Házi feladatozás – Így csináljátok hatékonyan!

Házi feladatozás – Így csináljátok hatékonyan!

Végtelennek tűnő gyakorlás, monoton feladatok várják a gyerekeket a 6 – 8 óra iskolában töltött idő után még otthon is. Mégis kinek van kedve ahhoz, hogy még jó képet is vágjon hozzá, és hazaérve első dolga legyen, hogy leül az íróasztalhoz és nekiáll a házi feladatozás nyűgének?

Hát, nem sok diáknak, az biztos! Szülőként azonban sokat tehetünk azért, hogy gyermekünk minél eredményesebben tanuljon, és maradjon ideje azokra a dolgokra is, melyek örömforrást jelentenek számára. Sárosdi Virágnak a skillo.hu-n megjelent cikkében lévő házi feladatozós ötleteiből mutatunk néhányat.

Ebben a posztban összeszedtem azokat a fontos apróságokat – kezdi Sárosdi Virág -, amivel mi, szülők is segíthetjük gyermekeink eredményes tanulását – talán nem meglepő, hogy első ránézésre ezeknek a dolgoknak nem sok köze van a tanuláshoz.

Mégis ezek a dolgok sokszor erősebben befolyásolják az eredményességet, mint az, hogy miként magyarázza el a pedagógus a tananyagot, vagy hány matekpéldát old meg a gyerkőc még suli után.

A hatékony házi feladatozás segítői

Rendszeresség

Az egyik legfontosabb dolog a rendszeresség. A kiszámítható napirend és életritmus rendkívül fontos nem csak a kicsi gyerekeknek, hanem még a felnőttek számára is. Számos vizsgálat igazolta már, hogy a váltott műszakban dolgozó emberek hajlamosabbak a fizikai és a mentális betegségekre is. Az az iskolás gyermek, aki egyik nap éjfélig maradhat ébren, másik nap pedig este hatkor bezuhan az ágyba képtelen lesz egyenletesen jó tanulmányi eredményt felmutatni.

De a rendszeresség nem csak ezen múlik!

Találkoztam olyan gyermekkel, aki egyik nap az édesapja munkahelyén írta a leckét, másik nap a nagymamához kellett mennie suli után, amikor pedig senki nem ért rá a családból, akkor egyedül volt otthon délután. Hogy a több variáció közül melyik lépett életbe, azt az iskolai ebéd után érkező sms-ből tudta meg.

Fontos tehát, hogy szülőként rendszerességet, állandóságot biztosítsunk gyermekünk számára! Tudnia kell, milyen keretek között mozoghat, mikor mi vár majd rá a nap során, így az energiája nem arra megy el, hogy folyamatosan újabb és újabb kihívásokhoz alkalmazkodjon.

Gondoskodj szabadidőről!

Furcsán hangzik? Amelyik gyereknek minden perce be van táblázva szakkörökkel, különórákkal, és nem marad ideje csakúgy bambulni, vagy a kanapén elterülve zenét hallgatni, annak sajnos rosszabbak az esélyei a hatékony tanulást illetően.

Az agyunk képtelen a folyamatos munkára, ezért nagyon fontos, hogy legyen ideje kikapcsolni. Természetesen az alvás során tud leghatékonyabban regenerálódni, de a napunkban is kell hagyni olyan időszakot, amikor nem a gondolkodás dominál. Ezért fontos, hogy megtervezzük gyermekünkkel közösen a napirendjét, ügyelve arra, hogy legyen benne elegendő idő a semmittevésre, és aktív pihenésre is!

További otthoni tanulást támogató ötlet a skillo.hu blogbejegyzésében találsz!

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.