A Nürnbergi Magyar Iskolában jártunk – avagy a közös értékrend ereje

A Nürnbergi Magyar Iskolában jártunk – avagy a közös értékrend ereje

Közösség, kapcsolódás, értő figyelem és hihetetlen érdeklődés övezte azt a majd 10 órás élményprogramot, amit a Felelős Szülők Iskolája élménykommandó csapata és szakértőnk, Balatoni József, alias Jocó bácsi tartott a Nürnbergi Magyar Iskola meghívására a német városkában.

Kíváncsisággal érkeztünk, nyilván érdekelt minket, hogy miként és milyen körülmények között élnek, dolgoznak, tanulnak itt a szülők, gyerekek. Hogy igaz-e a mondás, hogy itt “kolbászból van a kerítés”? Milyen értékrend a meghatározó? Mit tudunk mi egymásnak adni, a nürnbergi szülők a magyar szülőknek, pedagógusoknak és fordítva?

A gyerekekkel azonnal megtaláltuk a közös nyelvet, ami nem más volt, mint a játék. A magyar iskolába járó majd 100 fős közösségnek tartottunk egy élménynapot,  napközben  a gyerekeknek, délután a felnőtteknek. Különleges kapcsolódás volt ez, hisz a földrajzilag majd 1000 km távolság a valóságban nem is létezett a gondolatok, interakciók szintjén.

A Nürnbergi Magyar Iskolába kéthetente szombaton járnak a gyerekek, 4 éves kortól egészen  a nagy kamaszokig. Tehát hétközben a hagyományos német iskolában tanulnak, és 2 hetente nekiindulnak, akár 100 kilométeres távolságról is, hogy a magyar közösség részeként kapjanak élményeket. Meghitt a hangulat, szinte mindenki valami kis ajándékkal, keksszel, sütivel érkezik.

Az oktatás a szülők nélkül zajlik itt is, és a reggeli búcsú itt sem mindig könnyű, hisz Anyu, Apu beadják néhány órára a gyerekeket egy közösségbe, ahol néha bizony komfortzónát kell ugrani. Soha nem kényszer, inkább egy feladat a szülőknek – amit nagyon becsülök – hogy megtanítsák a gyerekeknek, hogy magyarul beszélni, tanulni, énekelni, játszani fontos és értékes dolog. Ez pedig általában nagyon jól sikerül, talán pont ez az oka annak, hogy még 18 éves kamaszok is járnak ide szombatonként. Nem flegmázzák el, jófejen, jó érzéssel vannak jelen.

Korosztályokra bontva foglalkoztunk a gyerekekkel, volt itt tudományos-felfedező játszóház, ahol lávalámpát készítettünk otthon található anyagokból – olaj, víz, ételfesték és pezsgőtabletta – és hosszú percekig rácsodálkozva néztük a csodás színű cseppformájú alakzatok keveredését. Aztán optikai illúziókkal foglalkoztunk, melyik a kicsi, a nagy, hogyan csap be minket az agyunk? Annyira okosan, szépen választékosan fogalmaztak, magyaráztak egymásnak a látott “csodákat”.
Persze moziztunk is, a Da Vinci TV csatorna szuper filmjeivel hoztuk közelebb a különleges természeti jelenségeket. Imádták, megállítottuk a filmet, kiálltak és előadtak.

 

A nagyobbak közösségépítő játékokon vettek részt, szuperképességeket fogalmaztak meg, kooperációs ernyőt lobogtattak, kialakítva azt a fajta játékos, egymásra figyelő együttműködést, ami talán fontosabb képességeket, készségeket fejleszt, mint bármilyen tárgyszerű tudás.

