Profi tippek egy magyartanártól: így hozhatjátok ki a maximumot a középiskolai felvételiből

magyar felvételi

Profi tippek egy magyartanártól: így hozhatjátok ki a maximumot a középiskolai felvételiből

Pár nap múlva lesz a 2021-es középiskolai felvételi. Jó hír, hogy addig még van egy kis időtök a gyakorlásra. Cikksorozatunk első részében Szabó Roland magyartanárral beszélgettünk, és a feladatsorral kapcsolatban gyűjtöttünk össze nagyon fontos szabályokat és típushibákat.

 

Bár még a hónap végéig marad a távoktatás a középiskolákban, ez nem befolyásolja a pár nap múlva esedékes középiskolai felvételiket. Mivel azonban az elmúlt pár hónapot sok helyen a káosz jellemezte, úgy döntöttünk, egy kicsit segítünk a középiskolába készülőknek és Szabó Rolanddal, a Budapest XIV. kerületi Szent István Gimnázium magyar szakos vezetőtanárával beszélgettünk arról, mi lesz a feladatsorban és hogyan érdemes a hátralévő időben készülni, hogy élesben minden a lehető legjobban menjen.

 

Eduline: Az érettségivel szemben, ahol a középszintű vizsga nagy része egy szövegértési feladat, a nyolcadikos felvételizőknek a szövegértés mellett nyelvtani feladataik is vannak szép számban. Van bármilyen különleges módszer arra, hogy a felvételizők teljesen fel tudjanak készülni?

Szabó Roland: A középiskolai felvételiben a Nemzeti Alaptanterv által javasolt ismereteket kérik számon. Az irodalmi tudás nem jelenik meg a felvételin, így legfőképp a magyar nyelvi órák feladata a felvételizők felkészítése. A nyelvtani ismeretek jelentősebb mértékben jelennek meg a felvételin a nyolcosztályosoknál, a hatosztályos képzésre felvételizők esetében ugyan kisebb a számonkért nyelvtani rész, de a vizsgapontszámok arányában megegyeznek a nyolcadikossal. A felkészülésre különleges módszer nincs, csak bevált, viszonylag hagyományos módszerek.

Az általános iskola magyar nyelvi oktatása tulajdonképpen erre a megmérettetésre koncentrál. Emellett a gimnáziumok többsége tehetséggondozó szakköröket is tart – jelen esetben online –, én is tartok három ilyen felkészítő kurzust. Az online felkészítők foglalkozások célja más nem lehet, mint a felvételi típusú feladatok sokaságának gyakorlása, valamint a hiányosságok tanári magyarázat mentén történő pótlása. A tehetséggondozó szakköröket azért is emelném ki a felkészülés kapcsán, mivel ezek a foglalkozások csak a típusfeladatokra koncentrálnak, így nagy előny ez azoknak a gyerekeknek, akik a típusfeladatokkal tisztában vannak.

 

E.: Milyen témaköröket és típusfeladatokat kell átnézni? 

Sz.R.: A felvételi feladatsor abszolút felbontható csakúgy témakörökre, mint típusfeladatokra is. Ezeknek az ismerete már fél siker a felvételin, ugyanis biztonságérzetet ad a felvételizőknek. A leggyakoribb témakörök a következők: grammatikai (nyelvtani) ismeretek, stilisztikai ismeretek, nyelvi frazémák (állandósult szókapcsolatok) és szólások, közmondások, nyelvi kommunikációs alapvetések, helyesírás és nyelvhelyesség.

 

  • A nyelvtani témakörön belül a legesélyesebb kérdések a hangzótörvényekre, a szófajokra, a mondatrészekre valamint a hangalak és jelentés viszonyára (rokon értelműség, több- és azonos alakúság) vonatkoznak;
  • a stilisztikai ismeretek főképp a verses feladatoknál kerülnek elő, ahol a leggyakoribb költői képeket és alakzatokat kell felismerni (hasonlat, metafora, megszemélyesítés, alliteráció, ellentét);
  • a szólásokon és közmondásokon belül a mindennapi beszéd során gyakran előkerülő szólások és közmondások magyarázatai vagy azok ismerete a feladat;
  • a kommunikáció témáin belül a köznyelvi beszéd fordulatai, míg a nyelvhelyesség és helyesírás témáin belül a köznyelvi normától eltérő helytelen nyelvi jelenségek javítása illetőleg a hibás helyesírással írt szövegek javítása a feladat.

 

A típusfeladatokat négy nagy részegységre lehet bontani: nyelvi fejtörő (szavak, kifejezések kitalálása információk alapján); a konkrét nyelvtani, stilisztikai, nyelvhelyességi ismereteket számonkérő, rövid választ igénylő feladatok; a szövegértés s nem utolsó sorban a szövegalkotás (fogalmazás). Tapasztalataim szerint a nyelvi-logikai feladatoknál – szókirakók, nyelvi fejtörők – viszonylag több a hibapont, ugyanakkor nagyobb a hibázási lehetőség a mondatrészekkel kapcsolatos feladatoknál, a szólások és közmondások kérdésénél is.

A hibákat folyamatos gyakorlással lehet minimalizálni. Az állandóan visszatérő típushibák a gyakorlás hiányából adódnak főképp.

 

Íme néhány jótanács a fogalmazások kapcsán, amik a típushibák kivédést célozzák: a külalak fontos szempont, így, ha javításra kerül sor a szövegben, akkor egy vízszintes vonallal kell áthúzni a hibás részt; a témától semmiképp ne térjünk el; az igekötők helyesírásával legyünk tisztában; kerüljük a gyakori szóismétléseket valamint indokolatlanul ne kezdjünk kötőszóval mondatokat. A felsoroltaknál lényegesen többször azonban a következő nyelvi problémával szembesülünk: a tegeződéssel. Tehát ne fogalmazzunk egyes szám második személyű megszólításokban (például hibás megfogalmazás: „Ha ügyes vagy és felkészült, akkor neked is sikerülhet…”, helyette fogalmazzunk tárgyilagosabban: „Aki ügyes és felkészült, annak sikerülhet”).

 

E.: 45 perc 10 feladatra, köztük egy szövegértésre és egy fogalmazásra, amire a feladatsor szerint is 10-15 perc kell legalább. Hogyan lehet jól beosztani az időt?

Sz.R.: A javaslatom a következő szokott lenni: a legtöbb időt a legtöbb pontot hozó feladatokra érdemes szánni, tehát a kérdésedben is említett szövegértési feladatra és a fogalmazásra. Ebből adódón az egy-egy pontot jelentő feladatok fölött nem érdemes sokat időzni, amennyiben problematikus a megválaszolásuk, érdemes továbblépni, s majd a végén visszatérni.

 

A cikk folytatása az eduline oldalon olvasható.

forrás: eduline.hu

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.