Hogyan bővítsd gyermeked szókincsét? Egyszerű beszédfejlesztő ötletek

szőke kislány

Hogyan bővítsd gyermeked szókincsét? Egyszerű beszédfejlesztő ötletek

A gyerekek beszédtanulása az egyik legnagyobb szórású dolog, ha azt nézzük, mikor kezdenek hozzá a kicsik. Mi viszont ezerféleképpen segíthetjük, hogy minél gyorsabban és jobban fejlődjenek. Íme néhány szókincs- és beszédfejlesztő tipp!

A beszédfejlődés már újszülött korban megkezdődik. Amikor a védőnő a kétéves státuszon megkérdezte, beszél-e már a kisfiam, emlékszem, visszakérdeztem, mit ért beszéd alatt? Ha azt, hogy értünk-e bármit is abból, amit mond, akkor nem, nem igazán. Ha azonban beszédnek számít a szüntelen, széles gesztusokkal és színes hanglejtésekkel kísért hadoválás, az ismétlődő hangsorok, melyekkel csemetém egyfolytában kifejezte magát, akkor viszont nagyon is. A védőnénink nevetett és behúzta az “igen”-t a papírra – írta a Családinet szerzője.

Kicsi korban elkezdődik, ezután a gyorsaság és az eredmény a kérdés

Úgy is mondhatnánk, hogy kevés dolgot tehetsz, ami nem fejleszti a gyerek szókincsét, hiszen a világot felfedező baba olyan akár a szivacs – minden új dolog, látvány, helyzet vagy tárgy felkelti az érdeklődésüket. Először persze nem beszélnek róla, csak mindent szeretnének megkóstolni, tapogatni.

Idővel azonban rájönnek, hogy több dologhoz férhetnek hozzá, ha azokra rámutatnak vagy meg is nevezik, hiszen anya rögtön megérti, mit szeretnének, és így még jobban kitárul a világ. A nekik tetsző hangokat, szavakat utánozni kezdik, csak a saját szórakoztatásukra, később pedig már visszaadnak szavakat, rövid mondatokat és lassan alkalmassá válnak arra, hogy ne csak tárgyak, események neveit, hanem érzelmeiket is szavakba öntsék. Addig azonban hosszú az út, és hogy mennyire sima, az sok tekintetben rajtunk múlik. Íme néhány tipp.

  • Roppant fontos, hogy újszülött kortól kommunikáljunk a gyermekkel, hiszen a nonverbális jeleket, a hanglejtést és a gyakran ismétlődő szavakat már ekkor is érzékeli, noha értelmüket még nem fogja fel.
  • Fontos, hogy sok beszédet halljon a gyermek, már babakorától kezdve. Beszélj hozzá, az apukájához, a többi családtaghoz, a kutyához. Látnia kell, hogy ti is beszélgettek a pároddal.
  • Régi megfigyelés, hogy a nagy családi bulikat követő napokban a kisgyerekek ugrásszerű fejlődés hullámokat produkálnak.
  • Fontos a mesélés! És az is, hogy a mesélő te legyél (vagy apa, vagy a nagyi – a lényeg, hogy élő személy) és ne a DVD lejátszó vagy az okostelefon. Élő szóban a kicsi tudja figyelni a szád mozgását, amint egy-egy új szót kimondasz, és százszor is rákérdezhet ugyanarra a képre a mesekönyvben, hogy “Mi ez??”, még mielőtt lapoznátok.

Bővítés

Amikor csemetéd elkezd szavakat használni, igyekezz odafigyelni rá, vedd észre az olyan “szavait” is, melyek még nem hasonlítanak a valódiakra. Ha pedig megnevez egy-egy dolgot, hozzátehetsz valamit. Ha például azt mondja: “cica”, mikor megerősíted, használj egész mondatot: “igen, ott a cirmos cica!” Vagy: “apa dógoz” után mondd, “igen, Apa messze dolgozik”. Túllőni sem kell persze a célon, elég egy-egy szót hozzátenni az általa használt kifejezéshez. Nem is hinnéd, mennyi mindent megtanul, amit csak úgy hall – meg fogod látni, ritkán kell unalomig szajkózni egy-egy szót: a neki tetszőket rögtön utánozni próbálja majd, ahogy kimondtad.

Kommentelés

Amikor kettesben vagytok, nem csak akkor tudod tanítani gyermekedet, ha játszotok. Amikor főzöl, mosol vagy takarítasz, ha sétáltok, buszoztok, egyszóval bármikor beszélhetsz a kicsihez, már újszülött korban is – olyasmikről is, ami nem tűnik “gyerektémának”. A legjobb módja annak, hogy ne érezd furán magad, amiért olyanhoz beszélsz, aki nem felel: kommentáld amit csinálsz, ami történik, amit láttok. “Ott egy autó, becsukódott a busz ajtaja…” Akár egyes szám harmadik személyben, ha úgy könnyebb, mintha mesélnél. “Anya most felteszi a vizet főni… nahát, felforrt, beletehetjük a tésztát… megkeverjük fakanállal… hopp, egy kiesett, nahát!” A lényeg, hogy folyton hallja a hangod, és a szavakat, a tárgyak neveit, melyek a kezedben – és idővel az ő kis kezében – megfordulnak.

Javítás

A gyerek beszédét sosem szabad direkt javítani. Ha végre kimond valamit, és azt mondod, nem, ez nem jó, elbátortalanítod – hiszen te a kiejtésre, ragozásra gondoltál, ő azonban nem fogja tudni, pontosan mi nem volt jó abban, hogy az imént megszólalt. Ezért inkább dicsérd meg, és ismételd meg helyesen, amint ő mondott. Ha azt mondja: “Eszittem!”, mondd: “Ügyes vagy, igen, ettél!” – már ha van szíved kijavítani úgy, ahogy e sorok írójának nincs 🙂

A gyerekek beszédtanulása az egyik legnagyobb szórású dolog, ha azt nézzük, mikor kezdenek hozzá a kicsik. Van, aki már egyéves korában mondatokban beszél, de olyan is akad, aki kétéves koráig semmi beszédként elkülöníthetőt nem produkál. Akármelyik csoportba is tartozik a te csemetéd, ne aggódj, hiszen teljesen normális mindkét eset. Beszédben nincs olyan, hogy túl korán, és a későn érőknél is egyszer csak a “berobban a motor”, amikor látszólag egyik napról a másikra kezdenek beszélni és indulnak el a kétoldalú kommunikáció útján. A te dolgod csak annyi, hogy jól kikövezett úton várod őt a csevegések szupersztrádáján.

A teljes cikk a Családinet oldalán olvasható.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.