Magányos és szorongó gyerekek kora

szorongó gyerek

Magányos és szorongó gyerekek kora

A Lelki Egészség Világnapja alkalmából találkoztunk ismét a Felelős Szülők Iskolája Tanár Klub szervezésében az Arany János Gimnáziumban hétfő este, ahol dr. Máttyus Anna, pszichiáter, Richter Aranyanyu díjas orvos, Berczelédi Réka, tanár, a KórházSuli társalapítója és Tibenszky Móni Lisa beszélgetett. Mondanám, hogy jó hangulatú, könnyed beszélgetés volt, de a jó hangulat ellenére ez az alkalom könnyed semmiképp nem volt. Inkább hiánypótló, és tabudöntögető. Sőt, bár nem ez volt az eredeti cél, de a vészharangot is megkongattuk, mert baj van. Baj van a gyerekeink lelkével. A gyerekeink jelentős része elveszett a hétköznapokban. A mindenütt jelenlévő bizonytalanság szorongást és rossz érzést kelt bennük. A felnőttek szintén ezzel küzdenek, pedig mi vagyunk a biztos háttér. AZ VAGYUNK?!

 

Berczelédi Réka az Eötvös József Gimnázium biológia-kémia szaktanára és osztályfőnöke szerint a pandémia óta felerősödött az a jelenség, hogy a tanítási órákon a citromsav-ciklust egyre többször váltják fel a beszélgetések, amelyek a gyerekek érzéseiről, lelkéről szólnak, mert nagy igény van az elmélyült beszélgetésekre. Az osztálykiránduláson pedig a legegyszerűbb, hagyományos élmények jelentették tanítványai számára az emlékezetes pillanatokat, mint tűzgyújtás, közös krumplipucolás.

Máttyus Anna szerint egy gyerek akkor van jól, ha teste-lelke és szelleme is rendben van, ha hozzájut a legfontosabb dolgokhoz és nem csak fizikai szinten. Ha otthon támogató közeg veszi körül, ahol feltétel nélkül elfogadják és tudja, szeretik. De ha otthon nincs béke és ezt a szülők nem tudják megadni, akkor bizony kibillen az egyensúlya. A Covid mint egy katalizátor eleve meglévő problémákat növesztett hatalmasra. A gyerekeket elbizonytalanítja a túl sok lehetőség is. Nyomasztja őket és szorongást okoz.

 

Azt, hogy a gyerekek nincsenek jól, csak fokozza, hogy meg sem tudják fogalmazni az érzéseiket, hogy adott esetben miért nincsenek jól, miért akadtak el. Ezt meg kellene tanítanunk nekik. Sokat segítenénk vele. A legtöbbjüknek nincs jövőképe, nem tudják megfogalmazni a céljaikat, vagy azt, hogy mi dolguk ebben a világban. Régen is voltak problémák, de most nincs feloldás. A mi gyerekkorunkban, a barátainkkal sétáltunk, fagyiztunk, kibeszéltük magunkat, és mindig volt a környezetünkben 1-2 olyan felnőtt, aki meghallgatott és megnyugtatott bennünket. Egy tanár, egy szülő, vagy nagyszülő, a barátnőnk anyukája, valaki, akinek el lehetett mondani a bánatunkat. Létezett egy valódi szociális háló, ami megvédett minket.

Most a kortársaknak akarnak leginkább megfelelni a fiatalok és ott is egy, az online világból vett idealizált képnek. Ha úgy érzik, nem elég jók, nincs elég like-juk, nem követik elegen őket, összeroppannak. Végtelenül magányosak. A Covid-ba már így léptünk bele, ilyen lélekkel. A helyzet pedig csak romlott.

Máttyus Anna szerint ez független a gyerek anyagi körülményeitől. Munkája során legalább annyi pszichés zavarral küzdő jómódú gyerekkel dolgozik, mint szociálisan nehezebb körülmények között élővel. A gyerek egy világkörüli úton is pontosan emlékszik arra, mikor veszekedtek a szülei.

