Tőled tanulja meg a gyerek, mi az, amit nem kell eltűrnie – A gyerekek közötti erőszak kezelése

Tőled tanulja meg a gyerek, mi az, amit nem kell eltűrnie – A gyerekek közötti erőszak kezelése

Mivel a gyerekek közötti erőszak és bántalmazás egyre égetőbb probléma mostanság, nem lehet eleget beszélni róla.

“Nem gondolom, hogy létezik egyetlen egyetemes megoldás, ami mindenütt segíthet megszüntetni a jelenséget, azt viszont igen, hogy minél többet beszélünk és gondolkodunk róla hangosan, és minél több nézőpontot próbálunk megvilágítani, megérteni, annál inkább közelebb kerülünk a megoldáshoz”. Sebestyén Eszter pszichológus írása a wmn.hu oldalon jelent meg.

Társadalmi szinten egyre inkább programozva vagyunk a kirekesztésre, a gyűlölködésre, a bűnbakképzésre, és ez sajnos természetes módon csapódik le a gyerekek világában is. Ahogy másra, úgy erre a problémára sem érdemes egyetlen felelős bűnbakot keresnünk, mert nem fogunk találni. De még ha találnánk, az sem vinne bennünket előrébb. A probléma ugyanis sokrétű, szerteágazó gyökérzetű, éppen ezért olyan nehéz a megoldás is.

Ám mégsem lehet a gyerekek közötti erőszak problémájára az a válasz, hogy „mivel túl nehéz, egy ember úgysem tudja megoldani, ezért inkább meg se próbáljuk, félrenézünk, nem foglalkozunk vele. Oldják meg a gyerekek, ahogy akarják. Vagy, ahogy tudják. Ja, hogy nem tudják? Hát, akkor tanulják meg!” De mégis honnan, kitől, ha nem tőlünk, szülőktől, felnőttektől?

Ha nekünk is túl nehéznek tűnik a megoldás, akkor nem gondolhatjuk komolyan, hogy „majd a gyerekek megbirkóznak vele”…

Bár egyetlen szülő vagy pedagógus, sőt, még egy pszichológus sem oldhatja meg egyedül egy egész generáció problémáit, mindenkinek el kell gondolkodnia azon, hogy ő maga mit tehetne. Mert a gyerekekért mindannyian felelősséggel tartozunk, és ha csak icipici lépéseket tennénk, a végén mégis hegyek mozdulnának meg.

Sok szülő szenved attól…

Forrás: Freepik

…hogy a gyerekét bántják az oviban, iskolában, és ő nem tudja megvédeni, tehetetlennek érzi magát. Szülőként idegtépő, őrjítő és rettenetesen frusztráló érzés, amikor a gyerekünk szenved, és nem tudunk neki segíteni. Sajnos minden gyerektársaságban találkozunk csúfolással, kiközösítéssel, agresszióval, ezért valóban nem lehet őket teljesen megóvni ettől.

Viszont minél többet lehet tenni azért, hogy olyan közösségekbe írassuk, ahol meg vagyunk győződve arról, hogy a pedagógusoknak nemcsak a szorzótábla vagy a tantárgyuk tanítása a célja, hanem foglalkoznak a gyerekek között lévő kapcsolatokkal és a csoport működésével is, leállítják a bántalmazásokat, és megvédik a védelemre szorulókat.

Sajnos nem tudjuk teljesen megakadályozni, hogy a gyerekeket soha semmi csúfolás, kiközösítés vagy erőszak ne érje, de nagyon sokat számít, hogy – ha minden törekvésünk ellenére – érik őket ilyen élmények, mit kezdünk vele.

A felnövekedésük során sok olyan kis sebet szereznek a testükön, amelyek óhatatlanul bekövetkeznek, ilyenkor is a legfontosabb, hogy a sebeket kezelni, gyógyítani tudjuk. Ugyanígy kellene tenni a lelkükkel is. Érik őket negatív hatások, a lelkükön is ejtenek sebeket, a mi feladatunk pedig az, hogy ezeket ápolgassuk.

Mit tegyünk, ha bántják?

Ehhez az első és legfontosabb, hogy mindig hallgassuk meg őket, és vegyük komolyan, amit mondani szeretnének. Ne minősítsük az érzéseiket, a fájdalmukat, ne döntsük el helyettük, hogy egy seb mennyire fáj, vagy egy csúfolás mennyire bántja őket.

Az ilyen „katonadolog” jellegű megjegyzések, a „dehogy fáj”, a „ne csinálj már ebből ekkora ügyet”, „ne akadj már fenn mindenen” leginkább arra jók, hogy megtanítsuk a gyerekeknek, hogy ne higgyenek a saját érzéseiknek, hogy mások jobban tudják helyettük, mit éreznek, vagy ami rosszabb: hogy amit éreznek, az nem helyénvaló, mert mást kellene érezniük. Ha mást nem is, hát, azt biztos elérjük ezzel, hogy ne mondják el legközelebb a problémájukat.

A helyzetek értelmezésének hatalmas súlya van éppúgy, mint eséskor a sebkezelésnek. És hogy milyen értelmezést adunk a helyzeteknek, az a gyerekek egész világképének és énképének kialakításában is óriási jelentőséggel bír.

Éppen ezért roppant fontos, hogy ne beszéljünk mellé, és ne „kenjük el” a dolgokat. Azzal segítünk a legtöbbet, ha kimondjuk: a bántás bántás. Még akkor is, ha nem jó hallani, vagy egyszerűbb lenne szépíteni. Ha egy bántalmazást udvarlásnak értelmezünk, vagy a szimpátia kifejezésnek, esetleg jó szándéknak, azzal csak zavart és káoszt okozunk a gyerekek fejében és lelki világában.

