"Jó szóval oktasd, játszani is engedd…" – A szülői felügyeleti jogról

"Jó szóval oktasd, játszani is engedd…" – A szülői felügyeleti jogról

Jelenlegi cikkemben a családjog egy különösen fontos területének ismertetésére teszek kísérletet, azaz milyen jogok illetik, milyen kötelezettségek terhelik a szülőket, mi is az a szülői felügyeleti jog.

Amíg a házasság tart és minden nagyjából rendben van, addig ezen kérdések sosem tűnnek lényegesnek, ad absurdum kisebb vitákat váltanak ki. A helyzet a válás által kiváltott vihar kitörésével az esetek túlnyomó részében bonyolódik és vitát generál a szülők között, hiszen sokszor felmerül: a különélő szülők közül ki szabhatja meg, hogy a gyermek hova jár iskolába, kivel barátkozik, vagy hova utazik? Egyetértés hiányában melyik szülő döntheti el, hogy a gyermek mit, hol és mikor csinál, csinálhat-e egyáltalán bármit, amit a másik szülő javasol? Nos, a szülői felügyeleti jog tehát érzékeny területeket érint.

A családjogi törvény (Csjt.) rögzíti, hogy a kiskorú gyermek szülői felügyelet vagy gyámság alatt áll. A Csjt. rendelkezései alapján a szülői felügyelet fogalmát úgy határozhatjuk meg a legegyszerűbben, hogy mindazoknak a jogoknak és kötelezettségeknek az összessége, amelyek a szülőt (szülőket) gyermekük kiskorúságára tekintettel megilletik, illetve terhelik. Magában foglalja a gyermek gondozásának, nevelésének, vagyona kezelésének, törvényes képviseletének jogát és kötelességét.

A törvény kimondja, hogy a szülők kötelessége, hogy a gyermeket gondozzák, tartsák, elősegítsék testi, értelmi és erkölcsi fejlődését. A gondozási-nevelési kötelezettség magában foglalja a gyermek természetbeni ellátását, gondozását, a vele való foglalkozást és törődést, valamint iskoláztatását és képzését. Kötelesek a kiskorú helyes irányú erkölcsi fejlődéséről gondoskodni, amennyiben a szülők ezt elmulasztják, az nevelési, felügyeleti kötelezettségüknek felróható megszegését jelenti. A gyermek oldaláról nézve ez azt a kötelezettséget vonja maga után, hogy a kiskorú gyermek köteles megfelelő tisztelettel viselkedni az érte fáradozó szülei iránt, nekik engedelmeskedni az eredményesség érdekében. Ezt a tiszteletet azonban nem a XIX. századi, hanem a XXI. századi normák alapján kell mindig, a gyermek érdekeinek szem előtt tartásával vizsgálni. A gyermek ugyanis nem biztos, hogy tiszteletlen, amikor az egyik szülővel szemben érvényesíteni kívánja akaratát, hanem lehet, hogy a szülő elvárásai, világnézete tarthatatlan a gyermek sajátos körülményei, a vele együtt élő személyek világnézeti, erkölcsi pozíciója szerint.

A Kúria döntése alapján a gyermek érdeke nem csupán az, hogy mindennapi ellátása, gondozása megfelelő legyen, hanem az is, hogy mindkét szülőjével lelki és szellemi kapcsolata egészséges és kiegyensúlyozott legyen. Itt fontos a magam részéről megemlítenem, hogy az én meggyőződésem kicsit modernebb a joggyakorlatnál, mert azt hiszem, hogy egy gyermeket elszakítani a szüleitől csak a szélsőséges esetekben lehet, vagy a kapcsolattartást minimalizálni az egyik szülővel csak akkor lehet, ha az a szülő valóban „alkalmatlan” arra, hogy a minimumon túl gyermeke érdekét tartsa szem előtt napi szinten. Én nem hiszem, hogy ha a gyermeknevelésre egyébként minden szempontból alkalmas egy szülő, úgy a törvényi minimum, tehát a kéthetente péntek 17:00-tól vasárnap 17:00-ig terjedő kapcsolattartási időtartam alkalmas a gyermek értelmi, érzelmi, erkölcsi, fizikai érdekét, fejlődését szolgálni.

Érdekes kérdés, így fontosnak érzem rövid említését, hogy a pályaválasztás során a gyermek és a szülők közösen kell kialakítsák döntésüket. A törvény alapján a gyermek hajlamát, testi és értelmi képességeit kell elsősorban figyelembe venni. Vita esetén a gyámhatóság rendelkezik hatáskörrel.

Napjainkban, pénzorientált világunkban a szülők vagyonkezelése egyre nagyobb jelentőséggel bír.  A szabályozás alapján a szülők joga és kötelessége, hogy gyermeküknek minden olyan vagyonát kezeljék, amely a törvény szerint nincs kivéve kezelésük alól.

Akár az együttélés alatt, akár a kapcsolat megromlása után a szülőktől mindig elvárható, hogy a gyermeknevelés érdekében erejüket egyesítsék és támogassák gyermekeiket. Ezen jogosítvány gyakorlásának színtere elsődlegesen a szülői ház, de különélés esetén is biztosítható a közös gondozás, a gyermek közös segítése, támogatása. A családjogi törvény is ezt az esetet tekinti alapesetnek, így a különélő szülők esetén, amennyiben másként nem rendelkeznek a felügyeleti jogokat közösen gyakorolják. A törvény rendelkezésétől a felek eltérhetnek, így egyezségben, vagy akár a bíróság döntését kérve eltérően rendezhetik a szülői felügyeleti jog alakulását. Ez esetben amelyik szülőnél a gyermek elhelyezést nyert, az a szülő gyakorolja a felügyeletet, míg a másik szülő vonatkozásában a gyermek sorsát érintő lényeges kérdések kivételével szünetel ezen jogosítvány.

