Ügyesebb kéz – szebb írás

kislány z betű írását gyakroloja

Ügyesebb kéz – szebb írás

A kéz az egyik legösszetettebb szerkezet az emberi testben. Rengeteg apró izom található benne, ezek összehangolt munkája szükséges ahhoz, hogy ujjainkat megmozdítsuk, hogy tudjunk fogni, szorítani, simogatni.

A gyerekek, ahogy növekednek, egyre több mozgásra lesznek képesek. Elkezdenek ismerkedni környezetükkel, megfogják a körülöttük található tárgyakat, próbálgatják őket, milyen a felületük, kemények-e vagy inkább puhák, hidegek vagy melegek inkább – írta a varazsbetu.hu. Próbálják szétszedni, összerakni a dolgokat, formákba rendezik őket, játszanak velük. Eközben kezük izmai fejlődnek, erősödnek.

Ahogy a játékok egyre bonyolultabbá válnak, az is egyre fontosabb lesz, hogy képes legyen összehangolni érzékszerveinek – elsősorban szemének és tapintásának – a munkáját és kezének mozgását. Ilyen feladat például a gyöngyfűzés, a legózás vagy a színezés.

A finommozgások fejlesztésével fejlődik gyermeke idegrendszere is, ez pedig hozzájárul a diszlexia és az egyéb tanulási zavarok leküzdéséhez.

Otthon is lehet

Ha szeretné, hogy gyermeke ügyesebbé váljon, és szebben írjon, akkor finommozgásait otthon is fejlesztheti. A legfontosabb, hogy ne legyen türelmetlen. Mindig a nagyobb mozgásokkal kezdjék, és úgy haladjanak az apró mozdulatok felé.

Néhány játék, melyek segítségével gyermeke egyre ügyesebbé válhat:

Csiptető

Feszítsünk ki egy madzagot vízszintesen, a gyerekek fejmagasságában, és készítsünk ki minden gyereknek 10 darab ruhacsipeszt. A gyerekek a kötél mellett állnak, lábuk mellett a csipeszek. A feladat felcsíptetni minden csipeszt a kötélre. Egyszerre csak egy csipeszt szabad felvenni a földről, és csak az egyik kezet lehet használni. Az győz, aki először végez.

A csipeszeket használhatjuk különleges képek készítésére is. Rajzoljunk egy fát ágak nélkül, majd vágjuk ki. Az ágak helyére csíptessük fel a csipeszeket. Ilyen módon készíthetünk sündisznót, napocskát, tűpárnát, emberfejet, füves dombot, és persze sok mást is.

Pénztorony

Ha sok apró van otthon, akkor ezzel is játszhatunk. Építsünk tornyot az aprópénzekből. Versenyezhetünk, ki készül el hamarabb, vagy ki tud magasabbat építeni. Az se baj, ha a különböző érmék nincsenek szétválasztva. A válogatás is fejleszti gyermeke finommozgásait.

Célbadobás

Lógassunk fel egy karikát a szabadban vagy egy ajtófélfára a lakásban, és egyre távolabbról dobjunk át rajta egy labdát, babzsákot, vagy összegöngyölt zoknigombócot. Ha a függőleges célpont már jól megy, akkor váltsunk! Most egy kosarat vagy ládát tegyünk ki célpontnak, ebbe kell beletalálni. Természetesen szervezhetünk versenyeket is: hívjuk meg a szomszéd gyerekeket, barátokat egy kis közös játékra.

A többi játék és a teljes cikk a varazsbetu.hu oldalon olvasható.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.