A főzés, ami többféle intelligenciaterületet is megmozgat

tésztát gyúrnak

A főzés, ami többféle intelligenciaterületet is megmozgat

Bevallom, fejben jobban főzök. Meg ízlelni is jobban szeretek. Szóval sosem voltam az a tudatos kitchen women. Mégis, most amellett kampányolok, hogy főzzetek a gyerekeitekkel, meg nélkülük is sokat, mert az élet olyan területeit nyitja meg, amire nagyon kevés időnk jut!

Amikor főzünk, olyan érzékeinket stimuláljuk, amelyekkel igen keveset törődünk. Miközben a közérzetünket, hangulatunkat és ezzel a teljesítményünket jelentős mértékben meghatározza, hogy milyen illatokat érzünk, milyen ízeket észlelünk, viszonylag keveset törődünk ezzel tudatosan. Pedig a mindennapjainkat boldogabbá és magunkat elégedettebbé tehetnék azzal, ha nem csak fejben lennénk jelen, hanem a sokféle érzékeink szintjén is tudatosabbak lennénk. Ilyen a főzés, az ételek előállításának művészete is. A főzés azért is különösen jó terepe a jó közérzet előidézésének, mert benne van az alkotás öröme is, akár merészen kísérletezünk, akár a recept utasításait hajtjuk végre – írta a szulo2pont0.hu szerzője.

Jelen lenni

A hétköznapi rohanva főzés, bevásárlás a kötelezően megoldandó feladat, a kapkodva evés nyilván nem az, ami felemel, ami kikapcsol. Rákészülni, megtervezni, a fantáziánkat szabadjára engedni egy nehéz munkanap után is igazi pihenést jelenthet. Nem véletlenül vált népszerű hobbivá, divatos szabadidős tevékenységgé a főzés.

Egy hosszú nap után beállni a konyhapult mögé, esetleg egy kis zenével fűszerezve, a családtagok kíséretében, a nap méltó lezárása lehet. Jelen lenni akkor és ott, a tudatos mindfullness megvalósulása. Kiváltképp, ha szellemi munkát végzünk, amikor sokféle bonyolult döntést, felelősségteljes feladatot kell megoldanunk napközben, jól eső érzés, kikapcsolódás lehet egy ráérős közös főzés. Nem kell túlgondolni, nem a világversenyekre készülünk, egyszerűen vagy csak a fantáziánkra hagyatkozunk, ekkor átérezhetjük saját teremtő, alkotó energiánkat, vagy szépen sorban követjük a recept leírását, akkor a hagyom magam vezetni, irányítani, nem kell problémát megoldanom jóleső érzése segíthet ellazulni.

Fontos készségek

A gyerekeknek mindezeket meg tudjuk tanítani, ha rendszeresen bevonjuk őket a főzésbe. Ha az étel előállítása nem egy kötelező feladat, nem a háziasszony robotoló hétköznapjainak a része, hanem egy közös, családi tevékenység, amikor egymásra találnak a napot külön töltő családtagok, miközben megbeszélik a nap történéseit.

Apák és anyák egyaránt részt tudnak venni a főzésben, és megmutathatják, hogy különbözőképpen is el lehet érni ugyanazt az eredményt. A közös főzés során megtapasztalhatják a gyerekeink saját kompetenciájukat, a sorrendiség, a maguk körül tartott rend, az együttműködés, a figyelem fontosságát.

A cikk folytatása a szulo2pont0.hu oldalon olvasható!

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.