Lehet büntetés nélkül gyereket nevelni?

Lehet büntetés nélkül gyereket nevelni?

Szeretnénk, ha minél többen válaszolnának igennel erre a kérdésre!

Az Értsünk szót tréning program egyik alkalmát teljes egészében a büntetés témakörének szenteltük, illetve az azt helyettesítı módszerek a tárgyalásának, amelyekkel elkerülhetjük, hogy büntetnünk kelljen gyermekünket. Amikor feltesszük a kérdést, hogy a büntetés elkerülhető-e, akkor általában a legpozitívabb válaszok is csak addig jutnak, hogy „bizony jó lenne, de hogyan?”

Először is, nagyon fontos, hogy tisztázzuk: mi is a büntetés, annak mi a mechanizmusa, és mindez miért nem hatásos a gyermeknevelésben. A büntetés alapvetően arra irányul, hogy a gyermekkel „megfizettessük” a hibáit illetve a helytelen viselkedését. Ezzel szemben a büntetést helyettesítő módszerek arra összpontosítanak, hogyan tudjuk megteremteni azt a helyzetet, hogy a gyermekek hibáikból tanulhassanak, és hogyan tudjuk elősegíteni az együttműködés készségének fejlődését.

A testi fenyítés – legyen az akármennyire is enyhe – a privilégiumok megvonása, illetve a büntetésbe állítás nem különösebben hatékony módszerek a gyermekek esetében, hiszen azt próbáljuk elérni, hogy a gyermekünk jobban viselkedjen, miután valami kellemetlen helyzetet hoztunk létre számára. Pedig a valóságban a gyermekek sokkal pozitívabban teljesítenek, amikor jól érzik magukat a bőrükben, mint amikor nem. Azzal, hogy elküldjük a szobájába, hogy „gondolkodjon el mit csinált” csak azt érjük el, hogy azon fog gondolkodni, hogyan tudná legközelebb a hasonló szituációkat megúszni, esetleg hogyan vegyen elégtételt a szülőn, vagy ami még rosszabb, arra koncentrálhat, hogy milyen rossz ember is ő.

 A büntetést elkerülő módszerek lényege az, hogy a gyermeknek megadjuk a lehetőséget, hogy helyrehozhassa a hibát, amit okozott. Ez sokszor nem egyszerű, legtöbbször a beidegződött szülői reflexek miatt. Például minden áron szeretnénk gyermekünket megóvni a világ negatív hatásaitól – miközben egyébként hegyi beszédet tartunk neki és fenyegetjük kellő gyakorisággal. Ebből az óvó szülői reflexből adódik az, hogy amikor a gyermek hibázik a sok korholás után végül a szülők oldják meg a helyzetet helyette. Ebből a gyermek azt tanulja meg, hogy elég csak „túlélni” a viharos időszakot, majd anya és apa úgyis megenyhülnek, és végül minden rendbejön anélkül, hogy a gyermek bármit is tett volna a helyrehozás folyamatában. Amikor például elveszít valamit többedszerre, akkor első reakcióból hosszasan kifejtjük, hogy milyen felelőtlen és semmire soha nem tud vigyázni. Majd megfenyegetjük, hogy ezentúl nem kap soha semmit tőlünk, mert úgysem tud vigyázni a dolgaira. Kis idő után azonban a szülő már azon töpreng, miként is lehetne pótolni az elveszett tárgyat – persze hozzáteszi, hogy ez volt az utolsó alkalom, mint ahogy legutóbb is ezt mondta… Gyermekek többségénél hosszú távot figyelembe véve jobban működik, ha nem prédikálunk, és nem szidjuk le gyermekünket, negatívan minősítve őt, hanem inkább nyugodt légkörben elmagyarázzuk, hogy most nem pótoljuk az elveszített tárgyat, a hiányt a gyermeknek kell megoldania. Fontos, hogy ne kerekedjen példabeszéd ebből a szituációból, hiszen minél fiatalabb a gyermek annál kevésbé érti meg a tett és következmény szóbeli értelmezését. A gyermekek sokkal inkább értenek a tettek nyelvén. Nagyon fontos, hogy ez a rövid beszélgetés nyugodt légkörben történjen, amikor a gyermek képes racionális erőforrásait mozgósítani – tehát ne olyankor, amikor éppen sír, mert a tárgyat elveszítette. A nyugodt légkör elérése nem minden esetben triviális, de a szülők ismerik gyermekeiket annyira, hogy a legtöbb esetben tudják mi az ami használhat – például nyugtató zene, egy bizonyos helyszín, vagy éppen csak a szülő nyugtató jelenléte.

