Miért száll szembe az akaratommal?

Miért száll szembe az akaratommal?

Miért tiltakozik az óvodás, amikor szólok, hogy ideje átöltözni? Miért kell közelharcot folytatnom az iskolással, hogy csinálja meg a házi feladatát? Miért háborodik fel a serdülő, amikor nem hagyom, hogy minden idejét mobilozással és gépezéssel töltse? Úgy tűnik, mintha e helyzetekben annyi volna a közös, hogy mindegyik próbára teszi a türelmemet. De többről van szó: egy tőről fakadnak.

Minden gyerek ellenáll mások akaratának; gondolkodás nélkül teszi az ellenkezőjét annak, amit mondanak neki. Nem újdonság; tapasztalja minden szülő és pedagógus. Meglepő lehet viszont, hogy a gyerekünk egy vele született ösztön parancsára száll szembe az akaratunkkal. Az ellenakarat ösztönös védekezés mások (kényszerűnek érzett) akaratával szemben, és nemcsak a gyerekekben van meg – írta a kekneveles.net szerzője – cikkéből idézünk alább.

Én se veszem jó néven, ha valaki más akarja megszabni, hogy mit gondoljak, hogy viselkedjek, vagy mit kellene éreznem. Az éretlen gyerekek heves ellenállása nehezíti ugyan a nevelést, az ellenakarat mégsem valami bűnös elhajlása az emberi természetnek. Sőt. Fontos szerepe van.

A velünk született ellenakarat védelmet nyújt. Arra szolgál, hogy védje a gyerekeket az illetéktelenek befolyásától; azokétól, akiknek nem dolguk a róluk való gondoskodás. Akkor üti fel a fejét, amikor az agy külső kényszernek érzékeli mások akaratát (vagy legfőbb ellenségétől, a szeparációtól tart). A gyerekek (belső ösztönparancsra) azokat követik, akikhez bizalmi kapcsolat fűzi őket – és ugyanez a kötődő ösztön indítja őket arra is, hogy védekezzenek azok akarata ellen, akikhez nem fűzi őket bizalmi kapcsolat.

Nem direkt csinálják; megtörténik velük. Az ellenakarat ösztönös reakció.

Ha az ellenakarat ösztöne jól működik egy gyerekben, akkor csak az érte felelős felnőttektől fogadja el az ennivalót és a vezetést, az idegen akaratnak pedig dacosan ellenszegül.

De miért nem fogadja el a vezetést egy kisgyerek vagy egy kamasz a saját anyukájától vagy apukájától, akikhez kötődik?

Azért, mert a kívülről érkező muszáj erősebb, mint a benne lévő akarás. Ha már elmúlt 3 éves, és jóban vagytok, akkor biztos lehetsz benne, hogy szeretne a nyomodban és a kedvedben járni. Valamennyire. Megvan benne a vágy, hogy megfeleljen az elvárásaidnak… de ha ellenkezik, akkor mégiscsak az a késztetés győzött benne, hogy ne hagyja magát. Mi lehet az oka?

Lehet, hogy a fellépésedben a kelleténél több volt a nyomás és a kényszer. Lehet, hogy pillanatnyilag kialudt a kötődése. És lehet, hogy csak annyi a gond, hogy még túlságosan éretlen. Igen, még akkor is előfordulhat, hogy a csemete hevesen tiltakozik az utasításod ellen, ha különben jó kapcsolatban vagytok, csak most éppen valami mással van elfoglalva.

Ilyenkor mi legyen? Hagyjam rá? Adjam fel? Csináljam meg helyette?

Valószínűleg nem az lesz a jó megoldás, hogy ezentúl nem kérsz tőle semmit, és mindent úgy intézel, ahogy neki tetszik! Viszont valamin mégis muszáj változtatnod. Az a legfontosabb, hogy a jó kapcsolatot a dackorszak vagy a kamaszkor viharai közepette is fenn tudd tartani, mert a nevelés egyetlen lehetséges közege a bizalmi kapcsolat.

A gyerek ellenakaratára az önállósulása és a másoktól különböző önmagává fejlődése szempontjából is nagy szükség van. Amikor egy kamasz tudni szeretné, hogy ki is valójában, akkor méginkább hajlamos mások nézeteit, szándékát, akaratát és kívánságait biztos távolságban tartani magától. Amikor mások hangja erősebb, mint a sajátja, feltámad benne az ellenakarat, és erőt ad neki, hogy kikanyarítson magának némi szabad teret, ahol kialakíthaja a saját nézőpontját. Persze nehezen viselem, amikor a saját gyerekem éppen velem szemben folytat szabadságharcot. De

ha értem, hogy most tanul a saját fejével gondolkodni, akkor nem fogom elsöpörni.

Mi a teendő ilyenkor?

Ha érted a ellenakarat természetét, akkor bármilyen nehéz, felkészülten tudod fogadni az ellenkezést, és főleg nem veszed személyes támadásnak. Maradj a helyeden a kapcsolatban (ne add fel a gondoskodó vezető szerepet), és szépen vezesd ki a gyereket az ellenakarat viharából. Önuralomra és belátásra lesz szükséged, és arra, hogy a pillanatnyi helyzet sűrűjében ne feledkezz meg a nagy képről sem: a jó kapcsolat nyitja meg a gyerek szívét előtted. Csak a jó kapcsolat közegében tudsz hatni rá, máskülönben ösztönösen bezárul és védekezik minden ellen, ami tőled ered. Ráadásul nyugalomra van szükség a fejődéséhez, aminek pedig szintén a jó kapcsolat a feltétele.

Mit tehetsz, amikor a gyereked csak azért se öltözik át, az iskolásod csak azért se a házi feladatával foglalkozik, a kamaszod pedig fittyet hány a digitális eszközökre vonatkozó szabályaidnak? Öt dolgot kell szem előtt tartani.

Először a kapcsolattal foglalkozz!

Egy gyerek annak a vezetését fogadja el, azt követi, akihez kötődik (ahogy a bibliai példázatban a juhok is azt a pásztort követik, akinek ismerik a hangját). Mielőtt tehát megmondod neki, hogy mit csináljon, kapcsold be a szunnyadó kötődését, azaz vedd fel vele a kapcsolatot! Nézd meg, mi az, ami éppen leköti a figyelmét, aztán kerülj a látóterébe, és érd el, hogy rád nézzen, mosolyogjon és bólogasson. És csak ezek után add elő a kérésedet. Akkor is a kapcsolatot vedd fel először (szemkontaktus, mosoly és bólintás), ha meg kell vele beszélned valamit, amivel nem vagy megelégedve. Amikor a kötődése már be van kapcsolva és a jó kapcsolat közegében vagytok, akkor térhetsz a tárgyra, mert akkor már meg fogja hallani, amit mondani akarsz.

Csökkentsd a vezetési stílusod kényszerítő jellegét

Néha nagyon parancsolgatós hangon adjuk elő a gyerekeinknek a kéréseinket. Ellenakaratot vált ki, amikor olyanokat mondunk, hogy kell, muszáj, kötelesség és hasonlók. A következmények kilátásba helyezése is kényszer: “Ha este 8-ig nem leszel kész, akkor…” ez és ez fog történni. Ösztönösen ellenkezéssel reagálnak a gyerekek, amikor így beszélünk hozzájuk. A szigorúskodó modor nagyon megnehezíti a szófogadást.

A cikk teljes hosszában, a többi megfontolandó tanáccsal a kekneveles.net oldalon olvasható.