Ezért hagyd hibázni is a gyereket!

Ezért hagyd hibázni is a gyereket!

Egy külföldi tanulmány arra világított rá, hogy azoknál a gyerekeknél, akiket szüleik erősen kontrolláltak, felnőtt korukra pszichés zavarok jelentek meg. Nem jó, ha a túl szigorú szülő erősen irányítani akarja a gyereket.

Engedd, hogy a gyerek a saját hibáiból tanuljon

A University College London kutatói rámutatnak arra, hogy azok a felnőttek, akik korábban a szüleik által erős kontroll alatt álltak, ma pszichés problémákkal küzdenek. Ahhoz, hogy a gyerek egészségesen fejlődjön, a megfelelői szülői gondozásra van szükség, ám ha a szülők a gyerek önállóságának rendszeresen korlátokat állítanak, akkor megakadályozzák az öntudatuk kifejlődését. Ez általában úgy alakul ki, hogy nem engedi a szülő, hogy a gyerek a saját hibáiból és konfliktusaiból tanuljon – idézte a BBC cikkét a papasmamasmagazin.hu.

A privát szféra védelme

A kutatásban 2000 ember vett részt, akik 1946-ban születtek. Először a 30-as, 40-es éveikben, majd a 60-as éveikben kérdezték ki őket a pszichés egészségükről. Az alanyoknak arról is számot kellett adniuk, hogy életük első 16 évében milyen viszonyuk volt a szüleikkel.

A kutatás vezetője, Dr. Mai Stafford, így nyilatkozott a BBC-nek: “Természetes, hogy minden szülő valamilyen módon kontrollálja a gyerekét, ám nem mindegy, hogy a szülő a privát szféránkba is behatol-e.”

Arról is szólnak, hogy bizonyos területek esetében az apai hatások jelentősebb összefüggést mutattak a gyerek jóllétével, mint az anya részéről érkező hatások, ezért a gyerekek/fiatal felnőttek pszichológiai problémáinak vizsgálatakor erre is figyelemmel kell lenni.

Miként hat a gyerekre a túlzott kontroll?

A túlzott kontroll hatása hasonló, mint amikor valaki traumatikus élményeket él át, például egy szeretett személyt elveszít. A gyereknevelés során ügyeljünk tehát arra, hogy ne telepedjünk rá túlzottan a gyerekre: túlságosan szigorú szülőként engedjük a gyereket is néha dönteni, ne sértsük meg a privát szféráját, illetve várjunk el tőle önállóságot, függetlenséget.

(Forrás: papasmamasmagazin.hu)

Felelős Szülők Iskolája
  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.