Sport általi nevelés – avagy Komfortzónán innen és túl

Sport általi nevelés – avagy Komfortzónán innen és túl

A gyerekek tudnak álmodni, szeretnek célt kitűzni, csak nehogy elvegyük tőlük ezt a   lehetőséget… ez lehet talán a fő üzenete a Felelős Szülők Iskolája Tanár Klub és a Millenáris által megszervezett edukációs beszélgetésnek, mely sok humorral, meghökkentő sportkarrierből származó tapasztalatokkal gazdagított minket. Veszteség, nyereség, küzdelmekről, szülői és edzői szerepekről beszélgettünk a Világraszóló bajnokaink című olimpiatörténeti kiállítás apropóján bajnokainkkal és Jocó bácsival. Hogy látják Ők az utánpótlást, a sport szemléletformáló erejét és hogyan lehet ez gyermekeink önismereti és megerősítésének inputja?

 

Időben és térben utaztunk a héten az Felelős Szülők Iskolája – Pedagógus Power és a Millenáris közös rendezvényén.

Nagy Tímea – kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének elnöke, 3 vízilabdázó gyermek édesanyja

Fodor Rajmund – kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó. Gyermekei szintén sportolnak, lánya 16 évesen a felnőtt magyar ritmikus gimnasztika kéziszer csapatnak tagja, fia a KSI tehetséges vízilabdázója

Balatoni Jocó – történelemtanár, aki imádja a röplabdát és 20 év után kezdte újra a sportot életmódváltásával egy időben

 

Teljesen mindegy, melyik olimpia győztes pillanatai idéződnek fel egy rövid filmvetítéssel a meghatottság, az izgalom, az öröm biztos beköltözik a terembe. Így volt ez a múlt héten tartott KOMFORTZÓNÁN INNEN ÉS TÚL című, a sport általi nevelésről szóló Felelős Szülők Iskolája Tanár Klub beszélgetésen is a Millenáris Világraszóló bajnokaink c. kiállításához kapcsolódóan, amelyet a nézők egyébként különleges tárlatvezetéssel együtt meg is tekinthettek.

 

 

És hogy bajnokaink miként emlékeznek vissza a győztes pillanatokra?

Nagy Tímea rögtön azzal kezdte, hogy nekik sikerült, de sokaknak nem. A lényeg viszont az oda vezető út, hogy legyen valakinek lehetősége nagy eredményt elérni. A rajttól a célig az út a fontos. Az olimpiai arany csupán a hab a tortán.

Elmesélte azt is, hogy ő maga eleinte nem tűnt tehetségesnek. Míg mások versenyeztek, őt nem engedték, mert meg akarták óvni a kudarctól. Így csupán négy év után léphetett a pástra versenyen. A másodikon viszont már nyerni is tudott. Ám akkorra már csak azért is akarta, hogy megmutassa, meg tudja csinálni. Amíg az egyik kettőt edzett, ő hármat. Saját maga miatt tette. Eldöntötte, hogy akkor is megmutatja, hogy sportoló lesz belőle. Ez azért nagy erő, mert 14:14-es állásnál, van hova visszanyúlnia a sportolónak, saját lelki ereje lendíti át és nyeri meg az asszót, még akkor is, ha az, aki vele szemben áll akár nagyobb tehetség is. Nagy Timi gyerekei nem versenysportolók, de nem kérdés, hogy sportolnak, mert édesanyjuk szerint érezniük kell a fáradtságot, izomlázat, örömöt, és akár a szidást is.

Fodor Rajmund karrierje másként indult, hiszen 15 évesen már a junior válogatott tagja volt és Los Angeles-ben találta magát a csapattal. Ő lett az egyetlen vízilabdázó, aki világversenyen egyszerre három korosztályban is érmet szerzett egy időben csapatával. Évekig Szeged és Budapest között ingázva telt az élete így pontosan tudja, mi játszódik le egy fiatal élsportolóban a kemény, embert próbáló évek alatt.

