Gyermekek világnapja – előadások, beszélgetések a gyerekekről

A Gyermekek Világnapja rendezvény plakátja

Gyermekek világnapja – előadások, beszélgetések a gyerekekről

Az UNICEF kezdeményezésére november 20-án tartják világszerte a Gyermekek világnapját.  Az idei magyarországi Gyermekek világnapi rendezvényen a Felelős Szülők Iskolája is ott lesz! Gyertek el ti is!

Idén először Gyermekek világnapja címmel egy egész napos ingyenes eseményt szervezünk november 20-án az Akvárium Klubbanszámolt be az UNICEF Magyarország.

Beszélgetések, neves szakértők, a gyerekek ügye mellett elkötelezett sztárok, játszósarok, expo és közösségi programok várnak minden érdeklődőt.A Technológia és Oktatás szekcióban pedig A Felelős Szülők Iskolájának alapítója: Tibenszky Moni Lisa is előadó lesz, de a Felelős Szülők Iskolája standját egész nap megtaláljátok a rendezvényen. Látogassatok el hozzánk, sok érdekességgel várunk benneteket!

Olyan fontos témák kerülnek többek között terítékre, mint az anyaság és a munka kapcsolata, a gyermekkori traumák, a pozitív szülőség, a környezetvédelem, a gyermekjogok és az élménypedagógiai módszerek. A látogatók szakértőktől tudhatják meg, miként védekezhetnek a gyerekeket érintő online bántalmazás ellen, hogyan érintheti a válás a gyerekeket, mire való az állatterápia és mi a jó gyerekkönyvek titka.

A programok 10 órától 17 óráig tartanak, hasznos és tartalmas időtöltést kínálva mindenkinek, aki szülő, szülő szeretne lenni, vagy csak érdeklődik a gyermeket érintő témák iránt.

Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Részletes program ITT.

Gyermekhangot!

Idén ünnepeljük a Gyermekjogi Egyezmény aláírásának 30. évfordulóját. Az egyezményt, 193 ország, köztük Magyarország is ratifikálta. Ez a dokumentum biztosítja, hogy a világ összes gyerekét megillessék ugyanazon alapjogok. November 20-án, az egyezmény életbe lépésének évfordulójára emlékezünk. A Gyermekek világnapja mellett ezen a napon tartjuk az UNICEF talán legmenőbb globális kampányát, a Gyerekhangot. Ezzel arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a gyerekek véleménye igenis fontos, a felnőtteknek pedig kötelessége meghallgatni, beavatni őket a fontos kérdésekbe.

unicef.hu

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.