Hiszti esetén valóban segít a “sokkterápia”?

Hiszti esetén valóban segít a “sokkterápia”?

Sokan tanácsolják, hogy a hisztiző gyereket fröcsköljük, locsoljuk le, vagy fújjunk az arcába és akkor elmúlik a hiszti. De tényleg jó ötlet ez? Megszünteti a hisztiket és máskor nem fordul elő, ha ezt tesszük?

Ennek járt utána a kismamablog.hu szerzője.

Huszonéves voltam, amikor egy ismerős házaspár jött át hozzánk egy este a két kislányukkal. A gyerekek nagyon aranyosak voltak, játszottak, jól elvoltunk, de az 5 éves kisebbik a vége felé már nagyon nyűgösködött, kiborult és induláskor nagy nyafit vágott le, hogy nem akar hazamenni, ami aztán a szülők hosszas győzködésére hisztibe váltott át. Az apuka bevitte a fürdőszobába és a zuhannyal lelocsolta a fejét. Mi meg csak néztünk, mi történik. A hiszti végetért és ők hazamentek. A kislány még hüppögött egy kicsit.

Megértem az apukát. Hosszas huzavona, nem akar hazamenni a gyerek, ők is fáradtak már, mindenki fáradt, a fenének sincs kedve veszekedni. Pláne, hogy már 5 éves, értsen már a szép szóból végre. Addigra már az ember túlvan a dackorszak állandó csatározásain és egy kis nyugalmat akar hiszti-téren.

Ugyanakkor mit érez ilyenkor a gyerek? Miért hisztizik?

Ő fáradt, túlpörgött, élvezte az ittlétet. Nem azért kezd el dacoskodni, hogy bosszantsa a szüleit, hanem azért, mert nincs kontrollja a saját fáradtsága, túlingereltsége felett, ezért kontrollt akar szerezni BÁRMI felett. Kontrollálni akarja, mi történik vele.
Ő nem akar kiszállni a mókából, mert az jó, plusz figyelmet kap a vendéglátóktól, jól érzi magát és nehezen vált.
Ő nem akar rángatva lenni. Nem akar rohanni.
Nehezen kapcsolódik le a jó élményről és vált át készülődés üzemmódba.

Őszintén: én már elmúltam 5 éves jópár éve, de nem szeretek rángatva lenni. Nehezen búcsúzom el egy jó asztaltársaságtól, ha álmos vagyok és megyek haza, mert olyan jó lenne még kicsit beszélgetni.
Olyan jó lenne, ha az átugrunk egymáshoz 1-2 órára programok egy fél napig tartanának és lenne időnk elcseverészni.

A nagymamám jut most eszembe, aki már elmúlt 80 és amikor pár hétig kórházban volt utána hazatérve nehezen tudta megszokni, hogy már otthon van. Ő pont olyan nehezen viseli az éles változást, az ide-oda rángatást, azt, hogy MÁR nem mindig ő dönti el, mi történik vele, mint ahogyan a gyerek nehezen viseli azt, hogy MÉG nem ő dönti el, mi történik vele.

Mit akar elérni a hisztiző gyerek?

Nem azt, amiért hisztizik. Nem azért hisztizik, mert cukorkát akar vagy maradni még a játszótéren. Ő a rossz érzéseit adja ki ilyen módon. Csalódtam, rosszul érzem magam, ezért hisztizek.

Ha egy kicsit belehelyezkedünk a sírós-nyafogós-hisztis gyerek szerepébe, bizony sokszor ott van az, hogy a gyerek fogódzót keres a világban, támaszt, biztonságot és mivel nem talál, ezért keres magának valamit, amit ő irányíthat. Hisztivel pedig remekül lehet irányítani, annak mindig van hatása a szülőre.

HISZTI = Segítségkérés

Minden hiszti hátterében ott van a vágy, hogy a gyerek szeretné tudni, hogyan is lehet hatással a világra. Ha tudatosan semmibe veszik a hisztit, lelocsolják az azt üzeni, hogy “sehogy”.
A rohanó szülő megoldása a gyors megoldás, aminek révén csendben marad a gyerek és nem okoz többé gondot.
De nem mindig a gyors megoldás hosszú távon nem a legjobb is egyben. A gyorskajától gyorsan jóllaksz ugyan, de hosszú távon nem éppen a legjobb választás.

A magán kívül hisztiző gyerek azt üzeni: “Szétestek körülöttem, bennem a dolgok! Segíts!”

Sokszor csak a hatásos megoldást keressük, de nem vesszük komolyan az érzéseit, mert “még csak gyerek”.

Ha eljátszod, hogy “most itthagyunk” (több csoportban olvastam, hogy ezt ajánlgatják egymásnak az anyukák), ha nem foglalkozol vele, majd abbahagyja, nem kap valódi segítséget.

Nem kell neki elmagyarázni, meggyőzni (az éppen tudatosan hisztizó, alkudozó gyerekkel nem is szabad, az csak fa a tűzre).
Nem kell megszidni (különösebb hatása nem lesz).
Nem kell fenyegetőzni, büntetni (a magán kívül hisztiző gyerek ebből semmit sem ért).

A kétféle hiszti

Meg kell érteni azt is, hogy kétféle hiszti létezik.

Az egyik az ún. “összeomlás”, szaknyelven distressz hiszti. Ez a legkisebbek hisztije (nagyjából 2,5 éves korig minden hiszti ide tartozik, de még később is találkozhatunk vele). Ilyenkor a kicsi teljesen magán kívül kerül, nem tudja kontrollálni mit tesz, ezért csapkod, magát és másokat bántja, harap, üvölt stb. A józan ész itt nem segít, nem tudjuk meggyőzni róla, hogy ne csinálja.

A másik az ún. Kis-Néró hiszti, ami inkább 3 éves kor után fordul elő, amikor a gyerek tudatosan kezd el hisztizni azért, hogy eredményt érjen el vele.

A kétféle hiszti leírása, a cikk folytatása további tudnivalókkal és tippekkel a kismamablog.hu oldalon olvasható.