Ismét Jobb Velünk a Világ! – A fogyatékos emberek világnapján

Ismét Jobb Velünk a Világ! – A fogyatékos emberek világnapján

Cél: a fogyatékos emberek társadalmi integrációjának megvalósítása

kerekesszekÁltalános iskolás gyerekek számára szervezett különleges érzékenyítő eseménnyel vette kezdetét a mai napon a Fogyatékos Emberek Világnapja alkalmából szervezett Jobb Velünk a Világ! programsorozat.

A Nem Adom Fel Alapítvány által indított kezdeményezés célja, hogy bemutassa a társadalom minden tagja számára fogyatékossággal élő embertársaink értékteremtő munkáját, küzdeni tudását, akarását és lelki erejét, s ezzel felhívja a figyelmet a sérült emberek integrációjának fontosságára. A programsorozatot december 3-án, a Fogyatékos Emberek Világnapján megrendezésre kerülő Jobb Velünk a Világ! Gála zárja a Nemzeti Színházban.

kerekesszek2A 2008-ban életre hívott Jobb Velünk a Világ! kezdeményezés erejét mi sem bizonyítja jobban, minthogy az elmúlt években számos esemény nőtt fel és valósult meg az égisze alatt. „A Jobb Velünk a Világ! számunkra nem csak egy programsorozat, hanem egy üzenet, egy ünnep és egy együttműködés is” – mondta el Papp Szabolcs, a Nem Adom Fel Alapítvány és a Jobb Velünk a Világ! program szóvivője. „Egy üzenet azért, mert azt gondoljuk, hogy pusztán attól, hogy megszülettünk és akarjuk az élet ajándékait megélni, már jobb és gazdagabb velünk a világ. Egy ünnep is nekünk ez az esemény, hiszen nyolc éve minden évben december 3-án mindannyian egy pótolhatatlan csodának érezhetjük magunkat. És egy együttműködés, hiszen ez a gondolatkör összehozta és partnerségre sarkallja a civil, vállalati, állami és önkormányzati szektort annak érdekében, hogy valós lépéseket tegyenek a fogyatékos emberek integrációjának megteremtéséért. Ez az, ami hajt minket évről évre, hogy folyamatosan egyre több programot tudjunk megvalósítani Magyarországon sérült embertársaink jobb és elfogadottabb életkörülményeinek megteremtése érdekében” – tette hozzá Papp Szabolcs.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma évek óta segíti a Jobb Velünk a Világ! eseménysorozat sikerét. „Szemléletváltás zajlik ma a fogyatékosügy területén” – mondta el Czibere Károly, az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. „Ma már nem betegként tekintünk a fogyatékos emberre, és nem képességbeli hiányaira koncentrálunk, amikor segíteni szeretnénk, hanem közösségeink értékes erőforrásaiként számítunk rájuk. Minden olyan kezdeményezés ösztönzést és bátorítást érdemel, amely ebben az értelemben teremt esélyt a fogyatékos emberek számára. A kormány elkötelezett abban, hogy ez az esélyteremtésre fókuszáló megközelítés a szakpolitikák mindegyikében érvényesüljön a korai fejlesztéstől az integrált oktatáson keresztül az értékteremtő munka lehetőségét kínáló foglalkoztatásig. De fontos, hogy ez a felfogás az élet minden területét áthassa” – tette hozzá az államtitkár.

kerekessivatag„Célunk, hogy fogyatékos, megváltozott munkaképességű személyek a táradalom egyenrangú tagjai legyenek az élet minden területén, legyen szó a családról, a munkáról, az oktatásról vagy akár a kultúráról” – emelte ki beszédében Szekeres Pál, a fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásért felelős miniszteri biztosa, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökségi tagja és a kerekesszékes vívók szövetségi kapitánya. „2016 emlékezetes sikereket hozott a sport területén is, hiszen a magyar paralimpikonok kimagasló eredményeket értek el Rióban a XV. Nyári Paralimpiai Játékokon. Érmeseink az egész nemzet példaképei lettek, elképesztő erejükkel és kitartásukkal bebizonyították, hogy az ember hite és akaratereje nem ismer határokat. Általuk Magyarország nemcsak sportnemzet, hanem parasportnemzet is” – emlékezett vissza a közelmúlt sikereire a miniszteri biztos.

