Edisonplatform – a ma iskolásaiért

Festékes tenyerű gyerek

Edisonplatform – a ma iskolásaiért

Idén második alkalommal indítja útjára a BridgeBudapest gondolatformáló közössége, az Edisonplatform az Edison100 elnevezésű projektet. A platform megteremtőinek célja ezúttal is az, hogy felkutassák és bemutassák azokat a szervezeteket, kezdeményezéseket, fejlesztőket és jó gyakorlatokat, amelyek a ma gyerekeit a jövőben hasznos tudással és készségekkel vértezik fel.

A Dívány az Edisonplatform stratégiai vezetőjével, Veres Ritával beszélgetett.

Bár már több mint nyolcvanezren látogattak el az Edisonplatform oldalára, sokan vannak még, akik nem ismernek benneteket. Összefoglalnád, mit érdemes tudni rólatok?

A platform mögött álló Bridge Budapest egy magyar vállalkozók által alapított nonprofit szervezet, amely számára fontos, hogy tudás- és teljesítményalapú társadalomban éljünk, és ezeket az értékeket közvetítsük a gyerekeink felé is.

Az Edisonnal – egy mondatban összefoglalva – az a célunk, hogy felkutassuk, elismerjük és minél több embernek megmutassuk Magyarország innovatív, gyerekek fejlesztésével foglalkozó kezdeményezéseit. Újító szakembereket, projekteket, programokat gyűjtünk össze (kutatunk és idén már jelöléseket is várunk) és mutatunk be. Az ő tudásukat megosztva szeretnénk segíteni a szülőket az eligazodásban, és szeretnénk közreműködni abban, hogy minél több mai óvodás, iskolás találja meg a helyét a későbbiekben az értelmes munka világában.

Mik azok a tendenciák, amikre felel ez a kezdeményezés? Miért van szükség a ti munkátokra?

Azt látjuk, hogy viharos gyorsasággal alakul át körülöttünk a világ, a társadalom, a munka fogalma. A World Economic Forum kutatása alapján a ma iskolát kezdő gyerekek 65 százaléka olyan új állásokban fog dolgozni, amelyek ma még nem is léteznek, a mai 15 éveseknek pedig az előrejelzések szerint aktív éveik során 17 munkahelyük lesz 5 különböző iparágban. Ezekre a kihívásokra nem, vagy nem teljes körűen készít fel az iskolarendszer, mi viszont úgy gondoljuk, hogy ezekkel a kérdésekkel már ma el kell kezdeni foglalkozni.

nő fotókat néz

Mik azok a tudáselemek, készségek, amelyekre ma nem készít fel, vagy nem maradéktalanul készít fel az iskola?

Három fontos téma köré szerveződnek a szükséges ismeretek. Kell egy erős tudáskészlet, aminek része a tudományos írástudás, az információtechnológia, a pénzügyi ismeretek és a kulturális és társadalmi alapok is. A második nagy terület a kompetenciáké: itt kap helyet a kritikus gondolkodás, a kreativitás, a problémamegoldás, a másokkal való együttműködés és a kommunikáció, ezek elengedhetetlenek. A harmadik pedig a személyiségről és arról szól, hogyan viszonyuljanak önmagukhoz és a világhoz: ez a kíváncsiság, kezdeményezőkészség, kitartás, irányítás, alkalmazkodókészség és a szociális és kulturális nyitottság területe.

Hogyan tudjuk segíteni a gyerekeket ezeknek a kompetenciáknak és tudásnak a megszerzésében? Mi kell ehhez?

Elsősorban olyan fejlesztők, szakemberek kellenek, akik felismerik, hogy milyen készségekre van szükség, és akik jövőbe mutató tudást adnak át innovatív módon. Kellenek hozzá a szülők is, hogy értsék, hogyan tudják a gyerekeiket támogatni ebben, és kellenek hozzá a vállalatok és az üzleti döntéshozók is. Ez utóbbi meglepő lehet, de ez is nagyon fontos, hiszen ők a jövő munkaadói is. Ez a felismerés áll az Edisonplatform mögött, és ezért gondolkozunk közösségben. Szeretnénk valahogy összefogni mindezt, mert a jövő alakításában mindannyiunknak felelőssége van.

Hogy kerültek fel az Edison100-as listájára a különböző kezdeményezések?

Tavaly Gondolkodó Körünk segítségével mi magunk kutattuk fel az Edison100 szereplőit, csupa olyan kezdeményezést, programot, ami megfelelt a fenti kritériumrendszernek. Idén ezek a feltételek maradnak, de két fontos változás van: már jelölni is lehet a listára, és nagyon számítunk is a szülők véleményére is. Ezzel az a célunk, hogy a talán kevésbé látható, de fantasztikus munkát végző fejlesztőket is megismerjük. A másik, hogy a korosztály 2020-ban már az óvodásokat fejlesztőkkel is számol.

A cél a „gyerekek és szülők fejlesztése” – ezt is olvastam az Edisonplatformról. A szülőket hogyan tudja fejleszteni az Edisonplatform és az Edison 100? Illetve: a pedagógusokat nem célozzátok?

A legfontosabb, amit a szülőknek át szeretnénk adni, az a jövőben (és ma is fontos) tudás és kompetenciák ismerete. Szeretnénk rávilágítani, hogy a tárgyi tudásról inkább a kompetenciák felé tolódik a hangsúly, hogy milyen nagy szerepe van már most is a szociális készségeknek. Az Edison100 lista hiteles gyűjtőhelyként kalauzol el a jövőbe, de nemcsak úgy, hogy elméletben beszél a szükséges kompetenciákról, hanem azt is megmutatja, hol érdemes ezeket megszerezni.

Idén több, szülőket megszólító programot tervezünk, éppen ezért létrehozunk egy Edisonplatform szülői munkaközösséget, hogy minél jobban bevonhassuk a szülőket is a gondolkodásba. Hamarosan indul egy kutatásunk, hogy lássuk az őket foglalkoztató legfontosabb kérdéseket, aggodalmaikat a jövő kapcsán, és tervezünk vállalati szülői napokat is, ahol mélyebben is megismerkedhetnek a jövőbarát kompetenciákkal az Edison100 szereplőinek segítségével.

Illetve van még egy szülői programunk a Fuckup Nights Budapesttel együttműködésben, ahol tanulságos szülői baklövéseket osztunk meg. Úgy gondoljuk, hogyha nehéz is szülői hibáinkkal szembenézni, kell belőlük tanulni, és ez egy fontos felelősség. Nem a tökéletesség a cél, hanem a folyamatos tanulás. A program rendezvényein cégvezetők, pszichológusok, művészek néznek szembe őszintén azzal, ők mit „rontottak el”, és mit tanultak a hibáikból. Érzelmes, elgondolkodtató történetek ezek. Sokszor megáll a levegő a teremben.

Lehet jelölni kezdeményezéseket az edisonplatform.hu oldalon február 25. és március 9. között.
A jelöltekből Gondolkodó Körünk segítségével választjuk ki az Edison100-at március végén, és velük döntünk a kategóriagyőztesekről is.
Az idei Edison100 szereplői április 15-én kerülnek nyilvánosságra, és ekkor kezdődik a közönségszavazásunk, amely április 28-ig tart.
A kategóriagyőztesekre április 29-én derül fény.

 

A teljes interjú a divany.hu-n olvasható.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.