerek lelki fejlődésére, és akár egy életre kárt tud okozni a gyerek-szülő kapcsolatban. A témát a HuffingtonPost hasábjain járta körül.

 

A gyerek nem szándékosan provokálja a felnőttet

Amikor valamilyen félreértés alakul ki a gyerek és felnőtt között, akkor a felnőttek gyakran elvesztik a türelmüket és azonnal felemelik a hangjukat. A felnőtt úgy érzi, hogy a gyerek szándékosan  akarta kihozni őt a sodrából. Ám a kisgyerekek korai fejlődési fázisukban egyáltalán nem képesek még az akaratlagos provokációra.

Egy átlagos gyerek úgy 4 éves kora körül jut el a “perspektíva változás” mérföldkövéhez, és egészen addig nem tudja beleképzelni magát valaki más helyzetébe. Arra sem képes ilyenkor még, hogy  rájöjjön: egy bizonyos viselkedést ő maga váltottak ki a másik emberből, tehát nincs meg nála a felismerés “apa azért lett dühös, mert én így vagy úgy viselkedtem”.

 

A gyerek azt hiszi, a szülei őt nem szeretik

Az a gyerek, akivel kiabálnak egy sor érzelmet él át: sérelmet, szomorúságot, tehetetlenséget, kiszolgáltatottságot, bizonytalanságot, bűntudatot, ami félelemmel önti el.
Amikor a felnőtt ordítozik, azzal a hatalmát demonstrálja, és a gyerekben a kiszolgáltatottság érzetét kelti. A gyereket a kiabálás végső soron szomorúvá és bizonytalanná teszi, és kárt okoz kettejük kapcsolatában.

A gyerekek teljes értékű tagjai szeretnének lenni a családnak, mindössze arra vágynak, hogy a szüleik figyeljenek rájuk, hogy elismerjék őket. Az a gyerek, akivel kiabálnak, kételkedni kezd abban  is, hogy a szülei őt egyáltalán szeretik-e.

A további két fontos, a kiabálás esetén érintett terület a papasmamasmagazin.hu oldalon olvasható. Leírták továbbá az alábbiakat:

 

A szülőknek át kell vállalniuk a felelősséget

A szülőknek azt kell tudatosítaniuk magukban, hogy, amit a gyerek tesz, azt semmiképpen sem rossz szándékkal teszi.

  • Szülőként arra kell ügyelnünk, hogy a gyerekeink, akik csak a közelünkben akarnak lenni, és velünk szeretnének tenni-venni, minél kevésbé értsék félre azt, amit kérünk tőlük. Fogalmazzuk megfelelően a mondanivalónkat, hogy kevesebb félreértés adódjon.
  • A szülőknek, felnőtteknek azt is be kell látniuk, hogy a gyerekek fejlődési korszakokon esnek át, és nem biztos, hogy képesek arra, amit éppen elvárunk tőlük.
  • Ha megértjük, hogy a gyerek nem provokálni akar bennünket szülőket, hiszen az adott korban nem is biztos, hogy tudna, akkor egészen másként fogunk tekinteni a gyerekre.

Végső soron ez a szülőknek is segítség, mert az a szülő, aki nem kiabál a gyerekével, az nem fog lelkiismeret furdalással küszködni, és képes lesz boldog és önbizalommal teli gyereket nevelni.

 

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.