A veszteségek, a válás és a gyerek

nő mikrofonnal a kezében

A veszteségek, a válás és a gyerek

Singer Magdolna mentálhigiénés szakember, írónő és tanácsadó, „tragikus pedagógus” – ahogy maga mondja. Négy gyerek édesanyjaként is azt állítja, „nagyon-nagyon nehéz jól nevelni a gyerekeket”.

De azért néhány sarokkövet adott a boldog gyerek neveléséhez Tibenszky Moni Lisának és a Felelős Szülők Iskolájának.

 

Szeretettel, szeretettel, szeretettel

 

  • Az egyik ilyen sarokkő, a már-már közhelynek ható, mégis kihagyhatatlan igazság, a szeretet. Amely nélkül nincs gyereknevelés.
  • A másik a saját hibáink belátásának képessége. Hogy tudjunk akár bocsánatot is kérni a gyerekeinktől, ha elrontottunk valamit.

 

Érzelmek kifejezése

Fontos, hogy a szülők is kifejezzék egy-egy dologgal kapcsolatos érzelmeiket a gyerekeknek, s az is, hogy hagyjanak teret ugyanerre a gyerekeiknek. Singer Magdolna a gyászfeldolgozással foglalkozik, így nap mint nap szembesül az ennek hiányában fellépő problémákkal.

A mi kultúránkban általában a fájdalmunkkal elbújunk, a gyerekeinknek nem mutatjuk, hogy ezzel is kíméljük őket. Pedig a gyerekeknek szükségük van rá, hogy pl. lássák, anyának is fáj, nem csak neki, ha meghalt a nagypapa.

 

A gyerek és a gyász

A gyerekek, főként a kisgyerekek, a szülők számára bagatell dolgok elvesztését is gyásszal fogadják, legyen az a kisautó összetörése, vagy a rongyikájuk elvesztése. Az ezek felett érzett fájdalmukat jogosnak kell tartanunk és komolyan kell vennünk, hagyva, hogy kifejezzék érzéseiket.

 

A gyerek és a válás

A válás komoly traumát okoz a gyerekek számára. Nem maga az elválás ténye jelenti a traumát, hanem a háborúság, amely a számára ugyanúgy szeretett anyja és apja között kialakul – általában. A sérülést pedig az okozza számukra, ha ennek a szülői háborúságnak következtében, különböző lojalitás-játszmákba kell belemenniük. Éppen ezért egy válási folyamatban, mindkét szülőnél prioritást kell élveznie a gyerek szempontjainak. Valószínűleg egy válást nem lehet megúszni egy minimális háborúskodás nélkül, viszont arra kell törekedniük a szülőknek, hogy ez a lehető legrövidebb ideig tartson, aztán mozdítsák elő a megbékélést. Ez a gyerek érdeke, ugyanis. Singer Magdolna tapasztalata szerint, ha így történik, a gyerekek könnyebben és hamarabb teszik túl magukat a szüleik válásán, pláne, ha az elköltöző szülő abba fektet sok energiát, hogy minőségi időt, és igazán jó kapcsolatot építsen ki a gyerekével.

 

  • pedagógus, újságíró

Bitter Noémi

magyar szakos tanár, újságíró, 1 kisfiú édesanyja

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.