Az élet nehézségein túl kell megtalálni az örömöt

idős férfi

Az élet nehézségein túl kell megtalálni az örömöt

Interjú Müller Péterrel

Élni nehéz, ezt pedig a gyermekeknek is meg kell tanulniuk. Tudniuk kell, hogy találkoznak majd problémákkal – mondta el Müller Péter író, dramaturg, a Gondviselés és a Szeretetkönyv című kötetek szerzője. Hozzátette: ha gyermekként felkészültek a drámákra, később, felnőttként kellő derűvel az örömet is megtalálják. Müller Pétert a nevelésről kérdeztük.

Hogyan nevelhetünk boldog gyermeket?

Nehéz, szinte lehetetlenség erről általánosságban beszélni. Minden szülő és gyermek más és más, éppen ezért minden szülő másként nevel, és minden gyermeket másként kell nevelni. Amennyit mégis el lehet mondani a nevelésről, azt Vekerdy Tamás gyermekpszichiáter kiválóan írta meg Érzelmi biztonság című könyvében.

Ha nincsenek is csodaszerek, milyen tanácsokkal látná el a szülőket?

Tudniuk kell, hogy a nevelés ön- és emberismeret kérdése. Nagy baj, ha a szülők nem veszik észre, gyermekeik különböző sorsot hordoznak. Vannak például olyan, akár ötgyermekes anyák és apák, akik nem ismerik fel, mindegyik gyermekük más-más céllal érkezik a világra. A modern felfogás egyik nagy problémája, hogy a nevelést csodaszerként emlegeti: stratégiákat kíván adni arra, miként ruházhatunk fel valakit adott személyiségjegyekkel. A megfelelő módszert viszont nem a cél, hanem a gyermek határozza meg.

„Mesteri tekintetre” volna a szükség ahhoz, hogy biztosan lássuk, mit hozott magával gyermekünk, de sajnos egy szülő sem rendelkezik ezzel. Hogy mégis segíteni tudjuk gyermekünket sorsa beteljesítésében, kiváló emberismeretre van szükség, ami bizonyos fokú intelligenciát követel meg. Emellett azt is meg kell említeni, hogy a nevelés egy hármas tánc, tehát abban az anyának és az apának éppen olyan fontos a szerepe.

 

Ha kellően odafigyelünk gyermekünkre, jöhet a következő lépcsőfok a boldogságra való nevelésben.

Boldogságra nem igazán lehet megtanítani senkit. Leginkább arra kell nevelni a fiatalokat, hogy derűs, erős emberek váljanak belőlük, akik megtalálják helyüket a problémákkal, drámákkal kikövezett életben. Tudniuk kell ezeken túl megtalálni az örömöt, ami csak akkor érhető el, ha fel vannak készülve az akadályokra.

Hogy mi is a nevelés célja, hogy a boldogság helyett fontosabb a derű, azt a szülőnek kell felismernie, majd arra megtanítania gyermekét. Ahhoz azonban, hogy egy szülő nevelni tudjon, tudnia kell saját sorsát is irányítani – ehhez kell az önismeret. Ha ezt nem tudja megtenni, gyermekétől sem várható el ugyanez.

Lát erre jó példát?

Igen. Két hete halt meg az egyik jó barátom és a felesége. 12 éves fiúkkal pár napja találkoztam a temetésen. Sajnos már nem tudom megkérdezni az apukát arról, mi volt olyan nagyszerű abban a nevelésben, melyet fiának nyújtott. A gyermek ugyanis csodálatosan fogadta a történteket. Gondolok ezalatt arra, hogy talpon tudott maradni, ritkán egy-egy mosolyra is képes volt. Ez azért nem semmi. Jó példákat láttam egyébként sportolói múltam kapcsán is.

Talán a mértéktartás miatt állhat itt a sport jó példaként?

Igen. Egész életemben sportoltam. A sport segítségével kiválóan meg lehet tapasztalni azt, hogy mit lehet engedni és mit nem. A sport céltudatosságra nevel, összeszedettséget, talpraesettséget követel. Hét unokám közül az egyiket nemrég vittük el karatéra, és szerencsére ott is ragadt.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.