Hányszor hallottam már azt a felszólítást, amikor egy nagylányt kéjes megjegyzésekkel bombáztak: „örülj neki, ebből is látszik, milyen szép vagy”.

Vagy amikor egy fiú panaszkodik az apjának, hogy bántották az osztálytársai, akkor apa a: „Ne legyél már ilyen nyámnyila, milyen férfi lesz így belőled, ha ilyeneken nyavalyogsz!” megjegyzésekkel – a maga felfogásában – „helyre is tette” a helyzetet.

Hibák, amiket szülőként elkövetünk

A másik gyakori hozzáállás, amikor nem a gyereket szólítjuk fel arra, mit is kellene, vagy nem kellene éreznie, hanem a provokálást, illetve a bántalmazót kezdjük el felmenteni, legyen szó akár egy másik gyerekről, felnőttről vagy tanárról.

Gondolom, többünknek ismerősek a „biztos nem úgy gondolta”, „biztos csak jót akart”, „nem szándékosan tette” és ehhez hasonló mondatok, amikkel profin lehet „elkenni” a dolgokat és azok súlyát. Ezzel iszonyatosan megnehezítjük a gyerekek dolgát, hiszen nem segítünk nekik megkülönböztetni a jót a rossztól, a piszkálást a hibázástól, nem segítjük őket a saját érzéseik megértésében, és abban sem, hogy megtanítsuk őket vigyázni magukra.

Ezekkel a megjegyzésekkel gyakran akaratlanul is azt üzenjük, hogy a bántás a szerető kapcsolatok része, a piszkálás és a szeretet kéz a kézben járnak, valamint azt is, hogy a zargatást kötelessége mindenkinek eltűrni, mert ettől lesz jó, illetve elég erős ember.

Így pedig nemhogy megóvni nem tudjuk őket, hanem gyakorlatilag abban is akadályozzuk, hogy megtanulják megvédeni saját magukat. Hiszen így az erőszakot, a bántalmazást legitimáljuk.

Nagyon kellene vigyáznunk…

…a helyzetek értelmezésével, hiszen ezekkel egy térképet adunk a gyerekeink kezébe, aminek segítségével a világban, az emberi kapcsolatok korántsem egyszerű hálójában tájékozódni próbálnak. Akkor tudunk a legtöbbet segíteni, ha a térkép, amit adunk, a lehető leginkább átlátható.

Ehhez pedig néven kell nevezni a dolgokat, nem pedig mismásolni. Ha a gyerek otthon panaszkodik, amiért bántották, csúfolták az iskolában, értő figyelemmel hallgassuk. Mondhassa el, mit érzett, mit érez – anélkül, hogy azt bármilyen módon minősítenénk. A lelki sebek ápolásához és gyógyulásához a legfontosabb a megértés, az együttérzés és az értő figyelem. Ezek mind enyhítik a fájdalmat, azzal, hogy osztozunk a fájdalmukban, ők megkönnyebbülnek, mert a fájdalom egy részét le tudják tenni magukról.

Sokszor éreztem már azt, hogy félünk a gyerekekhez őszintének lenni, és szeretnénk őket inkább megóvni attól a tudattól, hogy a bántás, a rosszindulat, az irigység egy élő, létező és bizonyos emberek lelkében uralkodó fogalom.

Csakhogy ezzel egy maszatos, összemosódott térképet adunk a gyerekeink kezébe, amin semmi nem látszik tisztán, így nem tudják, merre kellene menniük, vagy hogy hol vannak azok a zsákutcák, amiket kerülniük kellene. Csak egy káoszt látnak. Azzal, hogy a bántalmazást összemossuk a szeretettel, jó szándékkal vagy a szeretet kifejezési módjaival, azt üzenjük, hogy „a bántalmazás minden normális emberi kapcsolat része”.

És ha valaki gyerekkorában ezt tanulja meg, ha azt az üzenetet kapja, hogy a bántást tűrni kell, sajnos nagyon valószínű, hogy az élete során felnőttként is rendszeresen bántalmazó kapcsolatban találja magát.

Ha nem választjuk el egyértelműen a rosszat a jótól, a helytelent a helytelentől, a piszkálást a hibázástól, akkor nem tanítjuk meg nekik, hogy melyek azok a helyzetek és kapcsolatok, amiktől óvniuk kell magukat, és azt sem tanítjuk meg, mi az, amit soha nem kell eltűrniük.

Gyógyír és védőpajzs

Ha viszont kifejezzük, hogy a bántás nagyon nincs rendben, azzal azt is üzenjük, hogy a gyerek nem ezt érdemli, ennek nem szabadott volna megtörténnie. Ennél nagyobb gyógyír és erősebb védőpajzs márpedig nem létezik, mert így a gyerek úgy járhat-kelhet a világban, hogy ő egy hatalmas érték, egy kincs, aki nem érdemel semmi rosszat. Ha ezt az üzenetet kapja otthon, akkor meg tudja magát védeni, és nem fog benne ragadni a bántalmazó kapcsolatokban.

Bár nincs kontrollunk rengeteg helyzetben, de az rajtunk múlik, hogyan fog viszonyulni a bántásokhoz: áldozatként viselkedik-e majd a konfliktushelyzetekben, vagy kiáll magáért.

Ahhoz, hogy tisztán átlátható térképet adjunk a kezükbe, roppant fontos, hogy elkülönítsük az érzelmeket a viselkedéstől. Érezni bármit lehet, tenni nem.

Mit és hogyan tegyünk? Hogyan tiltsunk, hogyan fogalmazzunk, miként segítsünk? A cikk folytatása a wmn.hu oldalon olvasható.

Felelős Szülők Iskolája
  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.