Év eleji visszatérés – Tanáriból jelentem

tanáriból jelentem

Év eleji visszatérés – Tanáriból jelentem

Visszatérni egy több hetes nyári pihenőről sosem egyszerű. Főleg úgy nem, hogy előtte hosszú hónapokig megfeszített tempóban dolgoztál, vállalva annak egészségügyi kockázatát is. Utána azért elképesztően jó volt vírus réme nélkül szabadon létezni.

 

Ilyenkor nyár végén valami megmagyarázhatatlan őserő, szakmai alázat és emberség rántja össze a kollektívát. A félelmetesen változó, bizonytalan világban vannak sarokpontok egy augusztusi iskolában. Jön a tankönyv, pakoljuk. Eljött az első nap, hát értekezünk. Megalakulunk, aláírjuk, elindítjuk. Értekezünk nagyban, tagozatonként, munkaközösségenként. Elővesszük a tanári kalendárium idei frissen vásárolt példányát és megfogadjuk, hogy idén biztosan szépen vezetjük, rendeltetésszerűen használjuk és nem írunk bele összevissza. Átnézzük a tanév rendjét, tervezünk már párhuzamosan jelenléti oktatásra és óvatosan a B-tervre, az online-ra is. Ha elblicceltük az évvégi papírszanálást, most biztos megbánjuk. Ha volt festés és minden szanaszét, most lesz mit keresnünk.

 

Kréta IFM modul

 

Aztán jól belecsapunk és szakmázunk is. Megnézzük a tanmeneteket, belepiszkálunk, javítgatunk, vitázunk egy jóízűt a kötelezőkről, vizsgatételekről. Ha angol-és német tanárok vagyunk, akkor pedig lubickolhatunk egy új lehetőségben a KRÉTA felületén a Digitális Kollaborációs térben a Feladatok –> Nyelvi feladatok menüpontokon az IFM tanári felületére jutva. El sem hisszük, hogy ilyen van és ingyen elérhető minden KRÉTA-s diák és tanár számára. A Xeropan fejlesztésében nyelvi tanárok által kidolgozott rendszer több mint 3400 interaktív feladatot tartalmaz, különböző nyelvvizsga szintekhez igazodva.

 

KRÉTA IFM bejelentkezés

 

Az is biztos, hogy nem a legkedvesebb év eleji teendőink közé tartozik az adminisztráció és a felületeken sem minden esetben barangolunk, keresgetünk önfeledten, de most tényleg érdemes belemerülni. Született valami olyan lehetőség, amely nem csak a nyelvtanárokat villanyozza fel, de őket különösképpen. A tanítás-tanulás eszköztára kibővült néhány kattintással új galaxist teremtettek. Sok esetben elfelejthetjük a magnó cipelését, a fénymásolt feladatlapokat, a munkafüzetek ellenőrzését, a frontális órákat. Helyette elkészült egy jól felépített rendszer, amelyen nyelvtanárok dolgoztak, akik több ezer órát tanítottak már, így jól tudják, hogy kontextusba kell helyezni a tananyagot életszerű szituációkkal, mert így adnak használható tudást és akkor korszerű a nyelvtanulás, ha digitalizációról, önszabályozó tanulásról és játékosításról beszélünk. Ezzel a koncepcióval készült ez a mindenki számára akár gépen, akár telefonra letölthető appként használva jól működő nyelvtanulási modul.

Mindez egy izgalmas kerettörténetbe van ágyazva, amellyel különböző szinteken kell utat bejárnunk, haladunk az időben a bábeli zűrzavartól indulva. A NAT szerinti célszinteknek megfelelően 12 szint bejárása során építjük fel magunkat. Szintenként 5 téma kapcsolódik a történethez, ezekhez pedig leckecsoportok. Mindezek pedig lendületes friss és informatív videótartalmak, hanganyagok köré épülnek.

 

KRÉTA IFM leckecsoportok

 

Nem szavakat, hanem kifejezéseket és szókapcsolatokat tanít, így a diákok félig tudat alatt tanulnak meg nyelvhasználati módszereket, ezzel azonnal alkalmazható tudást szereznek. Találkoznak a fordítással, és ki is mondja, majd mondatja velük a tartalmakat. Ezután kapcsolják hozzá a képeket. Majd a legvégén a nyelvtant is megmagyarázza egy könnyen elsajátítható formában a beépített nyelvtani magyarázat- illetve feladattár.

Ráadásul nem csak a komplex tananyag elérhető, de a tanított csoportokkal zajló munka is tökéletesen nyomon követhető (diákonként, csoportonként, készségenként, feladatonként) admimisztrálható, hiszen a Xeropan Classroom az e-naplóval is össze van kötve. Miután pedig számítógépen és telefonon is megoldhatók, így nincs kifogás.

Egyik legnagyobb ellenségünk a motiváció hiánya, kihívásunk pedig a tanulók érdeklődésének fenntartása. Egy ilyen innovatív, friss fejlesztés, amely munkánk valamennyi területén újítást, támogatást ad, minket is lelkesíthet és ,,beszippanthatja” a gyerekeket is. Ki tudna ellenállni annak a házifeladatnak, amihez a telefonján kell lógnia? Mi pedig pontosan látjuk mikor és mennyi időt szánt a feladatra és milyen sikerrel teljesítette azt, hol kell még támogatnunk őt a tanulás során.

 

KRÉTA IFM csoportok

 

A lehetőség tehát adott lesz mindenkinek, hogy beépítse a napi munkájába ezt az új fejlesztést. Nézegessétek, barátkozzatok vele és ha a nyelvtanári csapat körülöttetek úgy dönt, csatlakozzatok ahhoz a hamarosan elinduló szakmai munkához, ahol ingyenes módszertani segítséget kaptok ezzel kapcsolatban is. Közös szakmai kalandra hív minden nyelvtanárt és iskolát a Xeropan csapata.

Izgalmas lehet így hangolódva készülni, tanulmányozni és beépíteni a nyelvórákba a nyelvi modult. És talán, ha nem csak a nehézségeken tartjuk a figyelmünket, hanem örülünk az új lehetőségeknek, és meglátjuk minden nap azt a néhány örömpillanatot, amiért még itt vagyunk a pályán, könnyebb lesz. Addig pedig számíthattok ránk, a Pedagógus Power csapatára. Mi jelen leszünk, hogy rendszeresen jó példákat, kezdeményezéseket mutassunk be, hogy kapcsolódjunk, megbeszéljünk, lehetőséget adjunk a töltődésre, rekreációra. Szeretnénk, ha lenne miből adnotok az évkezdésre. Mi itt leszünk Veletek. Akár szakmailag, akár emberileg érzitek szükségét a támogatásnak, ránk számíthattok!

 

  • magyar tanár, újságíró, sportszülő

Fülöp Bea

Újságíró, magyartanár és két sportoló gyerek anyukája. Sokévnyi rádiós riporteri munka után fiam születésével elindult egy olyan változás, amely sok újdonságot, fejlődést hozott.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.