A gyermek pszichológiai születése

A gyermek pszichológiai születése

Különösen érzékeny szakasz a kisgyermek első három életéve. Fontos ismerni az ekkor zajló fejlődési szakaszokat, hogy tudjuk, mit kerüljünk el mindenképpen és mire figyeljünk oda különösképp.

A kisgyermekek életében különösen fontos és meghatározó időszak az első 3 év, hiszen ekkor még testileg és lelkileg is kiemelten sérülékenyek. Még nincsenek „jól bejáratott” megküzdési stratégiáik, elhárító mechanizmusaik, amelyek az esetlegesen elszenvedett traumák feldolgozását, elviselését hatékonyan segítenék. A szülők, illetve az elsődleges gondozók szerepe ezért felbecsülhetetlen, hiszen ők képesek a leginkább védelmet nyújtani, biztonságot teremteni gyermekük részére. A mindsetpszichologia.hu a cikkében Margaret Mahler magyar származású pszichoanalitikus felosztását követve bemutatjuk, milyen főbb fejlődési szakaszok zajlanak a gyermekek első három életévében, hiszen a kisbabánk, gyermekünk megismerését, megértését jelentős mértékben segíti, ha minél többrétű tudásunk van a fejlődésére vonatkozóan.

Margaret Mahler hosszú éveken keresztül vizsgálta a kisgyermekek személyiségfejlődését, a szülő-gyermek kapcsolat korai fejlődésben betöltött szerepét. Kutatási eredményei alapján megalkotott elméletében az első három évet a gyermek pszichológiai születésének nevezte. Ez az időszak több alszakaszra bontható, és minden szakasznak megvan a maga kritikus fejlődési kihívása.

Belépés a nagyvilágba

A kisgyermek első két hónapja (Mahler elnevezésében autisztikus szakasz) egyfajta átmenet a méhen belüli és a méhen kívüli élet közözött. Az újszülött kezdetben a nap legnagyobb részét félig alvó, félig éber állapotban tölti. Még nem rendelkezik olyan fokú neuropszichológiai érettséggel, hogy meg tudja különböztetni a külső és belső ingereket, azonban fényre, hangra, mozgásra, ízekre, szagokra és érintésre is reagál. A kisbaba számára a külső és belső állandóság, nyugalom biztosítása ebben az időszakban különösen fontos.

A szimbiózis

2-6 hónapos korában a csecsemő szimbiotikus egységet képez anyjával. Idegrendszeri fejlődése lehetővé teszi, hogy egyes élményeire emlékezzen, hogy különbséget tegyen a saját teste és a külvilág között, felismerje szüleit, szűkebb környezetét, akikre mosoly-válasszal reagál. Ebben az életszakaszban az elhanyagoló szülői magatartás, a távolságtartás, a túl merev etetési, altatási rend erőltetése rendkívül ártalmas lehet a csecsemő pszichés és testi fejlődésére egyaránt.

Az első eltávolodás

6-10 hónapos kora között a csecsemő bizonyos értelemben kezd leválni az édesanyjáról, megkezdődik tehát a szeparáció és az individuáció folyamata, amelyen belül ezt a fejlődési szakaszt Margaret Mahler a „fészekalja” jelzővel illette. A csecsemő szemléli, vizsgálgatja, tapogatja az anyja arcát, haját, játszik a ruhájával. Idővel lesz kedvenc játéka, szereti a pihe-puha takarókat, párnákat, kedvenc „alvókát” választanak. Különbséget tesznek az ismerős személyek és idegenek között. Ekkor már örömöt, félelmet, akaratot, haragot is ki tudnak fejezni. Mozgásfejlődése szintén látványos ezekben a hónapokban, hiszen ekkor már kúszni, mászni és akár lépegetni is tanul. A szülők és a gyermek közötti érzelmi és fizikai közelség-távolság alakulása a kisgyermek személyiségfejlődésének kereteit is jelentős mértékben befolyásolja.

A gyermekek első életévét tehát rendkívül gyors fejlődés jellemzi pszichésen, motorikusan és a kognitív funkciók terén egyaránt. A folyamatos változás mellett azonban kifejezett igényük van a nyugalomra, az érzelmi biztonságra, amely elengedhetetlenül szükséges a bizalom megalapozásához, a kötődési szükségletek kielégítéséhez.

Felfedező utak

A „fészekalja” fázist követő, a gyermek 10-16 hónapos kora közötti időszakot Mahler gyakorló fázisnak nevezte el. Ebben az időszakban a világ kitárul a gyermek számára, hiszen új perspektívából, felegyenesedett, álló testhelyzetből szemlélheti a környezetét, majd pedig lépegetve, ide-oda felmászva, felkapaszkodva egyre bátrabban birtokba is veheti azt. Új képességeitől szinte „megmámorosodva”, boldogan fedezi fel és hódítja meg a körülötte lévő dolgokat, mindenféle veszélyérzet nélkül. Nagyszerűnek és omnipotensnek érzi magát, „szerelmes a világba”. Az anya ekkor egyfajta „töltőállomásként” van jelen, akihez mindig vissza lehet térni, és akit biztonságos bázisként használhat a gyermek felfedezőútjai során. Ebben az életszakaszban az eltávolodás-visszatérés játékos megjelenési formája a bújócska.

A szülők szempontjából ez az időszak sem mentes az aggodalmaktól, hiszen a félelemérzet nélküli, örökmozgó gyermeket számtalan veszély fenyegeti: eleshet, leeshet, rendszeresen beveri a fejét ide-oda, éles tárgyakkal megsértheti magát, konnektorba nyúlhat stb. Így hát a folyamatos készenlétre és felügyeletre továbbra is nagy szükség van. A gyermek önállósodása, a kompetenciaélmény, az autonómia kialakulásának támogatása érdekében – még ha olykor nehezünkre is esik – kerülni kell a túlféltést, a túlzott korlátozást.

Előfordulhat, hogy az anyának túlságosan fájdalmas a leválás folyamata,

ezért időről-időre megszakítja a gyermeke örömteli próbálkozásait, nem a gyermek, hanem a saját szükségletei szerint dédelgeti őt. Szélsőséges esetben pedig az anya a fokozatos leválás okozta fájdalom elkerülése érdekében érzelmileg eltaszítja magától a gyermekét. Ilyenkor nagyon fontos szakember segítségét kérni, mert a szeretetmegvonás, az érzelmi távolságtartás súlyos károkat okozhat a gyermek pszichés fejlődésében.

A cikk folytatása a mindsetpszichologia.hu oldaldalon olvasható.