Szurkolás és személyiségfejlesztés

Szurkolás és személyiségfejlesztés

Mire figyeljünk, ha az emelkedett szurkolói hangulatban gyermekünk elsodródni látszik, és kiszalad ez-az a száján? A nyomdafestéket nem tűrő nyelvi magatartásformák veszélyei mellett melyek azok a pozitív jellemvonások, melyeket a sportesemények közös átélése során “stikában” fejleszthetünk benne és magunkban? A vizes vébé remek alkalom arra is, hogy fölfedezzük vele, mi fán terem a sportszerűség, az alázat, a támogató attitűd, a reális önértékelésen alapuló bátorság!

A magyar-olasz vízilabda csoportmeccs során szomszédunk a legobszcénabb példákkal demonstrálta a magyar káromkodáskultúra kimeríthetetlenségét, ugyanis nem volt maradéktalanul elégedett a játékvezetői teljesítménnyel. Mivel azonban ezt nyitott ablakoknál tette, az utcáról rögvest felhallatszott egy édesanya hangja: “Azért, fiam, mert a bácsi így beszél, neked még nem kell! Ha meghallom, kikapcsolom a tévét!” Mire figyeljünk, ha az emelkedett sporthangulatban gyermekünk elsodródni látszik? És az adott esetben nyomdafestéket nem tűrő nyelvi magatartások veszélyei mellett melyek azok a pozitív vonások, melyeket a sportesemények közös átélése során “stikában” fejleszthetünk benne és magunkban?

Szögezzük le gyorsan: a gyerek nem mulya, és ha képmutatásra szeretnénk rávenni, körülbelül egy másodperc alatt vallunk majd kudarcot. Neki is vannak indulatoktól fűtött pillanatai, legyen az akár szurkolói pozíció a lelátón vagy a tévé előt, de főleg olyan versenyszituáció, melyben ő is érintett, mondjuk iskolai helyesírás-verseny, hétvégi focimeccs vagy társasjáték-maraton az unokatesókkal. Ne a heves érzelmek elfojtását, hanem építő jellegű (vagy legalábbis ártalmatlan) kifejezését várjuk tőle. Példák: egy felháborodott úszó jó esetben a sapkáját csapja a vízfelszínre mérgében (ahogy a teniszező az ütőjét, kerékpáros a kulacsát stb), és nem a papucsával kezdi ütlegelni az ellenfelet a medencéből való kikecmergés után. Különösen kreatív módja lehet a trágárságmentes szurkolás meghonosításának az archaikus káromkodások gyűjtésének háziversenye. Egyszerűen csináljunk presztízskérdést abból, ki tud több régies, körmönfont, de nem durva káromkodást gyűjteni. (Ottlik Géza Iskola a határon című regényében használnak olyan ízes fordulatokat, mint “Ezer kartács és bomba! Ördög és pokol!”) Lásd: A fűzfánfütyülő rézangyalát, a teremburáját, minő gorombaság, és hasonlók.

Ha sportot nézünk, hasznos, ha a látottakat a gyermek saját élményeivel kötjük össze, buzdítjuk a tudatos emlékezésre. Ez nem azt jelenti, hogy állandóan és kényszeresen világbajnokokhoz, vérprofi játékosokéhoz hasonlítgatjuk a teljesítményét, inkább csak annyit, hogy a követendő, valóban értékes és hosszútávon is gyümölcsöző magatartásformákra hívjuk fel a figyelmét. Például: “Nézd, fiam, Vámos Marci nem kezd el hisztizni, ha kapufát lő, hanem küzd a kipattanóért, és ha nem tudja megszerezni, hát már úszik is vissza, mint egy kerge motorcsónak. Így segíti a csapatát, kiveszi a részét a védekezésből, a dühével járó erőt pedig nem pazarolja el, hanem hasznosítja.” A figyelemnek ez a fajta terelgetése akkor is működik, ha gyermekünk nem sportoló, hanem történetesen a vasútmodellezés, a madártanulmányozás vagy a hárfa a hobbija.

Fontos, hogy az igazságtalanságok és a fennálló ellentétek konstruktív feldolgozásában is segítsünk neki. Ez annyit jelent, hogy egy nyilvánvalóan téves bírói ítélet, vagy egy finoman szólva sem szimpatikus ellenfél feltűnése után sem üvöltözünk ocsmányabbnál ocsmányabb szavakat, hanem az első két-három jogos, de kulturált felhördülést követően a csapat további biztatására sarkalljuk magunkat és a gyereket. Ez segíti őt abban, hogy amikor épp ő van a pályán/téthelyzetben, akkor képes lesz arra, hogy a hátráltató külső tényezők ELLENÉRE is fókuszálni tudjon, megtalálja a belső biztatás forrását, és a legjobbat hozza ki magából. Talán még nem érti teljes egészében a Marcus Aurelius-idézetet („Legyen bátorságunk megváltoztatni azt, amin változtatni kell, / Legyen erőnk elfogadni azt, amin változtatni nem lehet, / És bölcsességünk belátni azt, hogy mi a különbség a kettő között”), de annyit biztonsággal megtaníthatunk neki, hogy az igazi “meccset” nem az fogja eldönteni, hogy milyen nagy elánnal reklamáltunk, hanem hogy mindent megtettünk-e, ami tőlünk telik.

A szuperhősös filmekkel ellentétben a sportversenyek, kiemelkedő teljesítményt nyújtó (pl. “űridőt” úszó, csavart gólt lövő, rekordot döntő stb) emberek látványa az emögött rejlő irgalmatlan mennyiségű munka, szívós kitartás és szorgalom szükségességére is felhívja a figyelmet. Hosszú Katinkát például lehet kedvelni vagy nem kedvelni, a Hard Work Always Pays Off (a kemény munka mindig kifizetődik) mottójával azonban nehéz vitatkozni. Ha együtt nézzük gyermekünkkel a nemzetet képviselő, kiemelkedő sportolókat, ne csak aktuális teljesítményükről, de az amögött rejlő, hosszú évekig tartó fáradságos tevékenységről is meséljünk neki. Nem a lelombozás a cél, hanem a hamis illúziók elkerülése és a kényelemorientált vagy tanult tehetetlenségre alapuló életszemlélet megelőzése. Amennyiben példaértékű, mutassunk rá gyerekünk előtt a sportolók pályán kívüli viselkedésére, például: okos, alázatos, hiteles nyilatkozataikra a tévében, társadalmi felelősségvállalás, családközpontú hozzáállás… emlékeztek Kökény Bea olimpiai ezüstérmes kézilabdázó feleség nyilatkozatára, mikor férje, Imre Géza szintén “csak” ezüstöt nyert Rióban? Ezt mondta: “Úgy látszik, a sors nem akarta, hogy boldog, kiegyensúlyozott, olimpiai aranyérmes család legyünk. Szerencsére az előbbi kettő az utóbbi nélkül is stimmel.” Szóval mutassuk meg gyermekünknek, hogy milyen az, amikor a sportolók tudják, mi az igazán fontos.

Végül ne tévesszük szem elől, hogy sportot nézni nagyon szuper, ám sportolni még szuperebb. Legyen az a “deal” otthon, hogy mindig többet mozgunk, mint amennyi időt a sportversenyek nézésére szánunk – így végképp minden aspektusból fejlődünk a sport által.

Szerző: Király Eszter

A kép forrása a FINA Budapest 2017 Facebook-oldala, kattints IDE.