Milyen iskola való az én gyerekemnek?

gondolkozó nő, kérdőjelek

Milyen iskola való az én gyerekemnek?

Épp, hogy elkezdődött az óvodai év, de már most iskolaválasztási dilemmák előtt állnak a felelős szülők. Milyen szempontok alapján válasszak iskolát vagy épp tanárt? A gyermek személyiségét, érdeklődési körét, a család menetrendjét, az iskola alternatív vagy épp hagyományos oktatási módszerét és még ezer szempontot érdemes figyelembe venni mielőtt neki indulunk a nyílt napok garmadának. Milyen iskola való az én gyerekemnek?

A túlgondolás épp oly felelőtlenség, mint a „legyintés”, épp ezért iskolaválasztásban érintett szülőknek szól október 15-én az Iskolába készülünk című előadásunk, mely a Felelős Szülők Iskolája Szabadegyetem 2019/2020 évadának első programja.

Előadónk, Szeszler Anna, méltán ismert és elismert szaktekintély, hosszú évekig főigazgatója volt a ma is nagyon sikeres Lauder Iskolának.

Ezúttal a szülői szempontokat vesszük górcső alá elsősorban a végző óvodások, másfelől az esetlegesen iskolaváltó szülők számára.

Az előadás néhány pedagógiai szemponton igyekszik végigkísérni hallgatóságát, mindezt gyakorlati megközelítéssel. Annát kérdeztük a iskolaválasztás mikéntjéről.

A pedagógiai módszerek milyen mértékben befolyásolják a gyermek fejlődését, eredményeit?

Elhatároztam, hogy a felkérésnek megfelelően most megpróbálok a szülők szemével közelíteni a kérdésekhez, nem pedagógiai módszertanról előadni. Ugyanakkor nem tagadhatom meg magam, igen, szerintem a módszerek nagyon és hosszú távra befolyásolják a gyerekek iskolához, tanuláshoz való viszonyát, például érdeklődésének, motiváltságának fenntartását, fokozását.

Tanárt vagy iskolát válasszunk?

Nem szeretnék kitérni a válasz alól, de a dolog ennél bonyolultabb, hiszen rengeteg egyéb szempont is közrejátszik a végső döntésben. Megpróbálok abban segíteni, mikor melyik szempontot érdemes nyomatékosabban figyelembe venni. A pedagógus megválasztása gyakorlatilag leginkább az első osztályban lehetséges, és ez kétségtelenül egy fontos mérföldkő.

Mi a véleményed a iskolaváltásról, mikor érdemes ezen elgondolkozni?

Még iskolavezetőként is mindig mindenkor a gyerek érdekeit tartottam és tartom ma is a legfontosabbnak a mérlegelés során. Miért merül fel a kérdés? Egy konfliktust kívánunk így megoldani, esetleg megkerüljük azt? Mi lehet más, jobb egy másik helyen? Szóval az okok és a lehetséges következmények árnyalt végiggondolása sokat segít a döntés meghozatalában. Persze itt az az izgalmas, hogy melyek lehetnek konkrétan ezek az okok? Remélem, erre is kitérünk október 15-én.

Ha három, maximum öt szempontot kellene mondanod, ami alapján elsősorban dönteni kellene a szülőknek, akkor melyek lennének ezek, sorrendben ha lehetséges?

Bevallom, én nem tudom, és nem is szeretném megmondani a “tutit”.

• Lehet olyan család, amelyik csak úgy tudja megoldani a hétköznapokat, ha a gyerekük a legközelebbi iskolába jár. Ennek is hallatlanul sok előnye lehet.
• Választhatunk iskolát egy adott értékrendszer miatt, amely közel áll a család elképzeléséhez. Ebben az esetben a folyamatok jól erősíthetik egymást.
• Ha úgy gondoljuk, hogy egy meghatározott “tagozat” a legjobb a gyerekünknek, akkor mindent ennek rendelünk alá …

És sorolhatnám tovább a szempontokat, amelyek igazán csak a gyerek, a család és az iskola ismeretében súlyozhatók.

Létezik-e olyan felmérés, iskolaválasztási tanácsadás, ahol személyesen kaphatnak irányokat, lehetséges megoldásokat az adott gyermek, család igényeire, kérdéseire?

Számos próbálkozás volt és van ezen a téren, de a szülők nincsenek könnyű helyzetben. A döntést a körülmények és egyéb szempontok figyelembevételével végül nekik kell meghozniuk, amíg gyermekük kiskorú. A különböző tanácsadó szervezetek leginkább a problémás helyzetek kezelésére vannak felkészülve. Ugyanakkor létezik olyan szakmai segítség is, amelyik éppen a döntéshozás folyamatán kíséri végig személyesen a szülőt.

Mindezekről az érdeklődés irányának megfelelően igyekszem majd beszélni azoknak, akik rászánják az idejüket, és eljönnek egy beszélgetésre.

Kapcsolódó esemény: itt

A jegyvásárlás és további információk: itt

Iskolába készülünk – szülői szempontok, alternatív és hagyományos pedagógia
október 15. 18h, Villányi úti Konferenciaközpont (Bp. XI. kerület Villányi út 11-13.)

  • Felelős Szülők Iskolája
  • alapító, ügyvezető

Tibenszky Moni Lisa

2 gyermek édesanyja, újságíró, marketing-kommunikációs szakember, sportmentáltréner, life coach, a Felelős Szülők Iskolája alapító ügyvezetője

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.