 

De vajon hogy bírják a fiatal sportolók a külső nyomást és mi motiválja őket?

Balatoni Jocó tapasztalatai szerint fiatal sportoló tanítványai szeméből van, hogy eltűnik az öröm, mert akkora a nyomás rajtuk és annyi mindenről kell lemondaniuk a sport miatt. A tokiói olimpia volt az, amely után szinte mindegyik bajnokunk elmondta, hogy mekkora áldozatot kellett hozni ezért az eredményért. Korábban ez valahogy nem volt téma a sportolói nyilatkozatokban és talán ezért nem gondolja át a néző, szurkoló, hogy mennyi munka, lemondás, fájdalom kíséri a felkészüléseket. Igazságtalan csak az aranynak örülni.

 

Mitől függ, hogy kitart-e a motiváció és ad-e örömöt a sport? – dobta vissza a kérdést bajnokainknak.

Fodor Rajmund szerint, – aki edzőként is tevékenykedik-, az igazi versenyzőtípus az, aki nyomás alatt jobban teljesít. A lényeg, hogy ne a kétely legyen benne erős, hanem az, hogy meg tudja csinálni. De az öröm pillanata sokszor jelen van például egy vízilabdázó hétköznapjaiban is, hiszen az ifjú titánoknak már az is nagy siker és öröm, ha az edző keretet hirdet a hétvégi meccsre és bekerültek a csapatba.  Ugyanígy ad motivációt a siker érzésével az is, ha az edzésen leküzdik a 6000 m-es úszást és 4000 méternél beéri valaki az előtte úszót. Ezek a hétköznapi apróbb sikerek táplálják a gyerekek belső elszántságát és adnak örömet.

Nagy Tímea szerint az a fő kérdés, hogy az elvárást saját magával szemben támasztja a sportoló gyerek, vagy mindez szülői ráhatásra éri őt, vagyis, hogy miért akar a gyerek tulajdonképpen jól szerepelni. A szülőknek fontos tudatában lenniük, hogy mennyi terhet tesznek az elvárásaikkal pluszban a gyerekre az edzőn, a versenytársakon túl. Mert ez gyakran túl sok lehet egy fiatalnak.

Abban mindketten egyetértettek – és el kell hinnünk nekik -, hogy az otthon legyen a béke szigete pozitív visszacsatolásokkal, megerősítésekkel. A szakma majd odateszi mellé, mit kell javítani. De amikor a szülő lereagálja a gyerek teljesítményét, az építő jellegű és támogató legyen. Nagy Tímea elmesélte, hogy az ő anyukája a 128. helyre is biztosan azt mondta volna, hogy milyen jó, hogy legalább 1 embert megelőzött a versenyen.

 

 

És mi az edző szerepe a gyerekeink életében?

Nem kérdés, hogy legalább annyit nevel egy edző, mint egy tanár és a felelősség is hasonló. Ki a jó edző? Fodor Rajmund felhívta a figyelmet arra a jelenségre, hogy mennyire komplex lett mára ez a szerepkör. A gyerekek nagy része csonka családból érkezik, így a szülői szerepek egy részét néha pótolni kell, de van, hogy az iskolai odafigyelést is, mert a gyerekekkel együtt ez mind megérkezik az uszodába. Vajon az a jó edző, akinek bajnok lesz a csapata, vagy aki embereket nevel? A teremben ülők mind egyetértettünk vele, hogy az, aki értéket ad és EMBEREKET nevel.

 

Jocó bácsi arra a jelenségre is felhívta a figyelmet, hogy gyakran az iskola, vagy a szülő válaszút elé állítja a sportolókat, hogy vagy a sport, vagy a tanulás.

Az biztos, hogy a sportklubnak és az iskolának szorosabban együtt kellene működnie. Régen, náluk is megnézték a gyerekek teljesítményét – emlékezett vissza vízilabda klasszisunk. Szegedi klubjában a négyes és ötös elfogadott volt, a hármasért és kettesért már plusz munkát kaptak edzésen, az elégtelen osztályzat viszont azzal járt, hogy nem szerepelt a csapatban a sportoló, míg ki nem javította.