A Jobb Velünk a Világ! programsorozat az Újbudán hatodik éve Világnyitók címmel megrendezésre kerülő eseménnyel vette kezdetét december 1-jén, ahol az elmúlt öt évben közel 1500, az idei évben még további háromszáz 4. osztályos általános iskolás vehet részt egy különleges érzékenyítő napon. „Újbuda Önkormányzata és a Nem Adom Fel Alapítvány szervezésében életre hívott Világnyitók esemény során a résztvevő diákok megismerkedhetnek az egyes fogyatékossági típusokkal, játékos módon beleshetnek a sérült emberek világába, és megtapasztalhatják mindazokat a hétköznapi nehézségeket, melyekkel szembe kell nézniük mindennapjaik során” – mondta el Dr. Molnár László, Újbuda alpolgármestere. „A résztvevők többek között kipróbálhatják magukat a parasportokban, közös kézműveskedésben, vak akadálypályán, megismerhetnek speciális segédeszközöket. Tudatosan, egymásra építve alakítottuk ki Újbudán a fogyatékos emberek társadalmi integrációját segítő programjait, így az óvodákban, az iskolákban szemléletformáló programjainkkal, az egyetemeken előadásainkkal, a társadalmi felelősségvállalás jegyében pedig a munkaadók és a civil szervezetek  közötti kapcsolattartemtéssel, ösztönöző és koordináló tevékenységünkkel sikerül rugalmasabb világképet kialakítani a fogyatékkal élőkről, amely nagymértékben hozzájárul a sérült emberek társadalmi elfogadásához” – tette hozzá az alpolgármester.

A programnak a Barba Negra Music Club biztosít helyet. Az esemény lebonyolításában Újbuda Önkormányzata és a Nem Adom Fel Alapítvány mellett közreműködnek: a Down Alapítvány, a Pető Intézet, a Bliss Alapítvány, a Motiváció Alapítvány, a Szellemi Sérült Testvéreinkért Alapítvány, a Montágh Imre Általános Iskola, Óvoda és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, a Budapesti Korai Fejlesztő Központ, az Újbuda Prizma Nonprofit Kft. és a Paralimpiai Bizottság.

A Fogyatékos Emberek Világnapjára, december 3-ára immáron 3 éve a Nemzeti Színházban megrendezésre kerülő Jobb Velünk a Világ! Gála teszi fel a koronát, mely során felidézzük és díjazzuk sérült embertársaink által vagy éppen integrációjuk érdekében tett lépéseket. „A Nemzeti Színháznak küldetése, sőt érdeke, hogy a társadalmi felelősségvállalás terén is élen járjon, hogy minél több hátrányos helyzetben élő ember, gyerek megismerhesse a színpad világát is” – mondta el A. Szabó Magda, a Nemzeti Színház stratégiai igazgatója. „Ez a világnap azokra az embertársainkra hívja fel a figyelmet, akiknek életéből fontos dolgok, képességek hiányoznak, és szükségük van a kultúrára is, hogy ennek ellenére kiteljesedhessenek. Hiszünk abban, hogy a támogatás, a felelősségvállalás és a művészet jobbá teszik a világot. Büszkék vagyunk rá, hogy idén is a Nemzeti Színházat választották gálájuk színhelyéül” – fűzte hozzá az igazgató.