A legfontosabb itt is – ahogy a gyermeknevelés minden területén – a következetesség. Ha valamit mondunk, akkor azért helyt is kell állnunk, így ne mondjunk olyat, amit nem tudunk megtartani.

Legyen egy gyakorlati példa a gyermekek veszekedésére az autó hátsó ülésén. Indulás előtt tisztázzuk a szabályokat, ha veszekedni kezdenek, mi félrehúzódunk, megállítjuk az autót és addig könyvet fogunk olvasni, amíg a hátsó ülésen a vitát meg nem oldják és készen nem állnak az út folytatására. Ezt ismételtessük el velük indulás előtt, hogy megbizonyosodjunk, megértették, amit mondtunk. Ezután útra kelhetünk. Amint kitör a háború a hátsó ülésen, mi félrehúzódunk, megállítjuk az autót és elkezdjük olvasni a könyvünket, amit magunkkal hoztunk – végszükség esetén olvasgathatjuk az autó kezelési útmutatóját is. Ne szóljunk egy szót sem. Ez kulcsfontosságú (mivel elismételték indulás előtt a szabályt, ezért tudjuk, hogy tisztában vannak azzal, miért álltunk meg)! Ha beszállunk a vitába, azzal a motivációval, hogy majd mi „döntő bíróként” felgyorsítjuk a vita lezárását, akkor hamar azt fogjuk tapasztalni, hogy a vita részesei vagyunk. Ezt nem érdemes megkockáztatni. A gyermekek addig veszekednek, amíg van kivel. Ha hagyjuk, hogy eldöntsék egymás között, akkor hamar megunják és amúgy is kellemetlen lesz számukra a szituáció, és kérni fogják, hogy induljunk tovább. Amikor jelzik, hogy készek továbbmenni, akkor újra el lehet indulni. A lényeg a következetesség.

Ha először gyakoroljuk a következetességet, akkor lehet, hogy még nem lesz teljes a siker, de nagy átlagban a gyermekek 3 alkalom után képesek megtanulni, hogy ha mondunk valamit, akkor azt komolyan is gondoljuk. Minél többet gyakoroljuk, annál könnyebben fog mőködni.

Összefoglalva az eddigieket: a büntetéssel a gyermeket stratégiailag feloldozzuk, és a számlát kiegyenlítjük; míg a büntetést elkerülő módszerekkel a tettével és annak következményével szembesítjük a gyermeket, majd hagyjuk, hogy az okozott problémával saját maga birkózzon meg.

Befejezésként néhány szó a testi fenyítésről, annak mértékétől függetlenül:

1. A gyermek a veréssel azt tanulja meg, hogy teljesen rendben van az, ha verekszik, amikor dühös, csalódott vagy más negatív érzés keríti hatalmába.

2. A verés fizikai sérülést okozhat a gyermeknek.

3. Ahelyett, hogy azt tanulná meg a gyermek, hogyan változtathat viselkedésén, a félelem inkább arra fókuszálja figyelmét, hogy a következő alkalommal, hogyan tudná elkerülni, hogy lelepleződjön cselekedete.

4. Azok a gyermekek akik figyelemre vágynak a verés jutalmazással egyenértékő, ugyanis a negatív figyelem is jobb annál, mint ha egyáltalán nem kapnának figyelmet.

Az Értsünk szót! c nevelést segítő módszerről  és kurzusokról itt olvashatnak!