Kreatívkodjunk együtt március 15-re készülve

Kreatívkodjunk együtt március 15-re készülve

A közelgő nemzeti ünnep mindig nagy kihívás az óvó nénik és tanító nénik számára, hiszen a meglévők mellett évről-évre új modelleket is bevonnak az ünnepi felkészülésbe, illetve az alkotótevékenységekbe. Ma nekik szeretnék egy kis segítséget nyújtani az ünnepváráshoz úgy, hogy a szülőket is be tudják vonni a közös játékba – március 15-re készülve.

Március 15-ről megemlékezni kisgyerekekkel nem könnyű – legalábbis ahhoz kreativitásra van szükség, hogy a kisgyerekek számára is átélhetővé tegyük 1948-49-et. A Színesötletek blogon találtunk ehhez remek ötleteket! Készüljünk együtt március 15-re!

Kokárda – újragondolva

Kokárdák

Teremdekoráció március 15-re

Szokás, hogy a jeles napra a termeket is feldíszítik az osztályok/csoportok, amihez természetesen több alapanyag és nagyobb méretek dukálnak. Ez esetben is dolgozhatunk a legegyszerűbb alapanyagokból, de érdemes szem előtt tartani, hogy a tartósság jegyében inkább kartonpapírral dolgozzuk, kiegészítve krepp-papírral, színes fonallal, festéssel, színezéssel.

Óriás molinó a közösség tenyérlenyomatával – ez akár évről-évre is megismételhető, hiszen vidám esemény összehasonlítani a korábbi lenyomatokat az újabbakkal.

Kokárda kézlenyomatokból

Ha további ötleteket szeretnél pl. óriáskokárdára, teremdíszítésre, netalán leszúrós díszekre, keresd fel a szinesotletek.reblog.hu cikkét!

Képek: szinesotletek.reblog.hu

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.