Te hogyan értelmezed a gyerek viselkedését?

Min múlik, hogy összebarátkozunk valakivel, hogy jó kapcsolat alakul-e ki két ember között? Elsőre talán nem gondolunk rá, hogy nemcsak az számít, hogyan viselkedünk egymással, hanem legalább annyira fontos, hogyan értelmezzük, amit a másik tesz, vagy mond nekünk. Ugyanígy, a gyereknevelésben is döntő fontosságú ahhoz, hogy jó legyen a viszony szülő és gyerek között, hogy anya, apa hogyan értelmezi a gyerek szavait és tetteit. Észre sem vesszük, de sokszor mi magunk választjuk ki számos lehetőség közül a gyerek mondatainak jelentését.

Gondoljunk bele, hogy valakivel csevegünk. Próbálunk lazák lenni, barátkozni, ezért teszünk egy viccelődő, kissé csipkelődő megjegyzést, az illető azonban ahelyett, hogy velünk nevetne, elkomorodik, és sértetten válaszol. Vagy vegyünk egy másik példát: összeszedjük a bátorságunkat, hogy valamilyen kifogásunkat visszajelezzük egy ismerősünknek, kicsit félünk, hogy nem veszi-e támadásnak majd. Ő pedig kedvesen mosolyogva megköszöni, hogy megtiszteltük őt az őszinteségünkkel.

Mi mindkét szituációban ugyanazok vagyunk, mégis egészen másképp érezzük magunkat a bőrünkben a két helyzetben. A másodiknál akár örömmel eszünkbe jut, hogy ez lehet egy barátság kezdete. Nemcsak a másik tulajdonságai döntik el, szívesen kommunikálunk-e vele, hanem legfőképp az, hogy ránk hogyan reagál, hogy mit tükröz vissza, milyennek lát minket. Jóindulatot feltételez rólunk? Azt sugallja, hogy minden rendben van köztünk? Vagy éppen ellenkezőleg?

A gyerekkel való kapcsolatot is erőteljesen befolyásoljuk azzal, hogyan értelmezzük a tetteit, és ennek megfelelően hogyan reagálunk rá. A szülők általában a gyereket figyelik, hogy ő milyen, és megállapítják magukban, mi az, amivel elégedettek, mi az, amit problémásnak tartanak a viselkedésében. Egyszerűen szólva: mikor jó, mikor rossz a gyerek. A fókusz rajta, a másik személyen van. Valójában azonban nemcsak ő valamilyen, hanem mi is formáljuk őt azzal, ahogy reagálunk rá.

Például, minden kisgyerek mond durvákat. Egyfelől, még nem érzik a súlyát, az empátia még nem annyira fejlett, hogy átéljék, bántók a szavaik, másfelől próbálgatják is a határokat, és hogy milyen hatást váltanak ki. „Akkor halj meg” – szólhat a válasz arra, hogy ma már nincs több csoki evés. „Add ide a labdát, különben beléd harapok, és kiiszom az összes véredet.” – ilyesmi is elhangozhat a testvér felé. Minden nap jó pár mondattal szembesül a szülő, amire a megütközés, megbotránkozás is természetes reakció lehetne.

A teljes cikk a Dívány.hu oldalán olvasható, a folytatásért kattints IDE.