Olyan lemaradást okoz az iskolákban a távoktatás, amit hosszú évek alatt lehet csak ledolgozni

digitális

Olyan lemaradást okoz az iskolákban a távoktatás, amit hosszú évek alatt lehet csak ledolgozni

A Hajdú-Bihar megyei Toldon az Igazgyöngy Alapítvány fenntartásában működő Toldi Tanoda egész évben tart egyéni foglalkozásokat több mint 60 óvodás, általános iskolás és középiskolás diáknak.

Tavasszal mindenféle koncepció nélkül álltunk át távoktatásra: a kisebbeknek egyéni foglalkozásokat tartottunk, a nagyobbaknak az iskolai tananyagban próbáltunk segíteni ügyeleti rendszerben. Sokszor nem álltak rendelkezésre az eszközök, és bár tudtunk mobilinternetet szerezni, a digitális kompetenciák hiánya még így is gyakran nehezítette a munkát

– meséli Lencse Máté. A tanoda vezetője szerint amit a távoktatás középiskolások körében bevezetett második szakaszában tapasztaltak, az már jobban hasonlított a digitális oktatásra.

Már az őszi jelenléti oktatás idején is kaptak feladatokat Google Classroomban, és így az átmenet sem jelentett olyan radikális változást, mint tavasszal. A feladatok színesebb skálája jelenik meg az órákon, videókat néznek, tehát nem csak annyi történik, hogy a tanár feladatot ad fel, amit online kell visszaküldeni.

A tanoda is nyitva maradt, így személyesen, vagy házról házra járva tudnak segíteni a járványügyi intézkedések betartása mellett.

Úgy látom, hogy mostanában érkeztünk meg a nulla pontra, mert eddig mínuszban voltunk

– értékelte Lencse a távoktatás eddigi tapasztalatait.

 

Felerősíti az egyenlőtlenségeket

Orbán Viktor miniszterelnök (2021. január 08.) pénteken jelentette be, hogy az eredeti tervhez képest a magyar középiskolák hétfőn mégsem térhettek vissza a jelenléti oktatáshoz, és a középiskolai távoktatás legalább február elsejéig megmarad. A távoktatás fenntartása járványügyi intézkedésként valószínűleg a tanárok és a diákok többsége szerint is fontos és szükséges.

Ugyanakkor a tavaszi tapasztalatokat feldolgozó, mostanában publikált nemzetközi kutatások, és a tanárok tapasztalatai alapján is nagy, és a távoktatásban töltött hónapok növekedésével csak egyre nagyobb annak az esélye, hogy

a távoktatás olyan lemaradást fog eredményezni, amit évekig tart majd ledolgozni, ha egyáltalán sikerül.

Azt már tavasszal is tudni lehetett a tanárok és a diákok beszámolói alapján, hogy a távoktatásra való hirtelen átállás hatalmas káoszt okozott a magyar iskolákban.

 

Magyarországon Keller Tamás és Kiss Hubert János az általános iskolás diákok esetében mutatta meg kísérleti módszerrel, hogy a jobb társadalmi hátterű diákok jobb teljesítményre voltak képesek a távoktatásban. A tavaszi lezárások nemzetközi tapasztalatairól azonban az utóbbi időszakban megjelenő nemzetközi kutatások alapján is egyre többet lehet tudni:

  • egy tanulmány a 8 hétig tartó hollandiai iskolabezárások hatásait vizsgálva arra jutott, hogy az általános iskolások körében a távoktatásnak nagyjából olyan volt a hatása, mintha ebben az időben szinte teljesen kimaradtak volna a diákok az oktatásból. A vizsgák alapján a diákok általános képességei is romlottak, viszont sokkal nagyobb volt a visszaesés a konkrét tananyagot ellenőrző kérdéseknél.
  • Egy németországi hatásokat vizsgáló kutatásból az derült ki, hogy a jelenléti oktatásban elérhető közvetlen tanári segítség hiányát leginkább a rosszabb tanulók érezték meg, akiknek nagyjából felére csökkent az órai részvételen kívül tanulással töltött ideje az online oktatás hatására.
  • Egy amerikai kutatás azt mutatta meg, hogy a gazdagabb, jobb internet hozzáféréssel rendelkező régiókban a karantén idején több internetes keresés irányult online iskolai tananyagokra, amiből arra lehet következtetni, hogy a magasabb osztályhelyzetű diákok könnyebben tudnak alkalmazkodni a távoktatáshoz.
  • Ugyanez derült ki egy angol diákokat vizsgáló kutatásból is.
  • Egy másik amerikai kutatás pedig azt mutatta meg, hogy egy matematikai témájú e-learning oldalon az év elejéhez képest az irányítószámuk alapján alacsony jövedelmi hátterű diákok által elvégzett feladatok száma 41, a közepes jövedelműeké 31 százalékkal csökkent, miközben a jómódúaké nem változott.

A tanulmányok következtetéseiről és a saját tapasztalatokról négy magyar iskola vagy tanoda képviselőjével beszélgettünk. A tanárok között volt kifejezetten hátrányos helyzetű diákokat tanító, vidéki technikumban jellemzően munkásosztálybeli hátterűeket tanító, és budapesti elitgimnáziumban oktató is. Beszámolóik alapján Magyarországon is egyértelműen érződik, hogy

a távoktatás legnagyobb vesztesei a fiatalabb, hátrányos helyzetű diákok, miközben minél idősebb és gazdagabb egy diák, annál könnyebben tud alkalmazkodni az online oktatáshoz.

 

A szorzótáblától az alapműveletekig mentek vissza a karanténban

A cikk folytatása az g7.hu oldalon olvasható.

 forrás: G7.hu

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.