Kutyák a tanteremben?

Kutyák a tanteremben?

Ősidőktől fogva segítségül hívjuk az állatokat az élet sok területén. Hol az erejüket, hol jobb érzékszerveiket, ügyességüket használjuk, máskor azért keressük a társaságukat, mert örömet szereznek. A 20. század második felében vált nyilvánvalóvá, hogy a társállatok (főként a kutyák, a lovak, stb.) az oktatás, a szociális munka és a gyógyítás területén is nagyon hatékony segítséget képesek nyújtani.

Sződy Judit írását az Új Köznevelés szakmai folyóirat közölte.

Minden tanár álma, hogy lelkes, motivált gyerekek vegyék körül, akiket magukkal ragad a tanulás öröme.

Ha a gyerek nem nehéz, unalmas munkaként éli meg a tanulást, hanem magával ragadó pozitív élményként, akkor nemcsak a lexikális tananyagot sajátítja el hatékonyabban, hanem inspirációt is kap újabb feladatok és megoldások keresésére. Tehát magát a tanulást fogja megszeretni.

Mára rengeteg érv gyűlt össze az élményalapú pedagógia mellett, és számtalan jól bevált módszer, ötletgyűjtemény, eszköz segíti azokat a tanárokat, akik élnének vele tanóráikon. A sok módszer közül az egyik az állatasszisztált oktatás.

Hogyan kerülnek a kutyák a tanterembe?

Egy véletlen eseménynek köszönhetjük, hogy a kutya is megjelent mint terápiás asszisztens. Boris Levinson amerikai pszichiáter magával vitte kutyáját Jinglest terápiás órájára, ahogy egy szociális zavarokkal küzdő kisfiúval dolgozott. A fiú addig teljesen megközelíthetetlen volt, nem beszélt, nem lehetett vele kapcsolatot teremteni. Ám a kutya láttára teljesen megváltozott. Elkezdett Jinglesszel beszélgetni. Amit a kutyának mondott, jó kiindulópont volt a terapeuta számára, így elindulhatott a munka, ami csak Jingles jelenlétében működött. Levinson 1969-es közlésének megjelenése után egyre többen kezdtek társállatokat alkalmazni terápiás helyzetekben, főként gyerekek és idős emberek esetében, amikor nehézségekbe ütközött a kommunikációs csatornák kialakítása.

Ahogy az egészségügyi és szociális szférán belül egyre ismertebb lett a terápiás állatok pozitív hatása, a társszakmák is érdeklődni kezdtek iránta. Gyógypedagógiai, fejlesztő pedagógiai foglalkozásokon vettek részt állatok, és a különböző speciális igényekkel élő gyerekek fejlesztése is megindult állatasszisztált terápia segítségével. Ekkor már konkrét terápiás célok is megjelentek, és a terápiás munkához speciálisan képzett szakemberek, valamint válogatott és képzett állatok álltak munkába. Innen már csak egy lépés volt ráébredni, hogy az átlagos, egészséges gyerekek oktatásában is nagyon nagy segítség lehet a terápiás kutya, ló, cica.

Ahogy a humanisztikus pszichológiától eljutottunk az élményalapú pedagógiáig, és ezzel párhuzamosan az állatokkal végzett munkaterápiától az egyéni és csoportos állatasszisztált terápiáig, végül óhatatlanul létrejött a nagy találkozás: az Animal Assisted Education (AAE), vagyis az állatasszisztált oktatás.

Mi történik a „kutyás órán”?

A hagyományos iskolai képzésbe általában terápiás kutyákat vonnak be, a lovak és egyéb állatfajok másféle terápiás munkában segítenek.

A klasszikus felállásban háromtagú team dolgozik a gyerekekkel: a pedagógus, a kutya felvezetője és a kutya. A felvezető olyan szakember, aki együtt tette le a szigorú terápiás vizsgát az adott kutyussal. Előfordul, hogy a pedagógus egyben a felvezető is, vagyis csak ő és a kutyus vesz részt az órán.

A pedagógus és a felvezető együtt készül az órára: a pedagógus meghatározza az átadni kívánt tananyagot, a felvezető pedig javaslatokat tesz arra, hogy milyen kutyás játékokkal, feladatokkal tudnák az anyagot feldolgozni. Kijelölik az elérendő célokat, megbeszélik, hogy az adott gyerekcsoport esetében melyek a megfelelő feladattípusok.

Néhány példa a kutyás feladatokra:

• Az óra kereteinek megadása: a kutya megjelenésekor üdvözlő játék (pl. egyenként behívják a gyerekek, és pacsit kérnek – de lehet ennél összetettebb is), a kutya távozásakor pedig elköszönés (pl. a gyerekek részéről egy verssel, a kutyus részéről vakkantással vagy pacsival).
• A terápiás kutya speciális hámján zsebek találhatók. A zsebek tartalmazhatnak olyan kártyákat, amelyeken kérdések, képek, feladatok vannak, a gyerekek a kutya behívása után innen húzhatnak kártyákat vagy egy vers, olvasmány részleteit, melyet fel kell olvasniuk.
• Az előkészített feladatok vagy képek közül a kutya húz egyet, és odaviszi a pedagógusnak vagy a gyereknek.
• A kutya kis kosarában tárgyakat hoz-visz, vagy a kutya szájában lévő kosárba kell belerakniuk a gyerekeknek a feladat megoldásait.
• A kutyusok jól értik felvezetőjük apró jelzéseit. Így megoldható, hogy a kutyus a felvezető titkos jelzésére vakkantson, ha egy kérdésre helyes válasz hangzik el.
• Nyelvórán a kutyához társítva tanulhatják meg a testrészeket (Liza orra, füle, farka stb.), a térbeli tájékozódáshoz fűződő szavakat (Liza alatt, előtt, mögött), utasításokat (hozd ide, gyere ide, ugass, szaladj, feküdj), cselekvéseket (iszik, eszik, szimatol, ül) vagy éppen az igeidőket (Liza éppen fekszik; Liza evett, mielőtt eljött az iskolába; stb.). A kutya hámjának zsebéből előhúzható szókártyákkal vagy képekkel fejleszthetik szókincsüket.
• Bármilyen feladat megoldása után lehet jutalom, hogy a gyerek a kutyával kontaktusba kerül, jutalomfalatot ad neki, apportíroztat (eldob egy tárgyat, majd visszahozatja a kutyával) vagy egyszerűen megdögönyözi.
• Testnevelésórán számtalan nagymozgásos feladatot végezhetnek a gyerekek a kutyával, a futástól a kúszáson át a célba dobásig.
• Elsősöknél írás-előkészítő finommozgás-fejlesztést végezhet a pedagógus a kutyaöltöztető játékkal (hám, nyakörv, póráz feladása, további apró dolgok ráakasztása a hámra), felcsippenthető jutalomfalat adásával stb.
• Versek, memoriterek, ritmusjátékok előadása a kutyának.

Hogyan lesz az állatasszisztált terápia motiváló az osztályban? Hogyan segíti az ismeretátadást, a képességfejlesztést a csoportkohéziót? Ezekre az égetően fontos kérdésekre is kitér Sződy Judit az Új Köznevelésben megjelent írásában.