A dühkitörés lélektana

A dühkitörés lélektana

A harag természetes érzés, mindannyian dühbe gurulunk időnként. Engedjük meg gyermekünknek is, hogy kifejezze a haragját! Amikor a gyermek mérges lesz, mert nem kaphat meg valamit, az érzelmeinek kifejezése segít neki levezetni a frusztrációját. Nézzük  a dühkitörés lélektanát!

A kisgyermekek még nem képesek arra, hogy elfogadott mederbe tereljék az érzéseiket/indulataikat. Ha túlságosan fáradtak, vagy feszültek könnyen kitörhet belőlük a hiszti, vagy az agresszív viselkedés – ez a dühkitörés. Ennek lélektanát járja körül a onlinepszichologus.net-en megjelent írás.

Dühkitörés – Mit tegyen ilyenkor a szülő?

Ha meghallgatjuk a haragját, az maximum pár percig tart. Segítsünk neki megfogalmazni, amit érezhet. Ha a gyermek már nagyobb, kínáljuk fel neki, hogy vonuljon el és adja ki magából – akár ordítva dühét. Ütheti például a plüssjátékokat, vagy a párnákat, amíg meg nem nyugszik. Szüksége lehet arra, hogy kiadja magából a felgyülemlett feszültséget! Ettől szülőként ne féljünk, ne tiltsuk meg számára, sőt, járjunk jó példával elöl. Beszéljünk arról, minket milyen hétköznapi apróságok dühítenek fel és milyen tevékenységek segítenek megszabadulnunk a frusztráló érzésektől. Mindannyiunknak egyedi stratégiái vannak erre. Nagyon gyakori, hogy a gyermek magára vállalja a szülő ki nem fejezett haragját. Tipikusan ezek azok a gyermekek, akik a legkisebb frusztráció hatására is hisztirohamot kapnak. Előnyös, ha ilyenkor nem csak a gyermeket segítjük, de önmagunkkal is foglalkozunk. (Arról, hogy miért fontos ez előző cikkünkben olvashat.)

Mit tegyünk, ha gyermekünket igazságtalanság éri?

Aki nem érez haragot, vagy nem tudja megfelelően kifejezni azt, az sokszor áldozatnak érzi magát. A harmóniát ugyanis csak konfrontáció és párbeszéd árán érhetjük el! A dühkitörés pedig ebben az értelemben a kapcsolat helyreállítását szolgálja. Funkciója, hogy meghúzzuk azokat a határokat, melyeket másoknak tilos átlépnie. Csak akkor várunk erőszakossá, ha nem tudjuk kezelni a saját dühünket. Az erőszak mindig annak az eredménye, hogy meg akarjuk magunkat védeni a heves érzelmektől úgy, hogy a másikra vetítjük ki őket és őt vádoljuk. Az erőszak tehát annak a következménye, hogy felgyülemlett bennünk a tehetetlenség és a félelem. Aki kifejezheti a dühét, az nem válik erőszakossá. Az a szülő, akinek szüksége van arra, hogy a gyermeke sose fejezze ki a haragját, valószínűleg nem dolgozta még fel saját gyermekkori érzéseit, vagy képtelen a haragját megfelelően kifejezni. Dühkitörések és hisztirohamok legtöbbször akkor keletkeznek, amikor a gyermek fáradt. Üzenetük: segítenünk kell nekik abban, hogy kordában tudják tartani az energiájukat és visszanyerjék a lelki egyensúlyukat. Ha tehát a gyermek mérgében odacsap valakinek (miután elmúlt a helyzet feszültsége) elmondhatjuk, hogy megértjük a dühét, ezt viszont más eszközökkel kell kifejeznie.

Hogyan kezeljük jobban a haragunkat felnőttként?

Felbosszant bennünket a gyermek viselkedése? Figyeljük meg a harag energiáját! Hagyjuk, hogy elárassza a testünket! Miután ez lecsillapodott, keressük meg a valódi okát! Elképzelhető, hogy gyermekünk viselkedése csak az utolsó csepp volt a pohárban, vagy emlékeztet minket egy megoldatlan konfliktusunkra. De mi volt a valódi ok? Ha ez megvan, mondjuk el a gyermekünknek hogy miért voltunk mérgesek valójában. Addig is nyugodtan megmondhatjuk a gyermeknek hogy, néhány perc magányra van szükségünk ahhoz, hogy kiadhassunk a haragunkat. Sírjunk, kiabáljunk, vagy ami jól esik. Aztán mondjuk el a gyermeknek, hogy miért voltunk mérgesek és azt is, hogy ez nem az ő hibája! Ha lenyugodtunk magyarázzuk el neki alaposan a történetet és hallgassuk meg ő mit érzett, amikor kiabáltunk. Amennyiben rossz fát tett a tűzre úgy fogalmazzuk meg az elvárásainkat, hogy közben a gyermeket nem vádoljuk. Arról beszéljünk, amit érzünk!

Mit tegyünk, hogy ne üssünk/szidalmazzunk, amikor legszívesebben megtennénk?

Hallgassunk a szükségleteinkre és elégítsük ki őket mielőbb. A frusztrált szülő nem tud jó szülő lenni, ezért ha éhesek vagyunk, együnk, ha fáradtak vagyunk, pihenjünk. Szükség esetén kérjük szülő társunk, vagy más személy segítségét. Ne feledjük, hogy az agresszivitás mindig valamilyen hiányérzetet takar! A gyermekeknek szükségük van arra, hogy elmondhassák, hogy valamiben hiányt szenvednek, meg kell osztaniuk a félelmeiket, a haragjukat és a szomorúságukat velünk, a szüleikkel. Ha a szülő elfojtja a saját haragját, tudattalanul akár örülhet is neki, hogy ha a gyermeke agresszív.

Mit kezdjünk gyermekünk könnyeivel, netalán a hisztivel? És milyen jelei vannak, ha baj van, például a gyermek depressziós?
Ezekre a kérdésekre is kitér az onlinepszichologus.net cikke. Olvasd el, megéri!