Így kiabálj halkabban!

Így kiabálj halkabban!

Rossz érzés, amikor az ember annyira tehetetlennek érzi magát, hogy jobb híján felemeli a hangját. Nekem éveken át tartó, komoly lelki munkába került, hogy el tudjam kerülni ezt.

Igen türelmes ember vagyok, de bevallom, bizony még velem is előfordult nem egyszer, hogy kiabáltam. Régebben többször volt rá példa, ma már szerencsére alig fordul elő. Ennek ellenére nagyon is fájó minden egyes eset. Rossz érzés, amikor az ember annyira tehetetlennek érzi magát, hogy jobb híján felemeli a hangját. Nekem éveken át tartó, komoly lelki munkába került, hogy el tudjam kerülni ezt. Hogyan csináltam? Íme az én módszerem – írta a gyereketeto.blog.hu szerzője.

Először is szeretném leszögezni, hogy a kiabálás nem bűn, hanem a testünk jelzése. Nekem is ez volt az első dolog, amit tudatosítanom kellett magamban. A kiabálás annak a jelzése, hogy túl sok feszültség van bennünk, amit egyszerűen már nem tudunk feldolgozni, és így ölt testet, ebben a formában távozik belőlünk. Ezért van az, hogy utána többnyire egy kis megkönnyebbülést érzünk. Ha pedig már ezen is túl vagyunk, akkor következik a lelkiismeret-furdalás, mert legbelül mindig érezzük, hogy jó lett volna ezt a helyzetet másképp kezelni. Ugyan a kiabálás révén belőlünk távozott a feszültség, a környezetünkben viszont ott maradt. Ha ez rendszeresen előfordul, az sajnos eléggé mérgezően hat a kapcsolatainkra, a környezetünkben lévő emberekre, az egész miatt érzett szorongás pedig hosszú távon a lelkünknek és a testünknek is árthat.

A kiabálást megelőző testi jelek

A megelőzéshez alapfeltétel, hogy jó kapcsolatunk legyen a testünkkel. Azaz legyünk képesek érzékelni, tudatosítani és értelmezni a testünk jelzéseit. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a kritikus helyzetekben legyen esélyünk megfelelően reagálni.

Saját tapasztalataimból kiindulva öt szintre osztottam fel azokat a jelzéseket, amelyek a testünk lead a kiabálást megelőzően.

Az első szinten minden rendben van. Nyugodt, kiegyensúlyozott, harmonikus állapotban vagyunk. A szívverésünk, a légzésünk, a pulzusunk az átlagos, normál működésünknek megfelelő.

A második szinten már valami picit idegesít bennünket, de erre az apró zavaró tényezőre ésszerűen, higgadtan tudunk reagálni. Ebből az állapotból könnyen vissza tudunk fordulni az első szintre.

A harmadik szinten már izgatottak vagyunk, az izmaink megfeszülnek, talán már egy-egy mélyebb levegőt is veszünk, hunyorítunk vagy épp becsukjuk picit a szemünket. Ekkor már a környezetünk is érzékeli, hogy valami nincs rendben, és jobb most minket nem piszkálni kényes kérdésekkel.

A negyedik szinten már mérgesek vagyunk. Összeszorítjuk a szánkat, lehet, hogy csikorgatjuk a fogainkat. Az izmaink még feszesebbé válnak, és akár már a gyomrunkban is érezhetjük a nyomást. Ezen a szinten már előfordulhat, hogy valakire ráförmedünk. Ez még nem kiabálás, de már nem is higgadt reagálás.

Az ötödik szinten már elönt minket a düh, kipirosodik az arcunk, talán izzadunk is. Ezen a szinten már nem tudunk visszafordulni, csak úgy lenyugodni – ekkor következik be a kiabálás. Mivel ekkor már nem tudunk tisztán és józanul gondolkodni, előfordulhat, hogy olyan dolgokat is hozzávágunk a többiek fejéhez, amikért egyáltalán nem ők a felelősek, nem ők hibáztathatók. Itt tehát már egyszerre van a gond a tartalommal és a kifejezéssel is.

Mitől leszünk feszültek?

Ahhoz, hogy a kiabálások csökkenjenek, érdemes arra egy kis időt fordítani, hogy minél pontosabban kiderítsük, mely helyzetek tesznek bennünket feszültté. Ha például reggel vagyunk hergelhetőbbek, akkor ennek tudatában tervezzük át úgy a nap kezdését, hogy csökkenjen bennünk a feszültség.

Sokszor a stressz valami egészen egyszerű problémából fakad. Például az egy-egy feladatra jutó kevés idő, a folyamatos hangzavar, az éhség, az erős fényhatás, a fáradtság, a pisilhetnék, a hormonszintünk változásai mind olyan egyszerű helyzetek, amelyek bármelyikünkkel előfordulhatnak és bizony – egyénenként változó mértékben, de – befolyásolhatják a viselkedésünket. A családunk jólléte érdekében fontos ezeket feltárni, mert sok olyan alapeset van, amit odafigyeléssel és tudatossággal el tudunk kerülni.

A teljes cikk és a felsorolás folytatása a gyereketeto.blog.hu oldalon olvasható.