Szeretetteljes nevelés – az arany középút
Az engedékenység és a szigorúbb keretek nem ellentétei egymásnak: ha következetesen neveljük a gyerekünket, mindkettő hasznos lehet.
A korábbi évtizedekben a poroszos, szigorú, távolságtartó, hierarchikus felfogás uralta a gyereknevelést, a családok légkörét. Sok mai felnőtt szenvedett ettől a hozzáállástól gyerekkorában, sok mai szülő határozta el talán már gyerekként, hogy ha neki gyereke lesz, ő biztos másképp fogja majd kezelni, nevelni.
A mai családokban éppen ezért sokkal gyakoribb a gyerekek totális szabadsága, egyenrangúként való kezelése. Ez alapvetően pozitív hozzáállás, mégis a végtelenül szabad gyerekek sokszor tele vannak szorongással – írta a yelon.hu oldalon Sebestyén Eszter pszichológus.
Szép dolog az egyenrangúság, csakúgy, mint a szabadság, és valóban, meg is illetne minden gyereket, de sosem szabadna elfeledkezni arról, hogy ők még csak gyerekek. Ebből kifolyólag pedig szükségük van korlátokra, amelyek nem feltétlen a szabadságuktól fosztják meg őket, hanem amelyekbe kapaszkodhatnak, amelyek biztonságot adnak.
A gyerekek egyenrangúként való kezelése nem ritkán olyan irányba csúszik, hogy a végén a gyerekek irányítják a családot, a szüleiket, a felnőtteket. Ami nemcsak a családi egyensúly felborulásához vezet, de óriási terhet is tesz a gyerekekre. Hiszen a gyerekkor biztonságához szükségük van arra, hogy a szüleik tudják, mi a jó nekik, képesek legyenek mindenféle érzelmi és viselkedési nehézségeiket kezelni. Számtalan fölösleges bűntudatot kell cipelnie annak a gyereknek, akinek egy hisztijétől mindenki fél, akinek a sírása minden felnőttet kiborít, akinek érzelmi állapotai nemcsak őt magát, hanem a szüleit és az egész családját is uralják és irányítják.
Arany középút
A gyerekek érzelmi biztonságához meg kell keresnünk az arany középutat a poroszos, hierarchikus hozzáállás és a totális szabadság között. A szülői hierarchia okozta érzelmi távolság és a gyerek irányította káosz között. A vasszigor és a mindent megengedés között. Sok szülő panaszkodik, hogy nem akarják gyerekük lelki világát és a vele való kapcsolatukat büntetéssel tönkretenni, de így nem marad eszköz a kezükben a gyerekeik kezeléséhez. Sokakból már a büntetés szó traumatikus emlékeket vált ki, ezért is törekednek minden áron annak elkerülésére. Pedig van olyan fajta fegyelmezés, amely sem a gyerek lelki épségének nem árt, sem a szülő-gyerek kapcsolatban nem okoz fölösleges érzelmi távolságot.
Engedelmesség helyett különbségtétel
A büntetés alapja a megfélemlítés, a következetes nevelés során azonban szó sincs erről.
Nem az a cél, hogy a gyerek gondolkodás nélkül, mindenáron, mindig engedelmeskedjen, sokkal inkább, hogy a segítségünkkel megtanulja a jó és a rossz közti különbséget.
Az észszerű korlátozás azt jelenti, hogy nem engedünk meg mindent a gyerekünknek, de ha rosszat tesz, rosszul dönt egy helyzetben, akkor megtapasztalhatja annak a következményeit. A következetes nevelés megtanítja a gyereket arra, hogy akárhogyan is viselkedett, bármit is tett helytelenül, a szülői szeretetet mindez nem befolyásolja: azt érezheti, hogy ha rosszul is döntött, a szülők szeretetét el nem veszítheti. Ugyanis ha a gyerek azt érzi, hogy szeretve van, nincs megfélemlítve, akkor érzelmileg biztonságban érzi magát.
Ha azonban a gyerek nincs szétválasztva a viselkedésétől, ha megfosztják őt a szeretettől azért, mert hibázott, akkor nem érzi magát szerethetőnek, nem érzi magát érzelmileg biztonságban, úgy érezheti, hogy magára hagyták.
Éppen emiatt a bizonytalanság miatt sokkal könnyebben hibázik, sőt gyakran kísérletezik a szülők szeretetével, mivel nem érzi biztosnak. Minél többször nevezik a felnőttek a gyereket rossznak, annál inkább ennek megfelelően fog viselkedni, mert a gyerek rossznak címkézése önbeteljesítő jóslatként működik.
A cikk érdekes témákkal folytatódik (büntetés, következményekből való tanulás, határhúzás és a határok feszegetése) a yelon.hu oldalon!