Fodor Rajmund büszke apukaként mesélt 16 éves lányáról, aki tagja a felnőtt magyar ritmikus gimnasztika kéziszer csapatnak és heti hétből hat napot edz, naponta nyolc órán keresztül. Ezt még kimondani is sok, de míg látják feleségével a gyerekük szemében a csillogást, hogy ezt örömmel teszi, addig támogatják. Az ő feladatuk a háttérben mindent megadni ehhez, akkor is, ha ez állandó készenlétet és komoly szervezést jelent.

Nagy Tímea szerint az a szerencsés, ha a tanár tiszteli a sportot, az edző pedig az iskolát. Sporttal zsarolni elítélendő. A lényeg, hogy a gyerek higgyen abban, hogy meg tudja csinálni. Kapja meg azt a támogatást, hogy azt az álmot, amivel ő lefeküdt, másnap reggel meg tudja valósítani. Így értékes ember lesz, mert megtanulja, hogy tenni kell, szenvedni kell, oda kell érni edzésre, nem lehet megúszni, de megéri, mert a munkának meg lesz az eredménye. Mert nem tud egy új telefon olyan örömet okozni, mint az, hogy valaki például bekerült egy csapatba.

A sport olyan nevelő eszköz, amit más nem tud adni. Vívó bajnokunk mesélt a Halhatatlan Sportolók Egyesületéről is, amelynek küldetése, hogy az országot járva elmesélik a gyerekeknek, ők honnan indultak, hogyan értek oda, hányszor kezdték újra.

 

 

A gyerekek tudnak álmodni, szeretnek célt kitűzni, csak nehogy elvegyük tőlük ezt a lehetőséget!

Egyértelmű, hogy lehet a sportot és a tanulást együtt művelni, sőt Balatoni Jocó történelem tanár szerint kell is, mert gondolni kell egy esetleg bekövetkező sérülésre is, ami derékba törhet egy ígéretes sportkarriert is, vagy arra a pillanatra is, amikor a sportoló ,,kiöregszik” és fel kell építenie egy másik életet.

Ezért kell ott lenni és támogatni a sportoló gyereket úgy is, hogy alkalom adtán nem akkor ír dolgozatot, mint a többiek, mert lehet, hogy egész hétvégén versenyzett és éjjel ért haza több száz kilóméteres út után, esetleg el kell neki magyarázni az anyagot, mert éppen edzőtáborban volt, amikor vették. Ráadásul azt is lehet jól kommunikálni, ha lemarad egy-egy eseményről, vagy éppen figyelembe venni és akkorra szervezni, amikor ő is ott tud lenni. Ha pedig elcsügged, és nehezebb időszaka van, akkor támogassuk az iskolában is, bátorítsuk azzal, hogy elismerjük az erőfeszítéseit, büszkék vagyunk rá, megdicsérjük, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a sport megtanít egy sor olyan készségre, ami ugyan a bizonyítványban nincs benne, de az életben elengedhetetlen: együttműködés, felelősség, időbeosztás, motiváció.

 

És, hogy miért fontos a sport?

Nem az érmek miatt, ez kiderült az este végére is. Az este lezárásaként sok minden került a néző tanárok, szülők, fiatal sportolók ,,úti batyujába”, amivel gazdagabbak lettünk. A legvégén 3 gondolatébresztő szó, mondat tőlük, mint a mesében, pedig mind tudjuk, hogy sportolónak lenni ma a kőkemény valóságot jelenti:

Nagy Tímea: Boldog vagyok. Semmit nem csinálnék másként az életemben. És ezt a sportnak köszönhetem.

Fodor Rajmund: kitartás, bátorság-bátorítás, szeretet

Balatoni Jocó: Határátlépés, mélyről feljövés, élvezet