Mesés „fűszerek”

rajz egy tündérről

Mesés „fűszerek”

Rendhagyó mesebeli akcióba kezdett a Libri, „Váltsuk valóra a meséket!” mottóval. Adni, ajándékozni, örömöt szerezni hívnak mindenkit, akinek az otthonában jó állapotú, de már esetleg megunt mesekönyvek lapuknak, amit jó szívvel odaajándékoznának. Nincs mit tenni, mint az ország 30 gyűjtőpontja közül valamelyikre elvinni a könyveket, ahonnan önkéntesek segítségével arra rászoruló gyerekeknek juttatjuk el azokat. A mesék, az életmesék amik felvérteznek minket olyan képzeletbeli erővel, amivel megküzdési stratégiáinkat tudjuk erősíteni. A mese fontosságáról, az akcióról, Polus Enikő, mentálhigiénés szakértő cikkét olvassátok szeretettel, aki a ME-SE-KŐ vezetőjeként koordinálja az országos akciót. A gyűjtéshez természetesen a Felelős Szülők Iskolája is csatlakozott, csakúgy, mint a Kölyökpark játszóház országos hálózata.

Váltsuk valóra a meséket!

Az akcióhoz a Felelős Szülők Iskolája is csatlakozott

Eljött az idő, amikor az emberek az álmaikat szeretnék valóra váltani. De ez anélkül nem megy, hogy előtte nem találunk rá a saját mesénkre. Hiszen a mesénk mesehőse megtaníthat bennünket arra, hogy merre kell majd barangolnunk, kivel kell találkoznunk az úton, mit kell megtennünk ahhoz, hogy elérjük az álmainkat. Vagyis a mesénk nélkül úgy tűnik ez lehetetlen. „Hogy a mesék a gyerekeknek valók?” Ezt nem tudom ki találta ki, de én segítő szakemberként biztonsággal állíthatom, hogy nem csak…… Számtalan felnőtt embernek segítem az életét és a legnagyobb életnehézségekben, a legkomolyabb elakadásokban képes a mese átbillenteni a felnőtteket is. Sokan mesélnek arról, hogy titokban elkönnyezik magukat, miközben a gyermekeiknek szebbnél szebb mesekönyvekből mesélnek. Eszükbe jut a saját gyerekkoruk, megjelennek közben az illatok, az érzések. Hiszen minden mesében rejlik egy „mesefűszer”, amely képes a lelkünkben átvarázsolni mindent, amit nehéznek és fájdalmasnak gondolunk. A „mesefűszer” sokszor sok humort is tartogat. Így a nevetés-sírás páros kísérője a mesesoroknak. Mesélni jó, és mesét hallgatni egyszerűen csodás!

A mesék velünk élnek!

A mesék évezredek óta kísérik az emberiséget. Történelmet, az emberi múltat és a valós életet rejtik. A mesék velünk és bennünk élnek. Mi vagyunk a főszereplői, belőlünk születnek meg a több szálon futó tündérmesék. Belegondoltatok már abba, hogy nap mint nap találkoztok mesehősökkel? Itt élnek körülöttünk a Hókirálynők vagy épp Hüvelyk Matyik. Vajon életünk folyamán hány emberrel találkozunk, akik rútul érzik magukat, mint a rút kiskacsa? Hány ólomkatona álmodozik az elérhetetlennek tűnő szerelemről? Hányan vannak beszorulva a hableányok szerepköreibe, akik nem találják a párjukat? Velünk és bennünk élnek a főszereplők, a mese hősei. A nagyvárosokban egyre több ember vágyik a mellékszereplői létre. Sokan elbújnának, mint egy manó a fenyves erdőbe vagy mint egy virágtündér a mezőn. Azok a képi szimbólumok, amelyek a mese hallatán megjelennek bennünk, megalkotják a belső fantáziát és a képzeletet. Mert elképzelni azt tudjuk, amit már valaha láttunk. Na de a fantáziaképünk egyedi és nem felel meg a valóságnak. Annak segítségével vagyunk képesek alkotni, álmodni és megálmodni, majd megteremteni a nem létező dolgokat. A két terület testvérpár és kéz a kézben járnak. Segítik és hátráltatják egymást. Ha a meséket hagyjuk velünk élni, akkor megértjük azt, ami néha megérthetetlen. Örömforrással és önvédelemmel, megküzdési stratégiákkal védi a személyiségünket. Hisz a mesék velünk élnek, csak legfeljebb annyira felnőttünk már, hogy nem veszünk róla tudomást.

Mesekönyvek világgá mennek!

Csodálatos érzés egy olyan összefogásban részt venni, ahol a mesekönyveket világgá küldjük. No, nem a világ végére, – ahol a kurta farkú malacok még mindig turkálnak az üveghegyek lábainál – hanem azokhoz a gyerekekhez, akiknek nem adatik meg, hogy meséskönyvekből olvassanak vagy csodás fotók alapján álmodozzanak. Én sok olyan könnyes gyermekszempárral találkoztam már az árvamunkáink során, akik könnyes és meghatott szemmel csodálkoztak rá a mesekönyvekre, hiszen sok olyan szegény gyermek él kicsiny kis „birodalmunkban”, akinek még soha nem volt könyv a kezében. Itt az ideje a mesekönyveknek összegyűlni hét határról. Ehhez a Libri 30 Mesepont kapuját megnyitotta, hogy összegyűlhessenek. A MESEKŐ Alapítvány és partnerei vállalták azt, hogy az egész országban lévő rászorulókhoz el is juttatja. Sok önkéntes és koordinátor segíti ezt a folyamatot önkéntesen. A Jobb veled a világ Alapítvány pedig iskolai csomópontjain gyűjti majd össze. Minden segítő kézre és szívre szükség van. Csodálatos azt látni, hogy egyetemi diákok is összefogtak az ügy érdekében. Mesés, olyan, mint amikor a birodalom lakodalomra készül. Szeretnénk, ha ezek a könyvek még karácsony előtt a rászoruló gyerekeknél lennének. Váltsuk közösen valóra a meséket!

  • ME-Se-Kö Alapítvány
  • mentálhigiénés szakember

Polus Enikő

A Me-Se-Kö Mentálhigiénés Segítő Központ és MESEKŐ Alapítvány alapítója, ügyvezetője - ezek mellett elsősorban három gyermekem édesanyja.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.