#hovatovább – Középiskolai Nyílt Napok, Börze és Expo

#hovatovább – Középiskolai Nyílt Napok, Börze és Expo

#hovatovább – Középiskolai Nyílt Napok, Börze és Expo

Mindent (is) a felvételiről, nagylátószögben!

Szempontok, határidők, iskolák és szakmák bemutatkozása, pályaorientáció és munkaerőpiaci lehetőségek, karrierutak – ilyen és hasonló tartalmakkal kíván segíteni a felvételi döntésben a Felelős Szülők Iskolája #hovatovább – Középiskolai Nyílt Napok, Börze és Expo online eseménye.   „A kialakult járványhelyzet miatt az általános iskolás 4. osztályos, 6. osztályos, 8. osztályos, végzős tanulók nem, vagy csak részben tudnak eljutni olyan tematikus pályaorientációs napokra, nyílt napokra és börzékre, ahol a továbbtanulásukról tájékozódhatnának. Ilyen formán jóval kevesebb információ, impulzus alapján kell a diákoknak, szüleiknek és tanáraiknak meghatározniuk, hogy milyen középiskolába jelentkezzenek. Ebben szeretne útmutatót adni a Felelős Szülők Iskolája számtalan virtuális kiállító, előadó bevonásával.

 

Mi a célja a #hovatovábbnak?

A Felelős Szülők Iskolája feladatának érzi a diákok, szüleik és tanáraik információhoz jutását, széleskörű tájékoztatását a középiskolai felvételivel kapcsolatban. Nem célunk, teljeskörű felvételi adatbázist létrehozni, de feladatunk és célunk olyan iskolák, szervezetek, szolgáltatók bemutatása, megismertetése, akik a felvételizők döntéseit segíthetik, akár pályaorientáció, nyelvtanulás, munkaerőpiaci, de elsősorban oktatási területről. Célunk a felvételivel kapcsolatos döntések megkönnyítése, előadások, bemutatkozók formájában, melyre 3 teljes hónapot szánunk, kiemelt 2×2 hetes online képzésekkel kiegészítve.

 

#hovatovább – Középiskolai Nyílt Napok, Börze és Expo

Főszervező:

A Felelős Szülők Iskolája társadalmi vállalkozás, mely 10 éve szerves és meghatározó szereplője az oktatási szegmensnek. Független, szakmai közösség, mely pszichológusokkal, mentálhigiénés szakemberekkel, pedagógusokkal dolgozik azon, hogy együttműködést generáljon, hidat és platformot teremtsen a gyerek-szülő-tanár háromszögben.

 

Feladatunknak és missziónknak érezzük, hogy segítséget és információforrást biztosítsunk a felvételi kapcsán

„Feladatunknak és missziónknak érezzük, hogy a kialakult járványhelyzetben segítséget és információforrást biztosítsunk a szülőknek, diákoknak a felvételi kapcsán, legyen ez akár 4. osztályos, 6.osztályos vagy épp 8. osztályos, végzős diák. A jelenlegi korlátozások okán nincs mód nyílt napokat szervezni, ott személyes kontaktusba kerülni, így nehezebb részletesebb, személyre szabott információt kapni.

Tibenszky MónikaA #hovatovább – Középiskolai Nyílt Napok, Börze és Expo kizárólag az online térben megvalósuló 3 hónapos esemény, mely 2×2 hét börzés időintervallummal jelentkezik, lehetőséget biztosít gimnáziumok, szakgimnáziumok, szakképző intézmények bemutatkozására. Az iskolákon kívül, további oktatási szereplőket is megmutatunk – nyelviskolákat, pályaorientációs szervezeteket, egyéb képzéseket – annak érdekében, hogy minél részletgazdagabb lehessen a szülők és a diákok döntése a felvételit illetően.” – fogalmaz Tibenszky Moni Lisa, újságíró, a Felelős Szülők Iskolája alapítója.

„Szöveges, videós és edukációs beszélgetések, előadások formájában mutatjuk meg a választékot, a teljesség igénye nélkül. Megszólaltatunk iskolaigazgatókat, sikeres diákokat, influencereket, szakértőket, karriertanácsadókat és az utca emberét is. A #hovatovább egy közösségi platform kíván lenni, ahol a továbbtanulás kérdését, a gyerekek fejlesztését, fejlődését nagy látószögből, testközelből vizsgáljuk.

„A teljes rendezvénysorozat, a kétszer kéthetes közösségi médiás eseményen való részvétel mindenki számára ingyenes, a regisztráció már elindult, lehet kattintani.” – mondja, Lisa, aki egyben az esemény háziasszonya is lesz az online térben.