Alapvető morális követelmény, hogy gyermekeinkről gondoskodjunk, ezért mondhatjuk, hogy a kiskorú gyermeknek feltétlen joga van a gondviselésre, nevelésre, valamint törvényes jogainak és érdekeinek védelmére. Érthető, hiszen a gyermek saját életfeltételeit, jogainak védelmét önállóan biztosítani nem képes, arra a szülője köteles. Ez a kötelezettség a törvény erejénél fogva keletkezik, arról lemondani, felhagyni értelemszerűen nem lehet. A bírói gyakorlat értelmében az egyik szülő halála esetén a szülői felügyeleti jog a másik szülőre száll át, akkor is, ha a gyermekről ténylegesen nem ő gondoskodik.

Nem lehet elégszer mondani, bármi is a kérdés, a válasz mindig ugyanaz: mi szolgálja a legjobban a gyermek érdekét? A Gyermekek Jogairól szóló, az ENSZ által elfogadott Egyezmény (ún. New York-i Egyezmény) is rögzít, hogy a gyermek véleményét a felügyeletet gyakorló szülőknek kötelessége figyelembe venni. Kérdéses lehet, így érdemes tisztázni, hogy a kiskorú gyermek akkor tekinthető a belátási képessége birtokában levőnek, ha a döntés következményeit, annak esszenciális elemeit megérti, vagy csak az életkorára tekintettel gondoljuk, hogy ő az?

Ugyanezen dokumentum rögzíti, hogy a gyermek feletti felügyeleti jogkör gyakorlása során az úgynevezett „a gyermek mindenekfelett álló érdekét” („the child’s best interest) tézist kell követni, amely azt jelenti, hogy a szülőknek biztosítani kell, hogy az ítélőképesség birtokában levő gyermek az őt érintő döntések előkészítése során véleményt nyilváníthasson, amit a szülőknek a gyermek korára, érettségére figyelemmel kell megfontolniuk. Nem az lesz az irányadó, de legalább meg kell fontolni. Ugyanez az alapelv érvényesül a bírósági eljárásokban is, tehát a gyermekek véleményét figyelembe kell venni, de önmagában az nem lehet „kötelező” a bíróságra, az eset összes körülményét mindig mérlegelni kell.  Számos esetben ugyanis előfordul, hogy a gyermek kifejezetten az egyik szülőnél kívánna lakni, vagy az egyik szülővel nem akarja a kapcsolatot különösebbe tartani, de ez a kívánságuk valójában nem a saját belső személyes meggyőződésükön, hanem a másik szülővel kialakult kapcsolatuk miatt alakul ki, valójában a másik szülő érzelmeit fejezik ki saját vágyként, azonban ez nem szolgálja hosszútávon az érdeküket.

A modern szabályozás tehát áttöri a klasszikus értelemben vett szülői teljhatalmat azáltal, hogy a gyermeknek beleszólást biztosít érettségére tekintettel az őt érintő kérdésekben, de azt folyamatos „revízió” alatt tartja az eset összes körülményeinek függvényében.

Ahogy említettem, a szülői felügyelet a jogszabályban foglaltaknak megfelelően automatikusan keletkezik, emiatt a korlátozás és szünetelés is csak a szülői felügyeletet gyakorló szülők megállapodása, vagy hatósági határozat alapján lehetséges. A praxisom során tapasztaltak alapján úgy érzem, hogy a vagyonjogi kérdések mellett a közös gyermek sorsának rendezése – sokszor a szülők érzelmi érintettsége miatt – generálja a legvéresebb vitákat.

Mára már azonban komoly következménnyel járhat, ha úgy próbál az emocionálisan sértett fél korábbi házastársa orra alá borsot törni, hogy a közös kiskorú gyermek bírósági ítéleten alapuló elhelyezését önkényesen megváltoztatja, vagy a másik szülővel való kapcsolattartását huzamos ideig akadályozza. A büntető törvénykönyv pár évvel ezelőtti módosítása és az azóta kialakult joggyakorlat miatt a fenti cselekmények tanúsítása megvalósíthatja a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét is akár, de mindenképpen a kapcsolattartásra kötelezett szülőnek a nevelési alkalmatlanságát bizonyítja, ilyenkor mindenképp érdemes szakértőhöz, azt követően pedig a gyámhivatalhoz fordulni jogorvoslatért.

A szülői felügyelethez fűződő jogosítványok mind tartalmukat, mind szabályozásukat tekintve összetettek, így az esetleges problémák felmerülése esetén érdemes tanácsadóhoz, szakjogászhoz fordulni, hogy a gyermek érdekei minél szélesebb körben érvényesüljenek. Tapasztalatom szerint, mint sok más jogvitánál, úgy itt is a józan ésszel, belátással és a gyermek érdekeinek feltétlen szem előtt tartásával való egyezségre törekvés vezethet eredményre. Érdemes megpróbálni, gyermekeink a mi jövőnket is hordozzák!

A szerző dr. Rácz G. Gábor, ügyvéd családjogi szakértőnk