Minden iskolában más szabály van – ki hogyan reagál a helyzetre?

füzet ceruzával és hegyezővel

Minden iskolában más szabály van – ki hogyan reagál a helyzetre?

Nagyon megoszlik, hogy az iskolák hogyan állnak a szerdán elrendelt országos vészhelyzethez. Szinte minden iskolában más az elfogadott.

Minden iskolában másképp reagálnak az országos vészhelyzetre – írja cikkében az Eduline.

asztalon lévő könyvek, ceruzák és egy Föld gömbA kormány intézkedéseit bejelentő Gulyás Gergely érvelését, miszerint az iskolák bezárása nem indokolt, mert a betegség gyerekeknél nem jellemző, a szülők egy része finoman szólva nem osztja. Azonban már több mint tízezren írták alá azt az online petíciót, amelynek elindítói arra kérik a kormányt, hogy a járvány terjedésének megakadályozása érdekben sürgősen függessze fel az bölcsődék, óvodák működését, valamint az általános és középiskolai oktatást.

Egyes iskolákban azt is pontosan meghatározták, hogy mely országból érkezők maradjanak otthon, és voltak iskolák, ahol a tájékoztatást elintézték azzal, hogy az igazgató körbeküldte a hivatalos kormányzati oldal elérhetőségét, hogy a szülők onnan kövessék a fejleményeket.

A hvg.hu szerint olyan intézmény is volt, amely nemcsak a szülőket informálja folyamatosan és részletesen, mivel az osztályfőnökök és a biológiatanár naponta beszélgetnek a vírusról és hatásairól a gyerekekkel, sőt ahol a 7.-es és 8. évfolyamosok szerdán pedig még a kormányinfót is együtt nézték tanáraikkal, hogy az őket is érintő lépésekről első kézből értesüljenek.

Néhány iskolában már-már a hatósági szigor hangnemében igyekeztek hangsúlyozni a családok felelősségét, mondván, ha bárki elhallgatja a külföldön tartózkodásának tényét, az felelősségre vonható akkor, ha kiderül, hogy a fertőzés emiatt felüti fejét az iskolában.

Az óvatosságból való otthonmaradás témakörében is nagyon eltérően reagálnak az intézmények. Erről az eduline.hu cikkében olvashatsz bővebben.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.