Böjte Csaba: „Nagytata lettem…”

Böjte Csaba: „Nagytata lettem…”

Sötétedik, van foga a hidegnek, össze is húzzuk magunkon a kabátot, amikor feltűnik a Duna-parton a barna habitus, lendületes, de nem túl sietős léptekkel közeledik. Csaba testvér kicsit arrébb szállt ki az autóból és sétált egyet a friss szélben. Apa vagy nagytata – mindenkibe belemar a téli hideg, de mindkettőt melegen tartja a szerető Isten kegyelme.

Böjte Csaba testvér azt mesélte Szám Katinak, a Képmás magazin főszerkesztőjének: „Nagytata lettem, több száz unokám van”. Íme, a beszélgetésükből egy kis ízelítő!

Nagytata vs szülő

Miben más a nagytataság, mint a szülőség?

– Hála Istennek, unoka soha nem került be hozzánk, ami azt jelenti, hogy az a több mint ötezer gyerek, aki tőlünk indult, mind valahogy talpra állt, soknak vannak gyerekei, van, akinek három-négy is. Ha eljönnek, kacagok, feldobom őket, játszom velük, de nincs az a feladat, hogy nekem ezt a gyereket nevelnem kell, hisz van neki egy anyja, őt majd a Jóisten segíti és számon kéri.

Erdélyben, ha jön a nyári vakáció, általában kimegyek a nyomornegyedbe, a gyerekeket berakom a buszba, és megyünk a folyóra, tóra. Megérkeztünk, mindenki beszaladt a vízbe, s ahogy én is átöltöztem az autóban, kiszállva láttam, hogy a víz telis‑tele volt gyerekekkel, és a nagyok ugyanazokat a mafla kis cseleket csinálták a kicsikkel, ahogy mosdatták őket, mint amiket annak idején én velük. Beszappanozták, feldobták, kicsúsztak a kezükből, bugyborékoltak, kacagtak…

(A nevetős szempár még jobban csillog, és kicsit mintha pirosra is válna.)

Leültem egy fa tövébe: „Hát, ez nélkülem is megy. Nagytata lettem.” Olyan ez, mint amikor valaki kutat ás. Persze nem ő tölti bele a vizet, de mégiscsak általa fakad fel. Amikor a gyerekünk felnő, és elkezd alkotni, azt nem mi csináljuk, de mégiscsak részünk van benne.

Nehezen engedjük el a gyerekeket

Talán az is a baj a nagyszülői hivatással, hogy nehezen engedjük el a gyerekeinket, ha pedig elengedjük őket, és külön család lesznek, mindkét félnek nehéz újra megtalálni a közelség és távolság jó arányát.

– Egyenként nehéz is gyereket nevelni. Ha az embernek sok gyereke van, könnyebben férjhez adja, elengedi őket, egymást is sodorják. Régen a fiút elvitték katonának, és hamar levált az anyjáról, ma a gyerekek sokáig elvannak a mamahotelben, de hát egy gyerekotthont, ugye, azért nem lehet mamahotelnek nevezni, és magam is szeretem őket az önállóságra nevelni.

Elvárások, vállalások

Egy tévéinterjúban azért azt mondta, hogy nehéz befogadni az otthonaiba azokat a nagyobb gyerekeket, akik már éveket töltöttek az utcán, és olyasmiket tapasztaltak, amik nem gyereknek valók.

– Nálunk is vannak szabályok. Minden gyerekkel kötök szerződést, ebben benne van, hogy mit szeretne elérni, mit kér tőlem, és ezért ő mit tesz meg. Ha ezt nem tartja be, akkor számon kérem. Az üzletbe sem mehetek be úgy, hogy kérek egy fagyit, és nem fizetek. Nem vagyok a spártai nevelés híve, de sajnos sokszor azt láttam, hogy a túlzásba vitt figyelem vagy törődés felnőve dölyfössé tehet. Ez kicsit olyan, mint amikor túllocsolsz egy virágot, és elrohad; ha viszont keveset adsz neki, kiszárad. Ha jó sok gyerek van, nincs az a veszély, hogy túlöntözöd.

Sok gyerek vár nálunk szerető szülőkre

Talán azért nem fordul meg többek fejében az árvák örökbefogadása, mert félnek, hogy nem csinálnák olyan jól, mint Csaba testvér.

– Ezt el se lehet rontani. Olyan, mint a gyerekszülés. Persze ahhoz se értek, de azért elmondom. A várandós anya se azt számolgatja, hogy most akkor ez meg ez a hét jön, akkor most össze kell legóznom a gyerek idegrendszerét. Eszik, alszik, sétál, megnéz egy filmet, a többit a Jóisten elintézi. A gyerekneveléssel is így van. Ha a gyerekben csak az lenne benne, amit mi, szülők vagy felnőttek belerakunk – az asztalra kipakolt kolbászból, tejeskávéból meg abból, amit meg tudunk neki tanítani –, sok zombi lenne a földön. Hogy hogyan lesz ép, egészséges, normális ember, az a Jóisten titka, nem?

A teljes interjút a kepmas.hu oldalán olvashatod el.