Gyerekek, iskola, reakciók – L. Ritók Nóra írása

Gyerekek, iskola, reakciók – L. Ritók Nóra írása

A szeptember mindig nagyon nehéz. Idő kell, mire visszarázódnak a gyerekek az iskolába, mire képesek azok között a szabályok között működni, amit vagy a rendszer ír elő, vagy mi alkotunk meg, sok esetben velük együtt, közösen. A pedagógusnak nálunk ilyenkor a legnagyobb feladata tudatosítani a kereteket, amelyek között a gyerekekre szabott lehetőségek sorát adja, meghagyva nekik a szabad döntés lehetőségét is. L. Ritók Nóra írásából idézünk.

Mert mi ebben hiszünk, hogy így fejleszthetők a legjobban a gyerekek, a szükséges korlátokkal, de a szabad döntések lehetőségével, folyamatosan fenntartott pozitív légkörben – írja blogbejegyzésében L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője.

Mert ha nincs korlát, szabály, keret, akkor nem érzi biztonságban magát a gyermek, nem tud mihez viszonyulni, viszont ha csak ez van, akkor meg nem tudja megtanulni a szabadságot, a saját döntések jelentőségét és értelmét.

Mindig kell egy hónap, mire megnyugtatóan kialakul ez. Persze ez nem azt jelenti, hogy októberben már Kánaán van, aki szegregált, csak halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket tanít, az pontosan tudja, hányféle új történés, hatás teszi újra és újra próbára a pedagógiai munkába vetett hitet, de akkorra azért már több a nyugodt légkörben zajló óra.

Reakciók: szülői háttér megjelenése az iskolában

Addig viszont mindennél élesebben rajzolódik ki egy, minden évben egyre rosszabb képet mutató dolog. A szülői háttér, a családból levezethető viszonyulások gyerekeken látható negatív tendenciája. És ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy szegregált iskolában, vagy jobb családi háttérindexű gyerekeket tanító iskolában vagyunk. Mondjuk, nekünk több jut az előbbiből.

Naponta egyeztetünk ilyenkor a kollégákkal, próbáljuk segíteni egymást, megbeszélni a helyzeteket, megoldást keresni. Vagy legalább tartani egymásban a lelket, a gyerekek sokszor rémisztő reakcióit átélve.

  • Meg kell küzdeni minden telephelyünkön a problémákkal. A tavaly kiemelt, majd a családon belül más rokonhoz visszahelyezett gyerekkel, aki időközben megfordult a gyermekpszichiátrián is, és képtelen a többihez úgy szólni, hogy ne bántsa, ne provokálja, vagy ne üsse meg.
  • A másikkal, aki délutánra már maximum csak húsz percig képes figyelni, és aki az egy perce hallott egyszerű feladatot már nem tudja megismételni, de az első adandó alkalommal összeverekszik a másikkal, aki reggel a busznál beszólt neki, és azóta még most találkoztak.
  • A beszélni alig tudó kicsivel, aki most kezdi az iskolát, és a “mi, hol van” közös bejáráson a wc után nincs a csoporttal. Mindenki rémülten keresi, hiszen új épületben van, és még a nevét sem tudja érthetően megmondani, mire mosolyogva bújik elő az egyik falkiszögelésből, mert jó mókának tűnt neki a bújócskázás ebben a pillanatban.

Differenciálni muszáj

Vannak olyan osztályok, ahol a gyerekek kétharmada ilyen, figyelemkoncentráció, feladattudat minimális, külön munka, hogy átfordítsuk a kiabálva beszélgetést a normális hangerőre, és megtaláljuk azt a feladatot, amiben a motiváció van olyan erős, hogy behúzza őket. Közben ott ül persze az egyharmad is, aki csinálná, ezért kell a differenciálás, ők más feladatot kapnak, de az is idő, mire nekik elmondjuk, miközben a többiről egy pillanatra sem terelődhet el a figyelem. Később beáll ez, de az elején kínkeserves, minden évben.

Nekem is volt órám a héten, vegyes korosztály, egy-két ismerős van csak a csoportban, a többivel az idén találkozunk először. De egészen jól haladunk, már tartanak szabályokat, és kezdik érezni az egyéni mozgásteret is. Egy kislányt nem sikerült még megfognom, a többieknél sokkal lassabban halad, mert közben másra koncentrál, pl. most gondosan festi feketére a körmét a tussal, amivel a többiek már rég a formákat rajzolják fel.

Próbálom visszaterelni, átmenetileg sikerül, majd mikor félrefordulok, a többiekhez, folytatja, már gyűrűt is pingál a kezére. Még fél óra van a foglalkozásból, a többiek a feladat vége felé járnak, ő még az elején tart.

Ám váratlanul megjön az anyukája, nem is veszem észre, háttal vagyok a nyitott ajtónak. Pont újabb kísérletet teszek, újabb ötleteket ajánlok neki, de nem tudom kizökkenteni a körömfestésből. Az anyja ráförmed: “mit csinálsz?…nem fog lemenni…”. Mondom, de igen, vízzel lemegy majd, de nem ez most a legnagyobb baj, hanem, hogy nem tudom bevonni a munkába, és keresem, mivel érhetném el, hogy ő is úgy dolgozzon, mint a többiek.

“Nem is akarok járni.” -mondja a kislány, kiigazítva az utolsó körömfestést is. “Akkor jó, akkor nem jössz.”-mondja az anyja. “Azért ez nem igazán jó így..”-mondom- “félévkor tudnak kiiratkozni, mert ez is iskola, művészeti iskola, ahova rendes jelentkezési lappal szeptemberben beiratkoztak.

Ha holnap azt mondja, hogy nem akar az általános iskolába menni, akkor azt is így fogadja?” – kérdezem. “Á, az más…de ez nem iskola”-mondja. ”És különben is” -fordul a gyerekhez- “neked nem is szerdán kellene jönnöd, hanem hétfőn, nem?” “Nem, ekkor kell jönnie, a múlt héten is pont így volt óra.”-mondom, hiszen jól emlékszem, akkor is fél órával hamarabb jött érte, és köszönés nélkül beordított az ajtón a gyereknek, hogy “gyere már!” De úgy látszik, erre sem emlékszik.

“Akkor megyünk vásárolni?”-kérdezi a gyerek, magabiztosan, hiszen érzi, ott az anyja mögötte, és úgyis az van, amit ő akar. Feláll, lényegtelen, hogy még nincs vége az órának, otthagy mindent az asztalon, elégedetten nézegetve a feketére festett körmeit, kifelé indul. “Megyünk hát.”-hangzik a válasz. És elvonulnak, köszönés nélkül.

Ő nem egy hátrányos helyzetű gyermek. Nyolc éves.

A többi gyerek kérdőn néz rám. A hátrányos helyzetűek is. Én pedig érzem, hogy eszköztelenné váltam. Nem a gyerekkel, vele elboldogultam volna előbb-utóbb, beszokna a munkának keretet adó szabályok közé. Hanem a szülővel szemben. Aki nem szab korlátokat, ezért a gyerek kontroll nélkülivé válik.

És talán még egy sztori… Olvasd el L. Ritók Nóra teljes blogbejegyzését a nyomorszeleblog.hvg.hu-n!

(Képek: https://www.facebook.com/igazgyongyalapitvany.hu)

Felelős Szülők Iskolája
  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.