Jocó bácsi az autizmusról

Jocó bácsi az autizmusról

Tanárként nagyon fontos, hogy a legjobb tudásunk szerint neveljük, tanítsuk azokat a gyerekeket, akiket a szülők ránk bíznak. Ma már annyiféle állapottal találkozunk az iskolákban, hogy néha mi sem tudjuk, mit is kellene éppen jól tenni… vagy nem tenni…

Balatoni József, alias Jocó bácsi írása az autizmusról a wmn-en.

A gyerek cseperedik, fejlődik, aztán egyszer csak feltűnik, hogy más, mint a többi

Másként reagál, nem kezd el beszélni, fura szokásai vannak. Vizsgálat vizsgálat hátán, majd a diagnózis: autizmus spektrumzavar. Nem betegség, hanem állapot, ami soha nem fog megváltozni, elmúlni. A gyermek persze fejlődik, halad előre, de sosem lesz átlagos, illetve a többség által „normális”-nak titulált.

Az első kétségbeesés után a szülőknek meg kell küzdeniük az előítéletekkel, majd önmagukkal, az egójukkal is. Hiszen melyik apa ne roppanna kicsit bele, ha a gyermeke nem egészséges? Melyik anya ne kezdené el hibáztatni magát a gyermek állapota miatt?

„Hiszen biztos rosszul tettünk valamit, elrontottuk.” Pedig dehogy! Ez a genetika játéka az emberekkel, és a környezeti hatások következménye a magzati korban…

Hosszú út vezet az elfogadásig, és ezt sajnos sok házasság nem is bírja ki

Vagy az anya, vagy az apa úgy dönt, hogy neki ez nem kell, nem tud megbirkózni a helyzettel, nem akar egész életében magyarázkodni, vagy egyszerűen csak gyáva, és lelép, megfutamodik a feladat elől.

Lehet ítélkezni, de amíg nincs valaki ebben a helyzetben, nem tudhatja, hogyan is reagálna valójában. Hiszen mondani könnyű bármit, megtenni már sokkal nehezebb.

Ha a szülők együtt maradtak, akkor jön a következő lépés: ha van nagyobb testvér, akkor meg kell értetni, el kell fogadtatni vele, hogy az ő testvére más. Lehet, hogy sosem fogja megpuszilni, sosem fog játszani vele, és az is lehet, hogy sohasem fog hozzászólni. De attól még szereti, csak a maga módján, és ezt sokszor ki is fejezi, csak tudni kell értelmezni a jeleket. Ha kisebb testvére születik az autista gyermeknek, akkor talán némileg könnyebb, hiszen neki ez lesz a természetes, ebbe születik bele, ebben szocializálódik.

Ha minden jól alakul, adott egy kicsit más, egyedi, de szuperül működő, viszonylag kiegyensúlyozott család…

De még mindig nincs vége a megpróbáltatásoknak, hiszen a rokonok sok esetben nem tudják elfogadni a helyzetet. Nehezen értik, hogy a kisgyerek miért hajlandó csak cipzáras pulcsit felvenni, mi a probléma a gombokkal… Azok ugyanis mindenhol vannak. Pedig mennyivel könnyebb lenne elfogadni azt, hogy ő egyszerűen nem szereti a gombot.

Sokszor pedig a kéretlen, segítő szándékú tanácsok garmadáját kell visszautasítani: „Majd kinövi; itt ez a gyökér, ami segít; locsoljuk le szenteltvízzel, attól meggyógyul; én tudok egy helyet, ahol biztos kihipnotizálják ezt belőle.” Reggelig lehetne sorolni a „nagyszerűbbnél nagyszerűbb” megoldási javaslatokat. Így a szülőknek a saját magukkal vívott harc után másokkal is meg kell küzdeniük az elfogadásért. Igen, sajnos lesz olyan rokon, barát, aki először csak ritkábban jön, aztán pedig eltűnik, vagy éppen jön, de zavarban van, és nem tud mit kezdeni a helyzettel. A szülők pedig nagyokat sóhajtva elfogadják ezt, mert ők persze megértik… még akkor is, ha nagyon nehezen fogadják el.

Ha ez nem lenne elég, akkor pedig hideg zuhanyként jön az oktatási rendszer

Ennek nehézségeiről és Jocó bácsi első autista diákjáról a wmn.hu-n megjelent írásában olvashattok.