 

szorongó gyerek

 

Réka tanárként azt látja, hogy bár az ő iskolája válogatottan jó képességű gyerekekkel van tele, azok mégis ugyanolyan bizonytalanok tudnak lenni, hogy elég jók-e és elfogadják-e őket. Sajnos a gyerekek olyan világba születtek, ahol mindent türelmetlenül, és azonnal akarnak. Barátságot, sikert. Pedig ezekhez idő és kitartás kell. Éppen ezért hárul a tanárokra egyre több feladat, mert folyamatosan moderálni kell az iskolában zajló életet addig, míg az osztály támogató közösséggé alakul át. Folyamatosan reflektálni kell a felmerülő problémákra.

Az pedig, hogy a gyerekek elmozdíthatók-e a netről? Egyértelműen igen a válasz. Ehhez alternatívát kell kínálni. Beszélgetni, közös programot találni. De amíg, mi felnőttek fenntartjuk ezt a világot, addig a gyerekeink belevesznek az online térbe, ahol a zaklatások, csúfolódások nagy része zajlik. Ha egy gyerek önbecsülését megtámogatjuk, akkor meg tudja magát védeni. Ehelyett kipárnázzuk az életüket, mindent azonnal megkapnak, és ha egy barátság, siker nem jön gyorsan, akkor elvesznek, elbizonytalanodnak, feladják és nem érzik jónak magukat, mert külső megerősítés kell nekik.

A gyerekek nem a nehézségek miatt szenvednek, hanem a stigmatizálástól, ahogy a társaik megbélyegzik őket valamiért. A nehézségek leküzdésében tudunk segíteni, de a kirekesztés, zaklatás sokszor rejtve marad a felnőttek előtt, csak a gyerek szenved.

A szakember szerint semmiféleképpen ne azt tápláljuk a gyerekekben, hogy a tárgyak megszerzése okoz örömet, mert szívbéli örömet tartósan nem fog adni egy új mobil, vagy egy menő cipő. Arra kellene megtanítanunk őket, hogy ezt a kapcsolatokban, szeretetben éljék meg.

 

Hogyan érhetjük el, hogy egy gyerek énképe erős legyen és értékesnek, fontosnak érezze magát?

Egyrészt az a legszerencsésebb, ha kicsi korától feltétel nélküli szeretetben nevelkedik, ahol bizony türelmet is tanul és vannak korlátok, szabályok. Ha tartozik egy közösséghez, sportcsapathoz, énekkarhoz, szakkörhöz, ahol tud értéket teremteni, céljai vannak, és ahol el tudja mesélni, ha valami baja van. Ott azt érzi, hogy szükség van rá, mert tud segíteni. Erre a legjobb példa a KórházSuli Alapítvány alapötlete, ahol kortársak segítik egymást a tanulásban. Hiszen a segítő több lesz az által, hogy segít. Értékesnek és fontosnak érzi magát. Az önkéntesség persze ellentmond a mai egoista, individualista gyarapodj parancsnak. De tanítsuk meg a gyerekeinknek, hogy igenis segíteni menő. A gyerekek fogékonyak a jó dolgokra és szívesen ott vannak, ha szükség van rájuk. De ehhez kellünk mi felnőttek, hogy vezessük őket és együtt csináljuk és megteremtsük ennek a lehetőségét. A bizalom pedig nélkülözhetetlen, amivel azt üzenjük nekik, hogy képes vagy rá! Erre kell építeni a kapcsolatot. Ebben benne van az is, hogy feltétel nélkül elfogadjuk őt, mert ő az, aki fontos nekünk, bármilyen is.

Mondjuk azt neki, hogy a te életedet nem tudom élni, a te feladataidat nem tudom megoldani és tanulni sem tudok helyetted, de melletted vagyok. Kísérlek, de te haladj az úton. A határokat pedig mindig húzzuk meg, mert azok fontosak.

Tanítsuk meg nekik az élet apró szépségeit, mint örömforrást. Hogy az is siker, ha rád mosolygott a portás a suliban. Fogadjuk el, hogy ajándékként érkeztek hozzánk és készüljünk a pillanatra, amikor el kell őket engednünk, hogy a saját útjukat járják, és nem óvhatjuk meg őket, de addig míg ez a pillanat eljön a feltétel nélküli szeretetre és bizalomra építsük a kapcsolatunkat.

 

  • magyar tanár, újságíró, sportszülő

Fülöp Bea

Újságíró, tanár és két sportoló gyerek anyukája. Sokévnyi rádiós riporteri munka után fiam születésével elindult egy olyan változás, amely sok újdonságot, fejlődést hozott.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.