Játszóház – színház, ami NEM JÁTÉK egy részben

Játszóház – színház, ami NEM JÁTÉK egy részben

Ki ne járt volna a gyerekével játszóházba? Ki ne kezdett volna ott bele egy beszélgetésbe a másik szülővel, hogy kié hol tart, mennyire neveletlen vagy épp cuki? Pláne, ha fejlesztő játszóház, mert oda ugye azok járnak, akik problémásak…. akkor a szülők is azok, vagy nem? El lehet-e választani a megbélyegzett gyermek billogját a szülőétől, vagy Ő is hiányos, elrontott, béna? – ilyen és hasonló kérdéseket pendít meg a Játszóház című kamaradarab, amit a Jurányiban láttunk. Minden szülőnek és tanárnak látni kellene, hogy jobban értse a miérteket, a szülők harcát néha magukkal, néha másokkal, sokszor pedig egy képzelt vagy valós szorongással!

„Beteg a gyerek, gyógyítsd a szülőt!”- tanította Rudolf Steiner, a XIX. század végének, XX. század elejének egyik nagy filozófusa, az antropozófia rendszerének megalkotója, aki többek között a Waldorf-pedagógia atyja is volt. – fogalmaz Somamamagésa a blogján.

És mily igaz, minden szülői sors mögött ott van a saját gyerekkora, a kamaszkora, a  hozott traumák, a családban látott és berögzült félelemek és persze az önfeledt szülinapok is, ha volt ilyen.

Mi hoz boldogságot egy Anyának, mi egy Apának? Mennyiben tér el ez egy Nő és egy Férfi igényeitől? Milyen szerepeket játszunk, mit fedünk el és mit fedünk fel?

Ilyen és hasonló kérdéseket pendített meg bennem a Játszóház, a Jurányiban.

 

 

Egy színház akkor jó, ha “üt”, ha megérint, ha vele rezegsz, szinte a része leszel.

A Terminál Workhouse, az Átrium és Mentőcsónak előadása, a  Játszóház  ilyen, sőt ilyenebb… pláne, ha az első sorban ülsz, nem is tudsz máshova fókuszálni, de nem is akarsz.

Beránt, mert emberi.

Beránt, mert egy játszóházi közeget idéz meg a sültkrumplis matraccal, a labdatengerrel, de ez csak a felszín, a látszat, mert egyre nagyobb a tét.

Beránt, mert szülőként és a gyermekkori énedből aha élményeket húz elő és átlényegülsz.

Nem, annál sokkal jobban, mint hinnéd.

Részese leszel annak sok szálon futó élettörténetnek, amelyet frenetikus karakterváltásokkal, testjátékkal idéz elő két csodás színész, Andrusko Marcella és Ivanics Tamás!

 

 

Tudjátok a művészet akkor tökéletes, ha képes arra, hogy kizárjon minden aktuális “mást” miközben rajtad hatol át.

Ez pont ilyen volt, lassan építkező, egyre mélyebbre ható családtörténet, melyben mindenki magára ismerhet; az elvált, a társkereső, a magányos, a csalódott, az önmarcangoló, a kirekesztett vélt és valós érzései, félelmei és mindemellett real life a story, bármelyik játszóházban indulhatna ez a történet a szülők között, akik elkezdenek csevegni a gyerekükre várva…

Mert mindenkinek van stikje, stigmája, titka, de mégis az elfogadásra vágyunk a megbélyegzés helyett… és olyan is van, hogy egy helyzetet már nem bírsz el és elmenekülsz…

Jólesett kisírni magam, mert megérintett.

 

 

Gratulálok!

Mindenkinek, aki a produkció alkotásában részt vett!

Jólesne utána egy feldolgozó beszélgetés, ventilálás, hogy átkeretezzük.

Addig is aki szeretné, annak itt egy kis ízelítő.

Legközelebbi előadás március 28-án 19:30-kor, Jurányi 123-as labor

 

Fotók: Mátyás Attila és Hoppá Színház!