Így hat a gyerek életére, ha kimutatod a szeretetedet

Így hat a gyerek életére, ha kimutatod a szeretetedet

Egyre több szakértő szerint fontos, hogy élénken kimutassuk a szeretetünket gyermekünk felé. Hangsúlyozzák, hogy milyen nagy hatással lehet az egész életére, intelligenciájára, felnőttkori viselkedésére, ha szeretgetésben, babusgatásban gazdag gyerekkora volt.

Minden szülő legfőbb vágya, hogy gyermeke boldog legyen – bár a nevelési stílusok a személyes értékrendünk szerint különbözőek, a cél általában mindenkinél ugyanaz.

A teljesítményorientált szülő azért tartja olyan szorosan a gyeplőt, mert úgy véli, végül felnőve csak akkor lesz boldog gyermeke, ha viszi valamire az életben.

Az elkényeztető szülő biztos benne, hogy csak akkor élheti át gyermeke a boldogság érzését, ha kedvére szórakozhat, ha korlátok nélkül azt tehet, amit csak akar; megkaphat bármit, amire vágyik.

A tudatos szülő igyekszik a szélsőségek közötti arany középúton egyensúlyozni, ám valamit még ő is gyakran elhibáz – írta a a Csaladinet.hu.

Más lesz az agy

Több kutatás is egyértelműen kimutatta a kapcsolatot a gyerekkori hatások és a felnőttkori boldogság, de még az egészségi állapot között is. A feltétel nélküli szülői szeretet magasabb önbecsülést, jobb iskolai teljesítményt, mélyebb szülő-gyerek kommunikációt, kevesebb viselkedési és pszichológiai problémát eredményez. A kutatók állítják: az agya változik meg azoknak a gyerekeknek, akik sok szeretetet tapasztalnak meg kiskorukban; s ez az élmény egyértelműen csökkenti a gyerekek stressz-szintjét.

Azok a gyerekek pedig, akikkel szüleik nem elég gyengédek, felnőve hajlamosak a másoktól való elidegenedésre, az ellenségeskedésre, a depresszióra, az agresszív és antiszociális viselkedésre. A gyermekkori megalázás, elhanyagolás, a szeretet hiánya mentálisan és fizikailag is kihat a gyermekekre. Ezek a gyermekek felnőve sokkal kevésbé képesek az együttérzésre másokkal szemben.

Oxitocin, a szeretethormon

Egy 2010-es kutatási eredmény szerint a kiemelkedően érzelmes, kedves és figyelmes anyák babái boldogabbak, rugalmasabbak voltak gyerekként, majd felnőve kevésbé voltak hajlamosak a szorongásra. A tanulmányt 500 ember bevonásával készítették, akiket csecsemőkoruktól kezdve figyeltek 30 éves korukig.

Akiket babakorukban sokat simogattak, sokkal kevésbé voltak ellenségesek, jóval nyugodtabbak voltak, és felnőttkorukban nem produkáltak annyi pszichoszomatikus tünetet, mint azon társaik, akiknek kiskorukban kevesebb gyengédségben volt részük.

A szeretgetés még az intelligenciát is fejleszti – a cikk folytatása a Csaladinet.hu oldalon olvasható.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.