Komposztálás, klímavédelem, állatok élőhelyének megóvása, túlköltekezés, túlfogyasztás megállítása – ezzel mind foglalkoznunk kell a fenntarthatóság jegyében

Fenntarthatósági Tankönyv

Komposztálás, klímavédelem, állatok élőhelyének megóvása, túlköltekezés, túlfogyasztás megállítása – ezzel mind foglalkoznunk kell a fenntarthatóság jegyében

A Kék Bolygó Alapítvány egyik legfőbb képviselője hazánkban a fenntarthatóság oktatásának, melyre elsősorban a diákokat, rajtuk keresztül a szüleiket és tanáraikat kell megtanítani. Ennek keretében, ezen szellemiség mentén jött létre a Zöld Könyv fenntarthatósági tankönyv, melyhez képzés és foglalkoztató füzet is tartozik. A 2021. szeptemberétől a 9-10. évfolyamosok számára önálló tantárgyként is tanítható fenntarthatóság a mindennapi életünkkel, annak ismeretével, a Föld értékeinek megóvásával foglalkozik, ehhez dolgozott ki egy innovatív oktatási programot a Kék Bolygó Alapítvány, mely az április 19-23. között megrendezésre kerülő Fenntarthatósági Témahéten már debütál.

 

Interaktív feladatokkal válhat a diákok mindennapjainak részévé a fenntarthatóság

A gyerekek mindennapjainak részévé szeretné tenni a fenntarthatóságot a Kék Bolygó Alapítvány, amely új tankönyvvel és a zöldebb jövőt bemutató témahéttel segíti a tanárok és a diákok munkáját. Az április 19-23. között zajló Fenntarthatósági Témahetet az EMMI szervezi a Kék Bolygó Alapítvánnyal és a PontVelem Alapítvánnyal közösen.

A pedagógusoknak a programra még nem késő jelentkezni, hiszen a cél az, hogy szeptembertől minél több iskolában elindulhasson a környezettudatosságot gyakorlati szintre emelő tantárgy.

A Kék Bolygó Alapítvány büszkén áll főtámogatóként az egész program mellé, mert akkor, amikor fenntarthatóságról beszélünk, kulcsfontosságú, hogy a jövő generációját, a mai gyerekeket ebben a szellemiségben neveljük. Emellett egy olyan programról van szó, amely gyakorlati tudást ad a gyerekek kezébe a fenntarthatóságról és teszi őket a környezetükről felelősen gondolkodó felnőttekké.

 

Fenntarthatósági Tankönyv

 

A klímavédelem már az iskolapadban elkezdődik

A fenntarthatóság egy rendkívül sokrétű témakör, amely az egyéni felelősségvállalás szintjén kulcsfontosságú a bolygó jövőjét illetően és ebben döntő szerepe van a mai fiataloknak. Éppen ezért a fenntarthatóság, mint tantárgy a középiskolai kerettanterv részeként 2021 szeptemberétől választható tantárgyként oktatható a középiskolák 9. és 10. évfolyamaiban, amelyben a most megjelenő Zöld Föld című tankönyv is segítséget nyújt. A tankönyv ötlete onnan indult a Kék Bolygó Alapítványnál, hogy hogyan tehetnék a fenntarthatóságot az iskolák központi fókuszává és terjeszthetnék ki ezzel az egy hetes Témahetet egy egész éves tudásanyagra.

 

Fenntarthatósági Tankönyv

 

„A fenntarthatóság korunk egyik legfontosabb és legösszetettebb kérdése. Célunk, hogy a diákok egy életközeli és életkoruknak megfelelő tankönyvet kapjanak a kezükbe, ami szakmailag hitelesen, ugyanakkor szellemesen, interaktív módon, a játékosságot sem mellőzve kelti fel és tartja ébren az érdeklődésüket.” – mondta el a könyvről Áder János köztársasági elnök és a Kék Bolygó Alapítvány alapítója.

A tankönyvről Matolcsy Miklós, a PontVelem Alapítvány elnöke és a Témahét szervezője elmondta, hogy riogatás helyett a diákok megismerhetik az összefüggéseket, rendszerszemléletet kapnak és a cél, hogy ráébredjenek az egyéni felelőségükre és a cselekvés lehetőségére. A Kék Bolygó Alapítvány és az Alapértékek közös innovatív pedagógiai programját az egyhetes Témahét előzi meg, amely tapasztalataira építve ezentúl a magyar iskolák mindennapjainak részévé válhat a fenntarthatóság.

 

Nemzetközi gyakorlaton keresztül az ökológiai lábnyom csökkentése felé

Fenntarthatósági Tankönyv

Az április 19-én induló Témahét főtámogatója, a Kék Bolygó Alapítvány idén a Jane Goodall Intézettel együttműködésben elhozza Jane Goodall nemzetközi programját, a Roots & Shoots-ot, amely a klímavédelem és a fenntarthatóság megvalósításának eszköztárát mutatja be a diákoknak és a tanároknak. Az elköteleződés kialakításától kezdve, a probléma azonosításán át a cselekvés fontosságáig számos gyakorlattal megismerkedhetnek az érdeklődők, akik így pozitív változásokat érhetnek el saját közösségükben. A program keretében az iskolák megnézhetik a Jane Goodall életéről szóló ’A Remény’ című filmet is, sőt, maga Dr. Goodall is online tanórát tart majd a gyerekeknek. A Témahétre még lehet regisztrálni a program weboldalán.

A Témahét második alkalommal már nemcsak Magyarországon, hanem a Kárpát-medence iskolái számára is elérhetővé válik, amely így közel 400.000 általános és középiskolást vonhat majd be, hogy a jövő generációjának szemlélete minél környezettudatosabbá válhasson.

 

Április 21-én, 19 órától videópremier a Felelős Szülők Iskolája Facebook oldalán a Zöld Föld fenntarthatósági oktatási-nevelési programról és tankönyvről.

Zöld Föld fenntarthatósági tankönyv és program

ÉRDEKEL, CSATLAKOZOM AZ ESEMÉNYHEZ

 

 

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.