Mennyibe kerül az iskolakezdés 2019-ben?

füzet színes ceruzákkal, zsírkrétákkal

Mennyibe kerül az iskolakezdés 2019-ben?

Az iskolakezdésre átlagosan 15-25 ezer forintot költ a családok harmada egy felmérés szerint. Mások viszont a tanévkezdéskor az új kiskarácsonyt emlegetik. Ti mennyit költötök a gyerekek beiskolázására?

Nem költünk többet az iskolára, mint tavaly?

A családok 33 százaléka 15-25 ezer forint közötti összeget költ az iskolakezdésre gyermekenként, 27 százalék 10-15 ezer forintot, míg 21 százalék akár 25-40 ezer forintot is hajlandó erre a célra fordítani – legalábbis a Vatera saját felhasználói körében végzett felmérése szerint.

Az ő kutatásuk szerint csak minden tizedik család hozza ki 10 ezer forint alatti összegből a kötelező iskolaszer-vásárlást, de ugyanennyien vannak azok is, akik több mint 40 ezer forintot áldoznak rá – írta az MTI.

Az arányok egybevágnak az online piactér két évvel ezelőtti hasonló kutatásának eredményével, tehát a szülők stabilan ugyanazt az összeget szánják az évkezdésre a Vatera felmérése szerint.

A válaszadók több mint fele, 56 százaléka a nyár elejétől folyamatosan, vagy a szünidő közepén szerzi be a listán szereplő cikkeket, 44 százalék viszont az utolsó pillanatra hagyja a bevásárlást.

A tanévkezdés az új kiskarácsony?

A karácsony után a július és szeptember közötti időszak a második legnagyobb vásárlási szezon, hiszen az iskolakezdés miatt ilyenkor megnő a szülők vásárlási aktivitása – a Deloitte/GKI Digital kutatása legalábbis ezt mutatta.

Az ő felmérésük szerint egy alsós gyerek iskolakezdési kiadásai 2018-ban 48 ezer forintot, egy felsősé 61 ezer forintot tettek ki. A közép- és felsőoktatási intézménybe járók szüleinek többet kellett erre fordítaniuk: 68 ezer, illetve 84 ezer forintot.

Magyarországon a nyár végén tör ki a vásárlási szezon. A GKI Digital tavalyi felmérése alapján a válaszadók mindössze 27 százaléka vásárol az iskolakezdéshez szükséges cikkeket augusztus első két hetében, 38 százalék augusztus utolsó két hetét választja, míg a vásárlók harmada vagy előrehozza a vásárlást, vagy inkább szeptemberre hagyja, tudatosan megvárva az iskola által támasztott követelményeket.

Ezek után kíváncsian várom, mekkora összeg szerepel majd a mi vásárlási számlánkon, ha végre eljutunk a odáig … Mert persze mi is hozzuk az átlagot: az utolsó napokban szerezzük be az iskolai dolgokat…

  • pedagógus, újságíró

Bitter Noémi

magyar szakos tanár, újságíró, 1 kisfiú édesanyja

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.