Stresszcsökkentő jógaórák az iskolában

nő jógázik

Stresszcsökkentő jógaórák az iskolában

Az általános iskolában bevezetett jógaórák és meditációs technikák segítenek a gyerekeknek a szorongás és a stressz kezelésében.

A Tulane Egyetem kutatása szerint javul a gyerekek közérzete és érzelmileg is kiegyensúlyozottabbak lesznek, ha iskolai jógaórák vagy meditáció jelenik meg rendszeresen az órarendjükben – idézi az Impresszum magazin.

A kutatók a New Orleans-i általános iskolával dolgoztak együtt. Az érzelmi támogatást igénylő gyerekek számára jóga órákon, illetve meditáción való részvételt biztosítottak az oktatás keretein belül.

Iskolai stresszkezelés jógaóra segítségével

„Azoknak a gyerekeknek, akik részt vettek a jóga, illetve meditációs órákon, javult a pszichoszociális és érzelmi életminősége is, összehasonlítva azokkal a társakkal, akik a hagyományos kezelést kapták – mondta dr. Alessandra Bazzano, a Tulane Egyetem professzora. – A tanárok is visszajelezték – akik a beavatkozás ideje alatt napról napra végig követhették a gyerekek fejlődését –, hogy a jóga órák bevezetése milyen előnyökkel jár. Ezért hétről hétre egyre gyakrabban alkalmazzák az iskolai stresszkezelés részeként.”

A kutatók azért végezték harmadikos gyerekekkel a vizsgálatot, mert ez egy döntő fontosságú időszak az általános iskolások életében, mivel az elméleti tananyag mennyisége és az elvárások is egyre nőnek.

„A kutatás során felfedeztük, hogy a harmadik osztályban rengeteg gyerekben alakul ki szorongás, ahogy az oktatás egyre komplexebbé válik – mondta dr. Bazzano. – Ugyanakkor még az alsóbb osztályokban is sok stresszt és szorongást élnek át a kicsik, elsősorban a dolgozatírás alatt – tette hozzá a professzor.”

A meditáció és a jóga jótékony hatásairól a gyerekek életében az impressmagazin.hu cikkében olvashattok bővebben.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.