Magány vagy kreativitás? – Ha gyermekünknek képzeletbeli barátja van

Magány vagy kreativitás? – Ha gyermekünknek képzeletbeli barátja van

Kaptad már azon gyermeked, hogy beszélt valakihez, pedig egyedül volt a szobában? Esetleg a vacsoránál biztosítani kellett plusz egy helyet valakinek? Könnyen lehet, hogy csemetédnek képzeletbeli barátja van. Erről a jelenségről korábban a pszichológia azt gondolta, kizárólag a magányosság jele, ma azonban a kreatív gyermeki lélek képződményeként értelmezi. Vajon ez tényleg így van? Mi lehet az oka annak, ha a gyermeknek képzeletbeli barátja lesz? A Mindset cikkéből kiderül.

A bölcsődéskor beköszöntével a társas – így a szülőkkel, testvérekkel kialakított – kapcsolatok egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Az óvodáskorral pedig ezek gyakran képzeletbeli barátokkal is kiegészülhetnek. Vannak olyan gyerekek, akiknek a kitalált barátaik emberi lények, esetleg állatok, és vannak, akik játékaikat, plüssállataikat személyesítik meg.

A gyermekek úgy élhetik meg, hogy ezek a kapcsolatok helyettesíthetik a valódiakat, ám ez nem feltétlenül egy helyes meglátás.

A képzeletbeli barátok kérdéskörét a kutatók már az 1900-as évektől kezdve vizsgálták. A téma kutatói kezdetben azt gondolták: a képzeletbeli barátok jelenléte a pszichotikus állapot jele azoknál a gyermekeknél, akik nem tudják elhatárolni a valóságot a fantáziától. Később a fejlődéspszichológia kutatói a játék egyik fajtájaként azonosították. Arra mutattak rá, hogy a a mintha vagy szimbolikus játék ezen formája arra biztosít teret a gyerekek számára, hogy fejlesszék és megélhessék a kontrollal és kompetenciával kapcsolatok érzéseiket, amelyeket a való életben nem feltétlenül tudnak kifejezni.

A kompetencia érzésének megélése

Egy 1962-es esettanulmányban Murphy azt találta, hogy egy kisfiúnak azért volt szüksége képzeletbeli barátjára, mert nehézségeket okozott neki az óvodába való beilleszkedés. Ám mivel ott volt példaként képzeletbeli barátja, aki bátor, ő is könnyebben betagozódott az ovis életbe. Wiekes (1966) egy olyan gyermekről írt, akinek látási problémái miatt felzárkóztató oktatásra volt szüksége, de a képzeletbeli barátja, akinek nem kellett szemüveget hordania, segített neki a tanulásban. Egy másik esetben egy kisfiúnak képzeletbeli barát „segített” a sportban és a fizikai aktivitásokban elszenvedett hiányosságok leküzdésében.

Ezek a különböző példák is azt mutatják, hogy a képzeletbeli barátok megalkotásának, vagyis a mintha vagy szimbolikus játék ezen fajtájának fő funkciója, hogy  a kisgyermekek megküzdjenek az irányítással és kompetenciával kapcsolatos problémáikkal. Egy kitalált társ pszichológiai értelemben segít ebben a gyermekeknek.

A teljes cikk a Kölöknet és a Mindset oldalán olvasható, a folytatásért kattints IDE.