 

A játékok során mocsáron keltek át, egy kincses szigetre juttatták vissza az ereklyéket és egy összetett történetekből álló képsorozatot is kiraktak úgy, hogy mindenki csak egyetlen elemét láthatta. Nagy nyitottsággal és lelkesedéssel vetették bele magukat minden ilyen feladatba, de ami a legfontosabb, hogy ezeket sikerélménnyel megkoronázva kivétel nélkül teljesíteni is tudták, mert odafigyeltek egymásra, mindenkit meghallgattak és teret engedtek az ötletek, gondolatok érvényesítésére, gördülékenyen kommunikáltak egymással. Ezen értékek pedig az együttműködés, a csapatmunka alapvető feltételei, amelyeket a Nürnbergi Magyar Iskola diákjai gond nélkül, ösztönösen hoztak.

 

Jocó bácsi rendhagyó tanórát tartott a diákoknak, amiben előkerültek a portyázó honfoglaló magyarok tulajdonságai – ezt egy kalandpedagógiai játékkal jól is szemléltették -, volt szó az identitásról, a magyar történelemről és a kultúra érdekességeiről, ahogy Ők látták.

Nagy örömmel és sok játékkal, nevetéssel koronáztuk meg a napot.
Kapcsolódtunk, figyeltünk egymásra és az élménypedagógia széles eszköztárának ajtaját tágra nyitva azt tapasztaltuk, hogy nincs határ, másság köztünk.

A gyerekek őszinte fogadtatása mindennél jobb visszaigazolás arra, hogy az egymásnak szentelt időnél semmi nem értékesebb.

Csodás tanárok tanítanak itt, akik megadják azt, ami esetleg a német oktatási rendszerben hiányos, az érzelmi kapcsolódást, az ölelést, az elfogadást.
Tisztelem a szülőket is, akik a szombat délutánjukat arra szánták, hogy jobb szülővé váljanak és eljöttek a Rendhagyó Szülői Értekezletre, amit Jocó bácsi osztályfőnökségével tartottunk.

Sok őszinte kérdés, amiben az fogalmazódik meg, hogy külföldön, az anyaországtól távol talán még nehezebb feladat a gyermeknevelés, az iskolarendszer itt nagyon szigorú és teljesítményelvű, ezért sok szülő bizonytalan abban, hogy miként segítse meg legjobban gyermekét?! Kérdeztek arról, hogy miként lehet kiküszöbölni a diszfunkciókat, mennyit nyüstöljék a gyerekeket a házi feladattal?
Abban megerősíthettük egymást, hogy az érzelmi háttér, amit itt a családok tudnak megadni a gyermeknek mindennél több, hogy nem feltétlenül az érdemjegyek számítanak csak, sőt..
Számtalan kérdés záporozott felénk, ami azt jelentette, hogy hihetetlen bizalommal voltak felénk. Ez megtisztelő és nagyon fontos számunkra.

Jocó bácsi és mi magunk, a Felelős Szülők Iskolája vezetői – Tibenszky Moni Lisa és Vargacz Alexandra – is a párbeszédben hiszünk, abban, hogy mindenkinek saját megoldást kell találni a problémáira, de ha egy közösségként van platform egymást támogatni, az már fél siker.
Itt van. Fantasztikus honfitársaink élnek itt, összetartanak, közös programokat szerveznek és próbálják a gyermekeiknek megadni a magyar kultúra, nyelv ismeretét és főként azt az érzelmi töltetet, ami mindennél fontosabb.

Nagy élmény volt, hogy itt tölthettünk néhány napot. Nürnberg kedves város, középkori várával, Fachwerk típusú díszes házaival, Dürer kultuszával és a megengedő, elfogadó szemléletével, mely elengedhetetlen ahhoz, hogy a város lakosságát alkotó kb. egyharmad külföldi származású együtt éljen itt Frankföldön.

Aki erre jár, mindenképpen kóstolja meg a helyi forrásvízből készült ízletes világos söröket, a nürnbergi kolbászkát, a Lebkuchent – mézes süteményüket – és sétáljon egy nagyot az óvárosban. A helyiek kedvesek, segítőkészek, a piac – Hauptmarkt – pedig minden évszakban más arcát mutatja.

Jó volt itt magyarként magyarokkal, játszani, beszélgetni, felelős szülőként kapcsolódni.