A Jobb Velünk a Világ! Gála keretében kerül sor a Fogyatékosság-barát Munkahely Elismerés különdíjainak átadására. A különdíjat olyan vállalatok, közintézmények vagy civil szervezetek nyerhetik el, amelyek példamutató módon figyelnek arra, hogy náluk a fogyatékos emberek is egyenlő esélyekkel bíró munkatársak lehessenek, és valamely területen kiváló jó gyakorlatot valósítottak meg ennek érdekében. „2016-ban a toborzás-kiválasztás; a karriermenedzsment (tanulás, fejlődés, előmenetel); az akadálymentesítés; a befogadó környezet kialakítása valamint a fogyatékos ügyfelek kiszolgálása terén kiemelkedő teljesítményt nyújtó munkáltatók részesülnek különdíjban” – ismertette Vég Katalin, a Salva Vita Alapítvány ügyvezetője. A Fogyatékosság-barát Munkahely díjat 2010 óta minden évben az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Amerikai Kereskedelmi Kamara, a Salva Vita Alapítvány és a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület adományozza azoknak a munkáltatóknak, amelyek vállalják, hogy folyamatosan fejlesztik a fogyatékos emberek foglalkoztatásának lehetőségeit. A díjra minden évben pályázattal lehet jelentkezni a for-profit, non-profit és állami/önkormányzati szektorból egyaránt. A pályázati anyagban be kell mutatni a tervezett fejlesztéseket. A megvalósulást monitoring bizottság ellenőrzi. A díjat elnyerő szervezetek 2 évre szerzik meg a minősítést, amely 2 évente, újabb pályázattal megújítható.

A Fogyatékosság-barát Munkahely Elismerések mellett egy új díj is debütál a Nemzeti Színház színpadán a Fogyatékos Emberek Világnapja alkalmából rendezett gálán. A Kézenfogva Alapítvány 2016-ban első alkalommal hirdette meg a „KézenFogva nevelőszülői díj 2016” pályázatot, amelyben olyan elkötelezett nevelőszülőket kívánt díjazni, akik nagy terhet jelentő feladataik mellett vállalják a fogyatékos gyerekek nevelését, életminőségük javítását, és társadalmi integrációjuk elősegítését. A díj célja a nevelőszülői hivatás társadalmi ismertségének és elismertségének emelése. „Az idei évben 54 fogyatékos gyermeket nevelő nevelőszülőt jelöltek a díjra” – ismertette Pordán Ákos, a Kézenfogva Alapítvány ügyvezetője. „Díjazottaink kiválasztása komoly fejtörést okozott a szakmai Bíráló Bizottság tagjai számára. Minden pályázatban a jelölésre felterjesztett nevelőszülő áldozatos munkájáról és elkötelezettségéről szóltak a méltatások. Valamennyi jelölthöz egy oklevelet juttatunk el, hogy elismerésünket ezzel fejezzük ki számukra. Ebben az évben három nevelőszülőt tudtunk a „KézenFogva nevelőszülői díjjal” is kiemelni” – füzte hozzá a ügyvezető.

Az elismerések és díjátadások mellett színvonalas és különleges program is várja a gálaműsor résztvevőit. Így az első sérült emberekbő álló Never Give Up Gospel Kórus mellett többek között fellép Takáts Tamás, a Group ’N’ Swing, Barabás Lőrincz jazz- és trombitaművész, Szepesi Richárd látássérült zenész, Bőczy Tímea, Down-szindrómás táncművész, Vaskó Mária, a NEMADOMFEL Együttes látássérült énekese és Michael Kropf, nemzetközi hírű balettművész és jeltáncos.

A Jobb Velünk a Világ! Gála az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nem Adom Fel Alapítvány, a Salva Vita Alapítvány, a Szimbiózis Alapítvány és a Kézenfogva Alapítvány együttműködésében valósul meg.

  • Felelős Szülők Iskolája
  • alapító, ügyvezető

Tibenszky Moni Lisa

2 gyermek édesanyja, újságíró, marketing-kommunikációs szakember, sportmentáltréner, life coach, a Felelős Szülők Iskolája alapító ügyvezetője

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.