Hogyan lehet demokratikusan nevelni?

Hogyan lehet demokratikusan nevelni?

Demokrácia az oktatásban, nevelésben, családban… örök vitaindító gondolatok. Létezik-e ilyen, és ha igen, akkor hogyan lehet úgy megvalósítani, hogy az ne váltson anarchiába, káoszba? Erről, és még sok más neveléssel, családdal kapcsolatos elképzelésről szól a 2018. március 4-én (vasárnap), 9:00 és 17:00 óra között megrendezésre kerülő a Demokratikus Nevelés Konferencia az ELTE Tanító- és Óvóképző Karán.

A cél

A nagyszabású, szülők, nevelők és minden érdeklődő előtt nyitott rendezvény célja, hogy megismertessék és megvitassák a demokratikus nevelés gondolkodásmódját és gyakorlatát a családban és az oktatás területén előadások, kerekasztalok és workshopok keretében.

Az előadásokat úgy igyekeznek összehangolni, hogy az érdeklődők – elképzeléseiknek megfelelően – kitekintést nyerhessenek a nagyvilág oktatási rendszereibe, és betekintést a családon belüli nevelési módszerekre, de helyet kapnak az hazai oktatáson belüli demokrácia kérdései is. Érdekes témának ígérkezik a demokratikus kommunikáció is.

Objektív mérce

Tudjuk, hogy vannak gondok nálunk is a tanítással, neveléssel. A hogyanra és a mikéntre hamar választ kaphatunk, ha csak mazsolázunk az előadók és a témakörök között. Dr. Kádár Annamária, aki a mesélésen keresztül történő nevelést rendkívül fontosnak tartja, vagy a nehezen nevelhető gyerekek terelgetése egy demokratikus iskolában, Marko Koskinen, aki már 2005-ben megalapította Finnországban az első demokratikus iskolát. Fóti Péter előadása is sokak érdeklődésére számíthat, hiszen itt a téma a politika és a pedagógia, Dr. Gyarmathy Éva pedig az autonómia és a szabad fejlődés témájában tart előadást.

Több workshop foglalkozik a demokratikus nevelés gyakorlati tudnivalóival és módszereivel (workshopot tart többek között Kosztel Krisztina, Saly Erika és Victor András, Kerekes Valéria, Novák Julianna), és nemzetközi – köztük skandináviai – tapasztalataikról is többen beszámolnak (köztük Déri András, Bem Tímea, Dr. Trencsényi László, Páll Gábor).

Szubjektív mérce

A rendezvényen beszélgetni is lehet, és a beszélgetések visznek mindig közelebb egy problémakört a megoldáshoz. A párbeszédes formák azért nagyon jók, mert akkor is elgondolkodtatók, amikor az embernek már van egy kialakult elképzelése – jelen esetben a demokráciáról. Nem olyan régen azt írtam: demokrácia (valódi) a gyereknevelésben sok esetben nincs. Ám amikor van, akkor hogyan van? Mikor van? Ezekre a lehetőségekre nagyon kíváncsi vagyok, ugyanis ha gondolkodó, érvelő, vitázni képes gyerekeket akarunk nevelni, akkor ennek az ismeretnek a megszerzése elengedhetetlen. És persze ez azt is jelenti, hogy a demokratikus kommunikációt is tanulni kell.

Ajándékok, nyeremények

A Felelős Szülők Iskolája részvétele a konferencián egyben személyes és szakmai elhivatottság, szolgálat. 8 éve keressük a megoldásokat különböző gyermeknevelési, pedagógiai, pszichológiai, mentális fejlesztési problémákra.

Oldalunkon – felelosszulokiskolaja.hu – közel 2000 olyan cikk érhető el, amelyek megoldást jelenthetnek a családokban, oktatában felmerülő gondokra.

  • A standunknál regisztráló látogatók egy hónapos előfizetést kapnak az iskolás gyermekek, tanárok számára kifejlesztett játékos, tanulást segítő ismeretterjesztő videótárhoz, a Da Vinci KIDS applikációhoz (információ: https://www.davincikids.tv/hu/how-to-get-da-vinci-kids-app)
  • és 2×2 db belépőt sorsolunk ki az április 14-i iskolaszínházi előadásunkra, az Extra Rögtönzött Szülői Értekezletre, melyen a Momentán Társulat improvizációjával, Balatoni József, alias Jocó bácsi osztályfőnökségével, Polus Enikő érzelemtanár és Balogh Lali kamasz versírónk segítségével világítunk rá az iskolai élet szép és nehéz pillanataira. Az előadást 10 év felett gyerekek is látogathatják, akik a szakmai kerekasztal beszélgetés alatt drámapedagógiai játékon vesznek részt a Momentán Társulattal.

Minden érdeklődő szülőt, nevelőt, pedagógust, érdeklődőt szeretettel várunk!

A rendezvény honlapja: http://www.dem-nev.eu

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/1606526366070606/

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.