“Nem akarom!”

“Nem akarom!”

Minden szülő a legjobbat akarja a gyermekének, csak nem tudja, hogy csinálja. Azt gondolja, rosszat tesz, belegázol a gyermek lelkébe, ha a NEM szó kimondásakor a kicsi csillapíthatatlan hisztibe kezd, így inkább a szülő nem tesz semmit. A drága lurkó pedig emeli a tétet: “Nem akarom!”…. De jól van ez így? S jót tesz-e mindez a gyereknek?

Labádiné Józsa Mónika fejlesztőpedagógus írása a parttalan “Nem akarom!” mentalitásról a Nevelesnelkuli.hu-n.

A “Nem akarom!” korlátnélkülisége

“Én csak azt csinálom, amihez kedvem van!” – hallom sok gyerekektől az óvodában mind gyakrabban.

• Motiválnám mesével, de az „unalmas”, játékokkal, de ő másikkal szeretne játszani (aztán tulajdonképpen azzal sem), izgalmas feladatokkal, hiszen iskolára készülünk, de nincs kedve.
• A ceruzát nem úgy fogja, ahogy türelmesen ezredszer mutatom, mert ő jobban tudja, hogy kell.
• A többi gyerekkel csak akkor játszik, ha az általa kitalált játékban ő alkothatja a szabályokat.
• Rendet rakni nem szeret, mert otthon sem kell, mint ahogy délután pihenni sem.
• A szülő érkezéskor és távozáskor közelharcot vív a gyerekkel, mert nem úgy, nem azt, nem olyan ruhát, nem azt a cipőt, nem akkor, de leginkább sehogy sem akarja a maga sem tudja, hogy mit.

Mi lesz velük később?

Mi lesz ezekkel a gyermekekkel az iskolában? – tanakodunk a kollégákkal nap, mint nap. Mi lesz, ha aznap pont nem azt a betűt, számot, verset akarja megtanulni? Mi lesz, ha fel kell szednie maga után a szemetet? Ha egy csoportos feladatban együtt kell működnie a többiekkel?

Boldogok lesznek így ezek a gyerekek? (Ez csak költői kérdés volt, a választ sajnos pontosan tudjuk.)

Tehetünk-e érte, hogy mégis azok legyenek? Azt gondolom igen.

Így tud szeretve korlátokat adni a szülő

Tudom, minden szülő a legjobbat akarja a gyermekének, csak nem tudja, hogy csinálja. Azt gondolja, rosszat tesz, belegázol a gyermek lelkébe, ha a NEM szó kimondásakor a kicsi csillapíthatatlan hisztibe kezd, így inkább a szülő nem tesz semmit. A drága lurkó pedig emeli a tétet. Már nem elég lefekvéskor a pohár víz és a mese, hanem három mese kell, aztán két málnaszörp, egy kis keksz, még egy kis ugrálás az ágyon, még nyolc puszi apának és további plüssjátékok s a sort folytathatnánk a végtelenségig. Bizony néha eljuthatunk addig is, hogy a kisóvodás veri, rugdossa a szüleit káromkodva az óvodában, hiszen pontosan érzi, hogy a szülei gyengék, nem mernek szabályokat állítani, s a korlátok is csak gumiból vannak, amit ő a tetszése szerint alakíthat.

Félünk nemet mondani, pedig az igazság az, hogy a NEM kimondása utáni sírás, hiszti a legkevésbé sem káros. A gyermekben kialakult feszültség oldódik ilyenkor, a sírás nyugtat, átmossa a lelkünket. Kimosódnak a stressz hormonok és endorfin termelődik. Ugye láttunk már hosszú sírás után anya karjaiban fáradtan, de megnyugodva hüppőgő gyereket, aki újra képessé válik a kapcsolatteremtésre?

Minél következetesebben vagyunk a határok meghúzásában, annál nagyobb biztonságban érzi majd magát gyermekünk. Szeretettel, nyugalommal, határozottsággal, minden helyzetben mellettük állva, odafigyelve, még van esélyünk egy boldog, motivált, céltudatos, empatikus, s a semmit nem akaró helyett egy valamit akaró nemzedéket nevelni.

Kívánom, hogy így legyen!

Labádiné Józsa Mónika fejlesztőpedagógus teljes írását a nevelesnelkuli.hu-n olvashatjátok el.