5 tipp, hogyan segíts az újdonsült szülőknek

újszülött csecsemő az anyukájával

5 tipp, hogyan segíts az újdonsült szülőknek

Egy kisbaba érkezése (főleg, ha első gyermek) nem csak a szülőket állítja váratlan, új kihívások elé, hanem bizony az egész környezetet: a tágabb értelemben vett családot, a barátokat, és gyakran még a szomszédságot is. Sokunkkal előfordult már, hogy nem is tudtuk igazán, hogy kezeljük ezt a változást, hogyan segítsük az újdonsült szülőket. Íme, néhány ötlet, amivel nem lőhetsz nagyon mellé.

Első körben persze érdemes rákérdezni a szülőknél, hogy van-e valamire szükségünk, tehetünk-e valamit értük, de sokan vagy szemérmességből, vagy azért, mert azt se tudják, hol áll a fejük, az első hónapokban; nem tudnak erre válaszolni. Ezért, a kapcsolatotok jellegétől (közelségétől) függően nem árt, ha proaktívan állsz a témához – írta a babanet.hu.

ontos azt is észrevenni, hogy gyakran nem is nagy dolgokra kell gondolni, hanem olyan apróságokra, amit például azért nem képes elvégezni az anyuka, mert a műtét miatt nem emelhet, vagy, mert az apuka dolgozik, egyedül van otthon a kisbabával, így még egy fél percre sem tud kimozdulni… Hogy mikre gondolunk? Íme:

Vidd ki a szemetet.

Amikor a kisöcsém megszületett, sokszor észrevettem, hogy az ajtó elé ki van készítve a szemét, mikor látogatóba mentem. Minthogy a szüleim elég rendszeretők, tudtam, hogy zavarja őket, nekem viszont nem telik semmibe, elvinni a kukáig a zsákot. Ma már magamtól kérdezem meg, mit vigyek ki (kakis pelus, szelektív szemét), és arra is rászoktam, hogyha bevásárolni megyek, felhívom őket, nem maradt-e le valami a listájukról, ne hozzak-e valamit (kivel ne esne meg, hogy kihagy valamit, aztán gyorsan kiugrik érte a sarki kisboltba?! Egy újszülött mellett ez nem igazán kivitelezhető…) Ha pedig mosatlant látok, fogom magam és automatikusan elmosogatok.

Vedd figyelembe: a szülő nem csak szülő, hanem felnőtt is e közben!

Egy bébi érkezése szinte egy láthatatlan burkot von a szülők köré: ebben a meghitt kis világban minden a pici körül forog, ami teljesen normális, azonban egy idő után „be lehet kattanni” tőle. Hidd el, nagyon jól fog esni a barátnődnek, aki nem rég szült, ha nem csak anyaként tekintesz rá, megosztod vele ugyanúgy az életed, kizökkented kicsit ebből a világból, akár azzal, hogy amíg a férje babázik, elcsábítod egy kávéra, akár azzal, hogy egy kicsit Te babusgatod a csöppséget, helyette.

Vidd el a házi kedvencet egy körre.

Sok pár esetében, a baba érkezését megelőzően a kutyus volt a „gyerek”, szinte családtagként kezelték, ám teljesen természetes módon most kicsit hanyagolva van a kiskedvenc. Így nem csak a szülőknek óriási segítség, hogy rendszeresen megsétáltatod a kutyust, de az állatnak is jól esik ez az extra törődés!

A további tippek a babanet.hu oldalon olvashatók!

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.