A tervek szerint maradnak az eredeti érettségi időpontok és szóbeli is lesz idén

A tervek szerint maradnak az eredeti érettségi időpontok és szóbeli is lesz idén

A kormány nem tervez változtatni az érettségi szabályain és időpontján sem – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára az operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.

Az érettségi vizsgákig még csaknem négy hónap van hátra, de a tervek szerint minden marad az eredeti időpontban és felállásban.

Maruzsa Zoltán a sajtótájékoztatón kiemelte: az írásbeli és szóbeli vizsgákat egyaránt meg szeretnék szervezni. Az érettségi vizsgákra – ahogy a felsőoktatási felvételikre is – a hagyományos február 15-ei időpontig lehet jelentkezni – tette hozzá.

Szerinte a tavalyi év bebizonyította, hogy a járványügyi keretek közt is biztonságosan meg lehet rendezni a vizsgákat. Tavasszal ugyanis csaknem 80 ezer, ősszel pedig további 30 ezer tanuló érettségizett le úgy, hogy sehol sem alakult ki fertőzési góc – mondta a köznevelésért felelős államtitkár. Szerinte a tavalyi tapasztalatok alapján a felkészítést a digitális oktatásban is el tudják látni az iskolák, a tavaszi érettségi vizsgák eredményei a digitális munkarend ellenére megfeleltek az elmúlt öt év átlagának.

Maruzsa Zoltán arról is beszélt: a tavaszi félévben kevesebb személyes kontaktussal, főként online módon megtartják a – pénzügyi, fenntarthatósági és digitális – témaheteket, valamint szintén készülnek májusi a nyelvi mérésekre és az országos kompetenciamérésre is. Ezek az írásbeli tesztek a tantermenkénti tíz fős beosztással a bevált biztonsági intézkedések mellett megtarthatók – mondta.

A cikk folytatása az eduline oldalon olvasható.

forrás: eduline.hu

Felelős Szülők Iskolája
  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.