Ezért tör ki a hiszti a gyerekből, ha ott van az anyja

Ezért tör ki a hiszti a gyerekből, ha ott van az anyja

Nem feltétlenül rossz jel, ha nem tud viselkedni a kölyök, mikor újra az anyja társaságában találja magát. Fölösleges kudarcként megélni mindezt, valószínűleg azt jelzi ugyanis a sok hiszti, hogy jól csinálod a dolgod. A Creative & Healthy Family szerint az az oka a sokszor kifejezetten feltűnő jelenségnek, hogy a gyerekek sokszor csak az anyjuk jelenlétében érzik igazán otthon magukat.

Az apjuk és a gondozójuk társaságában kisangyalként viselkedő gyerekek sokszor csak az anyjuk jelenlétében érzik igazán biztonságban magukat. Ez lehet tehát a magyarázat arra, miért várnak egész nap türelmesen arra, hogy abban a pillanatban, mikor a fáradt és megtépázott anyjuk átlépi a küszöböt, belekezdjenek a sérelmeik felsorolásába. Vagy csak úgy simán az ordításba és toporzékolásba.

Szükség van rá

Ezek a kaotikus jelenetsorok ugyanakkor azt jelzik, hogy biztonságban és otthon érzik magukat a gyerekek és szabad utat engedhetnek az érzéseiknek. Erre pedig nagyon is szükségük van ahhoz, hogy megfelelően funkcionálhassanak majd a későbbiek során és érzelmileg érett felnőttek váljanak belőlük. Egy négyéves célkeresztjében sínylődő szülő tehát elég, ha arra gondol, hogy mindez nélkülözhetetlen a gyerekek érzelmi fejlődéséhez, és máris könnyebb lesz tolerálni az ostromot.

A teljes cikk a Díványon olvasható.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.