 

Izgalmas, újszerű kezdeményezés a #hovatovább

#hovatovább – Középiskolai Nyílt Napok, Börze és Expo - Balatoni József„Hatalmas szükség van olyan fórumra és platformra, mint amit a Felelős Szülők Iskolája felvállalt az oktatás-felvételi témájában, hiszen most nincs olyan színes, változatos, szakmákat és iskolákat is nagytotálban bemutató börze vagy expo, ahol a diákok és szüleik tájékozódhatnak, információkat gyűjthetnek, saját magukra szabhatják a felvételi szempontjaikat. Izgalmas, újszerű kezdeményezés a #hovatovább, melynek nagy örömmel leszek szakmai házigazdája, Lisa mellett.” – fogalmaz Balatoni József, alias Jocó bácsi, aki tanárként és pályaorientációs szakemberként lesz jelen az online börzén. Ő maga is több cikkel készül – felvételi szempontok, differenciált oktatás, stb. – meginterjúvolja majd Trunk Tomit, a magyar korosztályos síválogatott, influencert a sportról és a tanulásról (is), de különféle szakmák irányában is kikacsintunk majd.

 

A hetente frissülő tartalmakról hírlevélben értesítjük az érintett, regisztrált felhasználókat, akik nem csak szülők lehetnek, hanem akár tanárok is, akik segíteni kívánják a diákjaik iskola, pályaválasztását, hiszen számtalan érdekes videóval is készülünk, amik például azt mutatják be, hogy mit csinál egy újságíró, egy cukrász, egy szakács vagy akár a kertész.

Polus Enikő, mentálhigiénés szakértőnk a szülők felé a kamaszlélekről és a Mit „NEM” akarok csinálni/tanulni – sokszor elhangzó mondat hátteréről beszél majd. Szóba kerülnek tanulásmódszertannal kapcsolatos dolgok Tihanyi Rita gyermekagykontroll oktató tolmácsolásában, motiváció, gamifikáció, mely keretében fiatal sikeres diákok mondják el, hogy Ők milyen utat jártak, járnak be. Kiemelt témaként kezeljük a sportot, a sport és a tanulás kapcsolatát, de a speciális nevelési igényű, ADHD és egyéb „papíros” gyerekek sorsát is.

Foglalkozunk civil – oktatási vonatkozásokkal is; bemutatkozik majd a Kórházsuli, a Szurikáta Diabéteszes Alapítvány és autizmussal foglalkozó szervezet is.

Kulturális tippekkel, múzeumpedagógiai csemegékkel is szolgálunk majd az olvasóinknak, nézőinknek.

 

Tervezett közösségi médiás események, melyek a Felelős Szülők Iskolája 84 ezer fős facebook felületén és a kapcsolódó szervezetek társszervezői felületén kerülnek meghirdetésre:

 

2020. december 1-15. – #hovatovább – Középiskolai Nyílt Napok, Börze és Expo

2021. január 14-28. – #hovatovább – Középiskolai Nyílt Napok, Börze és Expo 2.

 

Mindkét kéthetes online eseményprogram a diákok, szülők és az oktatási szakemberek számára is kínál érdekes és hasznos tartalmat.

Ahogy ígértük, itt bemutatkoznak az iskolák, a nyelviskolák, egyéb fejlesztő és sport szolgáltatók.

 

#hovatovább – Középiskolai Nyílt Napok, Börze és Expo

 

Témák, amiket szakemberekkel érinteni fogunk:

A jövő generációja – mit (nem) tud és mit (nem) akar a mai fiatal?

Diploma kontra szakképzés

Szülői nyomás, gyermeki elképzelés

Hány nyelven beszélsz?

Pályaorientáció – lehet-e, kell-e irányítani, ha igen, hogyan okosan?

Határidők, lehetőségek – felvételi kisokos

Soft skillek, avagy biztos a PISA teszt a legjobb mérés?

HR – kiket keres a munkaerőpiac?

Attitűd, szemlélet, megváltozott igények

COVID generáció – bizonytalanság a jövőben, az oktatásban

Sikersztorik kamaszoktól

Sportoló diák, sportsuli

Más vagyok – „papíros gyerekek” az oktatásban

 

 

REGISZTRÁCIÓ AZ AKTUÁLIS OKTATÁSI TARTALMAKÉRT ITT

 

 

Szervező:

Felelős Szülők Iskolája

www.felelosszulokiskolaja.hu

https://www.facebook.com/felelosszulokiskolaja

https://www.youtube.com/user/FelelosSzulok

 

Az esemény házigazdái:

Balatoni József, alias Jocó bácsi, Jocó bácsi világa

https://felelosszulokiskolaja.hu/szerzo/balatoni-jozsef

Tibenszky Moni Lisa, újságíró, Felelős Szülők Iskolája alapító-ügyvezetője

https://felelosszulokiskolaja.hu/szerzo/monilisa

 

 

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.